Életünk meséje - mesepszichológia 3. rész
Korunk egyik el nem hanyagolható problémája a sok csonka család. Egyre kevesebb gyermek éri el a 12. életévét egész, még kevesebb boldog családban. Ezért még nagyobb szükség van a mesékre, 
mint eddig bármikor, hisz a mesék már egészen kis gyermekkorban segítenek megalkotni a gyermeki lélekben azt a mintát, amit később keresni tud majd, talán még akkor is, ha valódi minta nem állt rendelkezésére.
A gyermekkor első éveiben a főszerep az anyáé, ő táplál, ő ad biztonságot, mind lelki mind testi értelemben. Ő segít, ha baj van, ő a gyógyító és ő a mindent tudó, a gondoskodó, átölelő szeretet mintája. Az apa szerepe sem mellékes azonban, hiszen ő nyújtja a férfi mintáját, a családfenntartó (a szó szimbolikus értelmében, hiszen ma már a legtöbb nő dolgozik), az erő, a védelmező mintáját.
A mai kor problémája a deszexualizálódás, a nemek és a nemi szerepek összemosódása. Elhalványulni látszanak a női és a férfi szerepek közötti különbségek. A zökkenőmentes fejlődéshez szükség lenne mindkét szülő jelenlétére, ami manapság sokszor nem lehetséges. Ilyenkor a gyermek egy közeli hozzátartozóval pótolja a hiányzó szülőt, általában az apát a nagybáttyal, a nagypapával, a család egy közeli barátjával és hozzá próbál meg hasonlítani. Legnehezebb dolga van a sok lánytestvéres apa nélküli fiúknak van. Annak a személynek a hiánya, aki sárkányokat győz le, ha akar, aki egymagában szembeszáll egy óriással, aki fél kézzel elbánik egy farkassal is, a fantáziával nem pótolható, de ahogy felnőttként is egy szeretett személy távollétének fájdalmán enyhít, ha rá gondolunk, a gyermekeknél is kis időre kárpótol egy mesebeli király, vitéz, szegénylegény. A mese szimbolikus világában bármi megtörténhet.
A 12. életév után, illetve a pubertáskor lezárulásával és a serdülőkorba lépéssel, a nemi szerepek kialakításával, az apával való kapcsolat ismét hangsúlyt kap. A fiúk az apára tekintve tanulják meg, hogyan viselkedjenek férfiként, a lányok pedig, ha nem is tudatosan, de sokszor az apához hasonló férfit választanak. Gyakori ilyenkor a példaképválasztás, egy énekes, egy színész, egy sportoló, sokszor az apafigurát helyettesítheti az apa nélküli kamasz számára. A mesekönyvek a polcon maradnak, szimbolikus világuk azonban tovább él. Ha a fantáziát gyerekkorban elegendő mesével táplálták, serdülőként kedveltek lehetnek a szerepjátékok, és az egykori saját világ, ahol bármi megtörténhet, ahol jó megpihenni, ahol önmagára talál a lélek, a versek, dalok, a zene világa, ilyenkor gyakran születnek szerelmes költemények és történetek, sok fiatal kezd el zenélni, ír hozzá dalszöveget, amivel megalkothatja a saját fantáziabeli világát.
Felnőve aztán a mesekönyvek még magasabb polcokra kerülnek, míg az egykori, immáron felnőtt gyermek saját gyermeke miatt elő nem veszi őket. Ha felnőtt fejjel beleolvasunk egy-egy gyerekkori mesébe, hamar rájöhetünk, felnőtt fejjel a mesének egy magasabb rétege nyílik meg előttünk. Ráébredhetünk az ősidők bölcsességére, amit akár egy juhászfiú vagy egy libapásztor lány hoz el nekünk, felbecsülhetetlen érték. Egy ismerős világ tárul fel előttünk, mégis ismeretlen tanulságokat hoz, az óriásról kiderülhet, hogy nem is olyan félelmetes, pusztán saját félelmei miatt ijeszt el magától mindenkit, a gonosz mostoháról, hogy egy csalódott feleség, aki hiába próbálja felvenni a "harcot" új férje emlékezetben még oly élénken élő régvolt kedvessel, rólunk pedig az, hogy mi magunk is bátor-bátortalan mesehősök vagyunk, akik útnak indulunk, akadályokba ütközünk, de végül célba érünk – a saját magunk által írt mesében.
Egyszer volt hol nem volt…
Te hogy folytatnád?
pszichológus
