Játékterápia - a bábjátékokról
A bábjáték eredete messzire, egészen az ókorig nyúlik vissza, Ázsiában és Európában igen régóta ismerik. Egyes népeknél a rituális drámákban, a misztériumjátékokban az isteneket és szellemeket jelenítettek meg bábokkal, később a karácsonyi betlehemezés során is előkerültek, majd komikus színdarabok főszereplőivé váltak. A régi magyar nyelvben az alak szó jelentette a bábot.
Régre vezetnek vissza a gyökerek, a bábjáték azonban még mindig nem vált idejétmúlttá. Bár a gyerekek változnak, elég ha a mese tartalma fejlődik velük együtt, a forma kiváló felületet biztosít a fantázia kiélésére. Mivel a bábokat emberek mozgatják, a játék kicsit valóságos, kicsit mese, így végtelenné tágítja a teret, amelyben a történet alakot ölt. Ez az óriási tér, ahol a gyermek találkozhat jó és rossz érzéseivel és gondolataival egyaránt, amibe minden belefér gyógyító.
A játékterápia más terápiás módszerektől legszembetűnőbben abban különbözik, hogy a gyermek mellett a szülő is jelen van a terápiás ülésen. Óvodás korú gyermekeknél ennek különös jelentősége van, mert a közös játékélmény segítségével így nem csak a problémakezelés történik meg, de a szülő és a gyermek közötti kapcsolat is erősödik. Ez az önmagától működő folyamat egyben a terápiát is segíti: a megfelelő szülő-gyerek kapcsolat kialakulása a gyermek személyiségének megfelelő fejlődésében főszerepet játszik. A közös élmény örömöt okoz, a problémák és a kritikus helyzetek pedig - mivel a játék során szimbolikusan kerülnek elő - kellő távolságban maradnak mindkét féltől, mégis kiélhetőek és feldolgozhatóak.
A játékterápiát rendszerint átszövik a művészetek, például a rímes mesék a mondókák révén közelebb kerül az irodalomhoz és a zenéhez is. Az ismétlődés (a refrén) a gyermekeknek nagyon fontos, mert ez az biztonságot és így strófáról strófára ismerősség válik a vers, a zene és a mondóka pedig segít játékos formába ölteni amúgy ijesztő gondolatokat (például a gonosz közeledtét, eltévedést stb.)
A bábjátékról hallva egész sor kellék, díszlet és szükséges eszköz jut eszünkbe. Kell egy paraván, kell egy színes, díszes háttér, egy tucat báb, hangszerek, mondókák, versek, dalok, egy mese és néhány képzett színész, aki a történetet eljátssza. Saját otthoni bábszínházunkban viszont életre kelhetnek akár az ágyon ülő játékmackók, a reggeli öltözéskor pedig a zokni és a kesztyű is! A lényeg, hogy minél több érzékelést aktivizáljunk, a hallás, a látás és a tapintás is vegyen részt a játékban. Így játékos formában fejlődik a figyelem és a memória, és fontos tanulási folyamatot indítunk. A paraván mögött megjelennek a gyermek érzései, melyek kifejezésére a kommunikáció még nem elég fejlett. A gyermek kevésbé tudja szavakba önteni az óvodai fogmosáskor ügyetlensége miatt, vagy a csendes pihenő utáni nedves ébredés miatt érzett szorongását.
A játékban a rejtett belső konfliktusok szimbolikus formában jelennek meg, a rejtett félelmek a királyfi, az ördög és a jótündér szerepében kimondhatóakká és kezelhetővé válnak, így a feszültség feloldódhat. A játék a visszahúzódó gyermekeket is megnyitja, hiszen ha a maci fogat mos vagy postára megy, az egy csoda, lehetetlen nem venni részt benne!
A bábszínházban a gyermek játszva tanul, bizonytalan érzései egy bábfigura szerepébe helyezkedve jogossá és kiélhetőkké válnak, a jó élesen elkülönül a rossztól, a kaotikus világ dolgai és maga a gyermek is végül a helyére kerül.
Geszvein Erika
pzsichológus