A bábjáték eredete messzire, egészen az ókorig nyúlik vissza, Ázsiában és Európában igen régóta ismerik.  Egyes népeknél a rituális drámákban,  a misztériumjátékokban az isteneket és szellemeket jelenítettek meg bábokkal, később a karácsonyi betlehemezés során is előkerültek, majd komikus színdarabok főszereplőivé váltak. A régi magyar nyelvben az alak szó jelentette a bábot.

Régre vezetnek vissza a gyökerek, a bábjáték azonban még mindig nem vált idejétmúlttá. Bár a gyerekek változnak, elég ha a mese tartalma fejlődik velük együtt, a forma kiváló felületet biztosít a fantázia kiélésére. Mivel a bábokat emberek mozgatják, a játék kicsit valóságos, kicsit mese, így végtelenné tágítja a teret, amelyben a történet alakot ölt. Ez az óriási tér, ahol a gyermek találkozhat jó és rossz érzéseivel és gondolataival egyaránt, amibe minden belefér gyógyító.

A játékterápia más terápiás módszerektől legszembetűnőbben abban különbözik, hogy a gyermek mellett a szülő is jelen van a terápiás ülésen. Óvodás korú gyermekeknél ennek különös jelentősége van, mert a közös játékélmény segítségével így nem csak a problémakezelés történik meg, de a szülő és a gyermek közötti kapcsolat is erősödik. Ez az önmagától működő folyamat egyben a terápiát is segíti: a megfelelő szülő-gyerek kapcsolat kialakulása a gyermek személyiségének megfelelő fejlődésében főszerepet játszik. A közös élmény örömöt okoz, a problémák és a kritikus helyzetek pedig - mivel a játék során szimbolikusan kerülnek elő - kellő távolságban maradnak mindkét féltől, mégis kiélhetőek és feldolgozhatóak. 

A játékterápiát rendszerint átszövik a művészetek, például a rímes mesék a mondókák révén közelebb kerül az irodalomhoz és a zenéhez is. Az ismétlődés (a refrén) a gyermekeknek nagyon fontos, mert ez az biztonságot és így strófáról strófára ismerősség válik a vers, a zene és a mondóka pedig segít játékos formába ölteni amúgy ijesztő gondolatokat (például a gonosz közeledtét, eltévedést stb.)

A bábjátékról hallva egész sor kellék, díszlet és szükséges eszköz jut eszünkbe. Kell egy paraván, kell egy színes, díszes háttér, egy tucat báb, hangszerek, mondókák, versek, dalok, egy mese és néhány képzett színész, aki a történetet eljátssza.  Saját otthoni bábszínházunkban viszont életre kelhetnek akár az ágyon ülő játékmackók, a reggeli öltözéskor pedig a zokni és a kesztyű is! A lényeg, hogy minél több érzékelést aktivizáljunk, a hallás, a látás és a tapintás is vegyen részt a játékban. Így játékos formában fejlődik a figyelem és a memória, és fontos tanulási folyamatot indítunk. A paraván mögött megjelennek a gyermek érzései, melyek kifejezésére a kommunikáció még nem elég fejlett. A gyermek kevésbé tudja szavakba önteni az óvodai fogmosáskor ügyetlensége miatt, vagy a csendes pihenő utáni nedves ébredés miatt érzett szorongását.

A játékban a rejtett belső konfliktusok szimbolikus formában jelennek meg, a rejtett félelmek a királyfi, az ördög és a jótündér szerepében kimondhatóakká és kezelhetővé válnak, így a feszültség feloldódhat. A játék a visszahúzódó gyermekeket is megnyitja, hiszen ha a maci fogat mos vagy postára megy, az egy csoda, lehetetlen nem venni részt benne!

A bábszínházban a gyermek játszva tanul, bizonytalan érzései egy bábfigura szerepébe helyezkedve jogossá és kiélhetőkké válnak, a jó élesen elkülönül a rossztól, a kaotikus világ dolgai és maga a gyermek is végül a helyére kerül.

Geszvein Erika

pzsichológus

Serdülő-kór?

A serdülőkor átvészelése sem a serdülőnek, sem a szülőnek nem könnyű. Megváltozik a korábbi gyermek-szülő viszony, a kortársak véleménye mérvadóbb, már nem program meglátogatni a rokonokat, ülni a családtagok között, míg ők beszélgetnek, közös nyaralást szervezni…

Megváltozik a kedvelt tevékenységek köre, a korábban beszédes kamasz most visszahúzódó, szeret egyedül lenni a szobájában, nem keresi a családtagok társaságát, de szívesen van a kortársakkal, velük a végeláthatatlan telefonbeszélgetéseket, késő éjszakába nyúló beszélgetéseket is kevesli. Megváltozhat a tinédzser stílusa, a kinézete, az ízlése, az ellenállás és a tagadás ahol csak lehet, megjelenik, gyakran a külsőben, tiltakozva a konformizmus, a megszokott családi rend és értékek ellen.

Ezek a "tünetek" teljesen természetesek ebben az életkorban, a határok kereséséről szólnak. Ha átmenetiek és nem válnak destruktív, önpusztító módon extrém mértékűvé, pusztán türelemre és elfogadásra van szükség a környezet részéről. Mindezzel a serdülő magára akarja felhívni a figyelmet, s ha meg is kapja, ha újra középpontba kerülhet, a folyamat lecseng. Ha azonban a fejlődés megreked, vészjelekről beszélhetünk.

A fejlődés megrekedésének okai lehetnek, ha a kortárscsoport elvárásai erősen ütköznek a családból hozott értékekkel, és azt a serdülő nem tudja összeegyeztetni. Olyan szituációk, amikor az iskola, a család és a kortárscsoport között választania kell, nem kímélik meg az életkor nehézségeitől. Ha kora gyermekkorban a serdülőt valamilyen trauma érte (haláleset, erőszak, súlyos betegség) serdülőkorban az esemény újjáéledhet. Szélsőséges, provokatív viselkedés jelenhet meg, ami már meghaladhatja a feltűnősködés szintjét is. Durva elutasító viselkedés, agresszivitás, veszélykeresés és csavargás jelenhet meg, ami szélsőséges csoportokhoz való kötődést hozhat létre. Minderre különösen nagy esély van, ha a család nem fogadja el a serdülő megváltozott személyiségét, ha elutasító és szigorú és a serdülő nem számíthat lelki támogatásra többé, megpróbál olyan közösséget keresni, ahol befogadják, mindegy, mit kell érteni tenni, nincs az az ár, amit ne fizetne meg azért, hogy valahol meghallgatásra találjon. Gyakran előfordul, hogy a kamasz egészen elhanyagolja a testét is, ezzel egyrész tiltakozik a környezetet elvárásai ellen, megdöbbent, figyelmet kelt, másrészt így kerüli megváltozott testével a kapcsolatot, mivel még nem szokta meg hosszú kezeit, lábait, nőiesedő, férfiesedő testalkatát, nem is igazán tudja, mit kellene vele kezdenie. Testét kommunikációs felületként használva jelvényekkel, tetoválásokkal, testékszerekkel, különböző frizurákkal, hajszínekkel, ruhákkal jelzi hovatartozását, csoportjának értékeit képviselve.

Egy pszichológus, M. Laufer a következő serdülőkori figyelemfelhívó vészjeleket fogalmazta meg:

Ha a serdülő gyerekesen viselkedik, lehet, hogy fél a felnőtt szerepvállalástól, talán gyermekkorában sokat hallotta, hogy: Addig örülj, míg gyerek vagy! Majd ha felnőtt leszel ezt és ezt már nem csinálhatod! – mondatokat. Ha túl merev, kontrolláló, lehetséges, hogy megijed saját érzéseitől, gondolataitól, és ezért túlkontrollálja magát, nehogy olyat tegyen, amit nem akarna. Ha túlzottan kötődik a szüleihez, az a leválási folyamat nehézségét jelzi. Ez kétoldalú lehet. Adódhat a serdülő önállósodástól való félelméből és abból is, ha a szülő túlzottan babusgató, ha nem tudja engedni a gyereket, túlféltéssel gyermekszerepben tartja azt sugallva, hogy kicsi ő még ahhoz, hogy egyedül elboldoguljon.  Ha a serdülő nem talál társaságot a kortársai között, valahol megakadt a serdülés folyamatában, lehet, hogy nem kap elég figyelmet, ezért fordul a kisebbek felé, akik felnéznek rá, és z idősebbek felé, akik megértik. A hidegség, az érzelmek elutasítása adódhat a tőlük való félelemből. Annyi változáson megy át ebben a szakaszban, hogy úgy érzi, nem tudja kifejezni az éppen aktuális érzéseit, ezért inkább mutatkozik közömbösnek. Háríthatja a jövőt is, mintha nem érdekelné, mi lesz, vagy lehet, hogy irreális terveket sző. A fantázia amúgy is felélénkülhet ebben az életkorban, néha olyannyira félelmetes mértékben, hogy a valóságtól már nem különböztethetőek meg a képzelt fantáziák. Ha ezek a félelemkeltő gondolatok uralják a hétköznapokat és akadályozóvá válnak bármilyen tevékenységben, ismét a fejlődés megakadásáról kell beszélnünk. Ha a gondolatokat, cselekedeteket a serdülő úgy éli meg, mintha az nem is a sajátjai volnának, be kell vonnunk szakember segítségét.

A serdülőkor nem kór, természetese folyamat. A nehézségek sikeres átvészelése kiforrott személyiséghez vezet, hiszen a próbák kiállása révén léphető át az a bizonyos küszöb a gyermek- és felnőttkor határán. A támogató, el- és befogadó, türelmes, de ugyanakkor következetes családi háttér megadja a lehetőséget a serdülőnek a szabad szárnypróbálgatáshoz.

Geszvein Erika

pszichológus

Korunk egyik el nem hanyagolható problémája a sok csonka család. Egyre kevesebb gyermek éri el a 12. életévét egész, még kevesebb boldog családban. Ezért még nagyobb szükség van a mesékre, mint eddig bármikor, hisz a mesék már egészen kis gyermekkorban segítenek megalkotni a gyermeki lélekben azt a mintát, amit később keresni tud majd, talán még akkor is, ha valódi minta nem állt rendelkezésére.

A gyermekkor első éveiben a főszerep az anyáé, ő táplál, ő ad biztonságot, mind lelki mind testi értelemben. Ő segít, ha baj van, ő a gyógyító és ő a mindent tudó, a gondoskodó, átölelő szeretet mintája. Az apa szerepe sem mellékes azonban, hiszen ő nyújtja a férfi mintáját, a családfenntartó (a szó szimbolikus értelmében, hiszen ma már a legtöbb nő dolgozik), az erő, a védelmező mintáját.

A mai kor problémája a deszexualizálódás, a nemek és a nemi szerepek összemosódása. Elhalványulni látszanak a női és a férfi szerepek közötti különbségek. A zökkenőmentes fejlődéshez szükség lenne mindkét szülő jelenlétére, ami manapság sokszor nem lehetséges. Ilyenkor a gyermek egy közeli hozzátartozóval pótolja a hiányzó szülőt, általában az apát a nagybáttyal, a nagypapával, a család egy közeli barátjával és hozzá próbál meg hasonlítani. Legnehezebb dolga van a sok lánytestvéres apa nélküli fiúknak van. Annak a személynek a hiánya, aki sárkányokat győz le, ha akar, aki egymagában szembeszáll egy óriással, aki fél kézzel elbánik egy farkassal is, a fantáziával nem pótolható, de ahogy felnőttként is egy szeretett személy távollétének fájdalmán enyhít, ha rá gondolunk, a gyermekeknél is kis időre kárpótol egy mesebeli király, vitéz, szegénylegény. A mese szimbolikus világában bármi megtörténhet.

Mindannyian biztonságra és szeretetre vágyunk, olyan társra, akiben megbízhatunk. A másik hűsége, bár vannak nyitott házasságok és szabadelvű kapcsolatok is, a legtöbbünk számára még mindig fontos.

A házasságkötéskor egy életen át tartó hűséget fogadunk meg. Hogy ez mennyire tartható be, arról a válási statisztikák szólnak. Sok félrelépés még a házasság előtt megtörténik, s vagy szakítást hoz, vagy megbocsátást- és rettegést a következő alkalomtól. Mi az oka annak, hogy egyszer csak hirtelen már nem olyan izgalmas és érdekes a másik?

Mindig van szebb és érdekesebb, hiszen relatív, mi számít szépnek- egykor a teltkarcsú, máskor a csont sovány. A legtöbb érdekesség az újdonságban lakozik, a kaland izgalmat hoz, főleg, ha titkolni kell.

A szerelem kezdetben lángoló tüze idővel csillapodik, s gyakran megtörténhet, hogy kialszik.  Ilyenkor többnyire bekövetkezik a szakítás, és az újabb párkeresés. Ha mindez a két fél közös megegyezésével történik, mert egymást jobban megismerve úgy érzik, hogy nem illenek össze, természetesnek gondoljuk. De ha a pár egyik tagja még szerelmes, és jól érzi magát a kapcsolatban, sokkal nehezebb helyzetről van szó. Főleg, ha a kapcsolatból kilépő fél egyben félre is lépett. A megcsalás nagy csalódás, fájdalommal, bizalomvesztéssel, gyakran értetlenséggel jár.

A harmadik fél felbukkanásának oka és ideje nem véletlen. A megcsalt fél, áldozatnak érzi magát, válaszokon tipródik: Miért pont velem történik mindez? Miért pont most történik? Miért pont vele csalt meg? És mégis mi hiányzik belőlem, amit ő meg tud neki adni?

A titkos szerető valóságos energiabomba lehet a megfáradt fél számára. Ismét átélhető a torokban dobogó szív, a kellemes gyomortáji érzés, az újdonság, a várakozás, az első randi, első csók, első éjszaka élménye. Nehéz titkolni az új-keletű érzéseket a régi kedves előtt, főleg, mivel a harmadik iránt érzett pozitív érzelmeket gyorsan felváltja a bűntudat és a lelkiismeret-furdalás. Szédítő hullámlovaglás a két szélsőség között vergődni, s nap-nap után feltenni a kérdést: elmondja, vagy eltitkoljam?

A vélemények megoszlanak, vannak pszichológusok, akik azt mondják, vállalni kell a felelősséget és nem akasztani át a megcsalt fél nyakába a terhet a bűnvallással. Ha jelentéktelen kalandról volt szó, és a dolgok ismét egyenesbe kerültek, felesleges ezzel fájdalmat okozni a másiknak. Én attól tartok, ha megcsalás történt, bármilyen jelentéktelen is volt, többé már nem ugyanarról a kapcsolatról beszélünk, még ha úgy is tűnik, a dolgok visszakerültek a régi kerékvágásba.

A párkapcsolat az egyik olyan terület az életben, ahol a legtöbb szépséget de a legtöbb kihívást és problémát is megtapasztalhatjuk, s éppen ezért, ahol személyiségünk a legtöbbet fejlődhet. Az őszinteség nem csak azt jelenti, hogy a másikhoz őszinték vagyunk, magunkhoz is őszintéknek kell lennünk!

Ha egyszer megcsaltuk a másikat, megtörténhet, hogy újra megcsaljuk, s ha egyszer megcsaltak, megeshet velünk újra!

 
A harmadik fél egy kétszemélyre szabott kapcsolatba csak úgy kerülhet be, ha valahol űr támadt. ˝Benne megvolt az, ami a páromból mindig is hiányzott˝- hangzik sokszor a félrelépő magyarázata. A megcsalás miatti szakítás gyakran csak a megoldás elnapolása, a következő kapcsolatban éppúgy megtörténhet, hogy megcsalnak minket, mint ahogy már egyszer meg is történt, s lehet, hogy ugyanúgy nem veszünk észre semmit az úgynevezett előjelekből, s villámcsapásszerűen ér minket a bejelentés.

Tehetünk azért, hogy új kapcsolatunkban ne váljunk ismét megcsalt áldozattá, sőt, a régi, romokba dőlt kapcsolatunk is helyrehozható!

Cikksorozatunk következő részeiben a megcsalás lélektanával foglalkozunk.

Geszvein Erika

pszichológus