Serdülő-kór?

A serdülőkor átvészelése sem a serdülőnek, sem a szülőnek nem könnyű. Megváltozik a korábbi gyermek-szülő viszony, a kortársak véleménye mérvadóbb, már nem program meglátogatni a rokonokat, ülni a családtagok között, míg ők beszélgetnek, közös nyaralást szervezni…

Megváltozik a kedvelt tevékenységek köre, a korábban beszédes kamasz most visszahúzódó, szeret egyedül lenni a szobájában, nem keresi a családtagok társaságát, de szívesen van a kortársakkal, velük a végeláthatatlan telefonbeszélgetéseket, késő éjszakába nyúló beszélgetéseket is kevesli. Megváltozhat a tinédzser stílusa, a kinézete, az ízlése, az ellenállás és a tagadás ahol csak lehet, megjelenik, gyakran a külsőben, tiltakozva a konformizmus, a megszokott családi rend és értékek ellen.

Ezek a "tünetek" teljesen természetesek ebben az életkorban, a határok kereséséről szólnak. Ha átmenetiek és nem válnak destruktív, önpusztító módon extrém mértékűvé, pusztán türelemre és elfogadásra van szükség a környezet részéről. Mindezzel a serdülő magára akarja felhívni a figyelmet, s ha meg is kapja, ha újra középpontba kerülhet, a folyamat lecseng. Ha azonban a fejlődés megreked, vészjelekről beszélhetünk.

A fejlődés megrekedésének okai lehetnek, ha a kortárscsoport elvárásai erősen ütköznek a családból hozott értékekkel, és azt a serdülő nem tudja összeegyeztetni. Olyan szituációk, amikor az iskola, a család és a kortárscsoport között választania kell, nem kímélik meg az életkor nehézségeitől. Ha kora gyermekkorban a serdülőt valamilyen trauma érte (haláleset, erőszak, súlyos betegség) serdülőkorban az esemény újjáéledhet. Szélsőséges, provokatív viselkedés jelenhet meg, ami már meghaladhatja a feltűnősködés szintjét is. Durva elutasító viselkedés, agresszivitás, veszélykeresés és csavargás jelenhet meg, ami szélsőséges csoportokhoz való kötődést hozhat létre. Minderre különösen nagy esély van, ha a család nem fogadja el a serdülő megváltozott személyiségét, ha elutasító és szigorú és a serdülő nem számíthat lelki támogatásra többé, megpróbál olyan közösséget keresni, ahol befogadják, mindegy, mit kell érteni tenni, nincs az az ár, amit ne fizetne meg azért, hogy valahol meghallgatásra találjon. Gyakran előfordul, hogy a kamasz egészen elhanyagolja a testét is, ezzel egyrész tiltakozik a környezetet elvárásai ellen, megdöbbent, figyelmet kelt, másrészt így kerüli megváltozott testével a kapcsolatot, mivel még nem szokta meg hosszú kezeit, lábait, nőiesedő, férfiesedő testalkatát, nem is igazán tudja, mit kellene vele kezdenie. Testét kommunikációs felületként használva jelvényekkel, tetoválásokkal, testékszerekkel, különböző frizurákkal, hajszínekkel, ruhákkal jelzi hovatartozását, csoportjának értékeit képviselve.

Egy pszichológus, M. Laufer a következő serdülőkori figyelemfelhívó vészjeleket fogalmazta meg:

Ha a serdülő gyerekesen viselkedik, lehet, hogy fél a felnőtt szerepvállalástól, talán gyermekkorában sokat hallotta, hogy: Addig örülj, míg gyerek vagy! Majd ha felnőtt leszel ezt és ezt már nem csinálhatod! – mondatokat. Ha túl merev, kontrolláló, lehetséges, hogy megijed saját érzéseitől, gondolataitól, és ezért túlkontrollálja magát, nehogy olyat tegyen, amit nem akarna. Ha túlzottan kötődik a szüleihez, az a leválási folyamat nehézségét jelzi. Ez kétoldalú lehet. Adódhat a serdülő önállósodástól való félelméből és abból is, ha a szülő túlzottan babusgató, ha nem tudja engedni a gyereket, túlféltéssel gyermekszerepben tartja azt sugallva, hogy kicsi ő még ahhoz, hogy egyedül elboldoguljon.  Ha a serdülő nem talál társaságot a kortársai között, valahol megakadt a serdülés folyamatában, lehet, hogy nem kap elég figyelmet, ezért fordul a kisebbek felé, akik felnéznek rá, és z idősebbek felé, akik megértik. A hidegség, az érzelmek elutasítása adódhat a tőlük való félelemből. Annyi változáson megy át ebben a szakaszban, hogy úgy érzi, nem tudja kifejezni az éppen aktuális érzéseit, ezért inkább mutatkozik közömbösnek. Háríthatja a jövőt is, mintha nem érdekelné, mi lesz, vagy lehet, hogy irreális terveket sző. A fantázia amúgy is felélénkülhet ebben az életkorban, néha olyannyira félelmetes mértékben, hogy a valóságtól már nem különböztethetőek meg a képzelt fantáziák. Ha ezek a félelemkeltő gondolatok uralják a hétköznapokat és akadályozóvá válnak bármilyen tevékenységben, ismét a fejlődés megakadásáról kell beszélnünk. Ha a gondolatokat, cselekedeteket a serdülő úgy éli meg, mintha az nem is a sajátjai volnának, be kell vonnunk szakember segítségét.

A serdülőkor nem kór, természetese folyamat. A nehézségek sikeres átvészelése kiforrott személyiséghez vezet, hiszen a próbák kiállása révén léphető át az a bizonyos küszöb a gyermek- és felnőttkor határán. A támogató, el- és befogadó, türelmes, de ugyanakkor következetes családi háttér megadja a lehetőséget a serdülőnek a szabad szárnypróbálgatáshoz.

Geszvein Erika

pszichológus