„Minden férfi csak azt akarja!” „És ha azt se akarná?”

Számos megmagyarázhatatlan jelenséggel találkozunk nap mint nap, olyanokkal, melyekre sokszor hiába keresünk evilági magyarázatot. A spirituális pszichológia túlmutat a közvetlenül megtapasztalható, látható jelenségeken.

Spiritualitás=hit?

A spiritualitás nem egyenlő a vallással, viszont feltétele a hit a transzcendens, láthatatlan erőkben. A spirituális pszichológia nem az oktatott vallási tételekre épül, hanem a személyes megtapasztalásokra, melyek a kliens számára igazolják az emberen túli létezőt. A spirituális pszichológiával fejlődő kliensek istenképe változatos, lehet a magasabb erőt Istennek nevezni, Buddhának, Krisnának, Krisztusnak, Allahnak, Sorsnak, a közös mindezekben az a forrás, melyekből a hívő kliens töltődni tud.

Miben más?

A spirituális pszichológia az embert a test-lélek-szellem hármasságára osztja. Azt vallja, hogy fontos a test megfelelő ápolása, nem csak a testmozgás, de az egészséges (zöldségben, gyümölcsben gazdag) táplálkozás és az önromboló szokások (dohányzás, alkohol, drog, stb.) elhagyása. A lelket három részre osztja, problémák esetén foglalkozik a hozzá tartozó érzelemmel, a vele kapcsolatban felmerülő gondolatokkal és a megjelenő vagy éppen elfojtott akarati impulzusokkal is. A jelenségek multikauzális okrendszerében hisz, hiszen minden jelenségre több magyarázat lehetséges, nézőponttól függően.

Egy egyszerű példával élve, az, ha valaki képtelen kilépni egy számára káros kapcsolatból, a különböző pszichológiai irányzatok szerint más és más okra vezethető vissza. A biológiai pszichológiai irányzat szerint lehet, hogy öröklött temperamentumának köszönhető, hogy képtelen kiállni magáért. A pszichoanalitikus nézőpont gyakran azt mondja, ismétlési kényszerrel állunk szembe – talán mivel a kliens a szüleivel kapcsolatban nem tudott meglépni egy bizonyos dolgot, most a párkapcsolatában próbálja, ezért is választott ismét, bár tudattalanul hasonló élethelyzetet. A tanuláselmélet szerint a kliens a szüleitől látott mintát követi, ha ők nem tudtak kiállni magukért, ő honnan tudna? A humanisztikus pszichológia szerint lehetséges, hogy önértékelési zavarok állnak a háttérben, a kognitív pszichológia pedig a gondolatok, a negatív hitrendszerek felé kezd el válaszokat keresni. Természetesen, mivel minden eset más, nincs az egyes irányzatokhoz egy fix séma, de az egyes irányok jellemzőit befolyásolja a keret, melyben gondolkodnak.

A spirituális pszichológia legfőbb jellemzője a holisztikus nézőpont. Nem hagyja figyelmen kívül a biológiai, öröklésre visszavezethető tényeket (testi szint) de a tanulás, az önértékelés, a gondolkodás (lelki szint) területét is megvizsgálja és tekintetbe veszi, hogy a szellemi, vagy láthatón túli dimenzió is hathat a választásainkra. A hitünk egy szigorú, büntető Istenben, egy kegyelemmel teli, jóságos Istenben, a pokolban, a mennyben, a reinkarnációban, az újabb életek lehetőségében, a bolygók, csillagok asztrológia befolyásában, a szeretet erejében vagy éppen a materiális, mérhető, bizonyítható, látható dolgokban alapvetően meghatározza a problémákhoz való hozzáállásunkat.

Mire keres választ?

A spirituális pszichológia főbb kérdései: Mi az életünk értelme? Miért születtünk erre a világra? Mit tehetünk, hogy ne szenvedjünk, hogyan enyhítsük a szenvedésünk? Mit adhatok én a világnak? Mi a küldetésem? Léteznek-e csodák, hogyan tudok reménytelen helyzetekből kikerülni? Hogyan erősíthetem a hitem? Hogyan meríthetek erőt belőle? Hogyan lehetek mások segítségére? Hogyan tehetem jobbá az életem és a világot? Mit jelent embernek lenni? Ki vagyok én önmagam számára és ki vagyok én számodra? S hogy hogyan keresi mindezekre a választ? A spirituális pszichológia extra-tudati erők bevonásával segít a kliensnek rátalálni azokra a lelki erőforrásokra, melyek segítségével megoldásig viheti a problémáját. A spirituális pszichológia nem zárkózik el a meridiánok, csakrák, a bolygók, csillagképek, az angyali lények, a meditáció és az ima, a módosult tudatállapotok hatásától, vizsgálja az álmokban megjelenő üzenetek lehetőségét, alátámasztja a légzőgyakorlatok jogosultságát és elfogadja a különleges képességek létezését is.

Abban próbál segítséget nyújtani, hogy félelmek és gátlások nélkül merjünk beszélni saját meggyőződéseinkről, hitünkről, hiszen ez a legfőbb keret, amely meghatározza az életünket. Cikksorozatom következő részeiben a spirituális pszichológia területeit járom körül részletesebben. Addig is szólj hozzá KOMMENTBEN, oszd meg tapasztalataidat a témáról!

Geszvein Erika
pszichológus, kineziológus

Életünk legmeghatározóbb, legkorábbi részét szüleink befolyása alatt éljük, amikor nagy szerepe van a tőlük kapott mintáknak abban, milyen felnőttekké válunk. Minden életkorban – csecsemőként, kisgyerekként és serdülőként is – más-más feladatunk van, melyeknek sikeres teljesítésében szüleink segítenek bennünket. Így kiegyensúlyozott felnőttekké válhatunk, készen bármilyen probléma megoldására és az öröm befogadására. De mi van akkor, ha úgy érezzük, nem vagyunk harmóniában önmagunkkal?

Hol a baj?

Az egyik legjobb emberi fejlődést leíró modellt Erik Erikson alkotta meg. Az ember életét különböző szakaszokra osztotta, és meghatározta, melyik szakaszban mit kell megtanulnunk ahhoz, hogy elégedetten léphessünk a következő életkorba. Ha valahol mulasztottunk, mert szüleink nem támogattak, szerettek bennünket vagy nem foglalkoztak velünk eleget, lelkileg leragadunk azon a szinten, és addig nem tudunk továbblépni, míg akár már felnőttként meg nem oldjuk a gyermekkori problémát. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, a lelkünkben élő fel nem növekedett „belső gyermek” hiányait kell bepótolnunk.

A belső gyermek gyógyítása

Eric Berne tranzakcióanalitikus szerint minden ember énje három részből áll: énünknek van gyermeki oldala, felnőtt része, és néha úgy viselkedünk, mint egy szülő. Akkor vagyunk harmóniában önmagunkkal, ha a munkahelyi feladatainkat felnőttként végezzük, gyermekünket szülőként neveljük, de képesek vagyunk gyermekként játszani, nevetni, örülni is – és ha tudunk váltani a különböző én-állapotok között aszerint, hogy éppen melyik „működésmódra” van szükségünk.

Ha gyermekkorunkban lelkileg sérültünk, a lelkünkben élő „belső gyermekünk” újra és újra követelni fogja a hiányzó szükségleteit, függetlenül attól, hogy hány évesen vagyunk most. Könnyen belecsúszhatunk abba a hibába, hogy apa- vagy anyapótlékként tekintünk párunkra, főnökünktől ugyanúgy tartunk, mint gyerekként a szüleinktől, könnyen elveszítjük önbizalmunkat, és kényszeresen igyekszünk minden valós vagy vélt külső elvárásnak megfelelni, hogy így kolduljunk össze némi önbecsülést magunknak.

Életünk napjai

Erikson szerint a szülőknek egy csecsemőt abban kell segíteniük, hogy megélje a maximális bizalmat. Hogy merjen optimistán nézni a jövőbe és ne féljen semmitől. Ha ezt sikerül megtanítaniuk, a csecsemő felnőtte válva sem fog szorongani, képes lesz minden helyzetben pozitívan gondolkodni.

Kisgyermekkorunkban meg kell élnünk a saját akaratunk jogát, és azt, hogy képesek vagyunk önállóan véghez vinni dolgokat. Ha ezt az életkori feladatot nem sikerül megtanulnunk, felnőttként gyakran fogjuk szégyellni magunkat, és könnyen kétségbe is esünk. Ezek az érzések jelek arra, hogy valamikor 1-3 éves korunk körül megakadtunk a fejlődésben. Bár továbbnövekszünk, és elérjük a 3-6 éves kort, lelkünkben betöltetlenül marad egy űr, így ennek az életszakasznak a feladata, a kezdeményezőkészség elsajátítása nem lesz tökéletes. Ha itt van elakadásunk, nehezen vesszük rá magunkat, hogy új dolgokat próbáljunk ki, hogy megszólítsunk embereket, hogy aktívan kezdeményezzünk. Gyakran érzünk viszont bűntudatot, és nehezen vagyunk képesek arra, hogy önállóan megtervezzünk és megszervezzünk bármilyen programot.

Kisiskolás korba lépve arra lenne szükségünk, hogy megéljük, hogy képesek vagyunk tanulni, hogy egyre jobban elboldogulunk a világban, és hogy kompetensek vagyunk bizonyos dolgokban. A serdülőkor az identitásunk megtalálásának ideje. Egységes, stabil, önálló énképünk kialakításához lelkileg le kell válnunk szüleinkről, hogy most már ne őket utánozzuk, hanem rátaláljunk valódi önmagunkra. Fiatal felnőttkorunkban gyakran izolációval és intimitással küzdünk, vágyunk a harmonikus párkapcsolatra, de meg kell élnünk a szakítások izoláló magányát, melyeknek tanulságát levonva újabb tapasztalatokkal gazdagodva érettebb felnőttekké válhatunk. Ha sikerült meglépnünk e kor feladatát, képessé válunk igazi, tartós kapcsolat létrehozására, így felnőttkorba érhetünk, ahol kiteljesedhetünk a hivatás, a család, a barátság vagy bármilyen területen, ahol alkotni, teremteni tudunk. Ez lehet egy vállalkozás, egy felfedezés, valaminek a feltalálása, kifejlesztése, vagy egy nagy, boldog család alapítása. Időskorba érve – ha minden szinten megoldottuk a feladatainkat – teljesnek kell megéljük az életünket és elégedettséget kell érezzünk az élet ajándékaiért. Ha bármely korábbi életkorban megoldatlan feladatunk maradt, félni fogunk a haláltól, mert úgy érezzük, rengeteg mulasztásunk van.

Ki a hibás?

Ha szüleinket okoljuk, az nem segít bepótolni az elmulasztott feladatainkat, ellenben ha rájövünk, mit tanultunk meg általuk, az kulcsot adhat önmagunk működéséhez.  Ha hiányainkat felfedezzük, és megkeressük a módot az egészséges betöltésükre – belső gyermek gyógyítása módszerrel, kineziológiával vagy pszichológiai önismereti munkával – feltérképezhetjük a sikeresen meglépett és a kudarcba fulladt életszakaszaink jellemzőit, és megkereshetjük azokat a vissza-visszatérő feladatokat, amelyeket eddig a kudarctól való félelmünkben igyekeztünk elkerülni.

Készítsd el saját életutad leltárát!

Képes vagy bízni másokban?
Tudsz önállóan döntéseket hozni?
Szívesen kezdeményezel?
Bízol a saját képességeidben?
Tudod, hogy miben vagy jó és miben tudnál még fejlődni?
Vannak igazi barátaid, boldog párkapcsolatban élsz?
Mi a feladatot az életben, tudod, hogy mire születtél?
Elégedett vagy az életeddel?
Mik a további céljaid?

Belső gyermekünk gyógyítása által kiteljesedhet az életünk, hiszen olyan dolgokra is képesekké válhatunk, melyek korábban túl nagy kihívást jelentettek, ezért meg sem próbálkoztunk velük. Keresd a lehetőséget bármelyik életkorból maradt feladat meglépésére - most már tudatosan!

Geszvein Erika
pszichológus

A gyermek olyat tud, amit egy felnőtt sem: minden nap minden órájában fejlődik.  Hogy milyen irányban fejlődik, azon múlik, milyen környezetben él. A világ még túl bonyolult és átláthatatlan számára, nem ismeri a szabályait, ami feszültséget kelt benne, amit csökkent a játék. Milyen játékot adjunk a kezébe ehhez, hogyan segíthetjük gyermekünk optimális fejlődését?

A felnőtt játéka választott tevékenység, a gyermek játéka létezési forma

A gyermek számára a játék az önkifejezés egyetlen módja, hiszen nem tudja elmondani, amit megél, viszont el tudja játszani.  A játék a világ kicsinyített másaként birtokba vehető és megszelídíthető. A gyermek cselekvő megismerő, el kell játszania, be kell gyakorolnia a világ dolgait, hogy a lényegüket megértse. Így újrajátszhatók a problémák, lereagálhatók a félelmek, és akár meg is változtathatók a szituációk. Ha az óvodában homokkal dobálóztak a gyerekek, most a játékbabák teszik ezt a babaházban, de nem lesz sírás a vége, mint a valóságban, mert jön az óvónéni és megbünteti a rossz gyerekeket, a jók pedig ajándékot kapnak. A feszültség így csökken, a gyermek megnyugszik, hisz lelkileg feldolgozta a rossz élményt.

Az életkornak megfelelő játék

0-3. hó a funkciós játékok kialakulásának ideje. A baba örül, mikor felfedezi, hogy újra és újra ki tudja adni azt a gőgicsélő hangot, aminek úgy örül a környezete. A kiságyba görgeti a testét jobbra-balra, előre-hátra, és élvezi, hogy képes rá. Ez a fajta játék részben felnőttkorig megmarad, amikor telefonálgatás közben rajzolgatunk, vagy firkálgatunk, ugyanezért a funkcióörömért tesszük.

1,5-2 éves kor körül a tárgyak szimbólumokká válnak, ez a mintha-játékok ideje. A fantáziának nagy szerepe van, ezért fontos, hogy ne „kész játékokat” kapjon a gyermek, amibe már nem lehet beleképzelni semmit, hanem olyan játékot, ami bármi lehet. Egy vödörnyi kockából lehet tornyot csinálni, hidat, házat, utat, lépcsőt, egy üres gyufás skatulyából lehet doboz, hajó, autó, bármi, amit a gyermek kitalál. A Waldorf filozófia olyan babákat ad a gyermekeknek, amelyeknek csak jelzésszerűen van szeme, szája, hogy a gyermek fantáziájára bízza, milyen tekintetet képzel a játéknak, ilyen módon is fejlesztve a fantáziát.

3-4 éves korban a szerepjátékok kapják a főszerepet. Doktor nénis, mamás-papás, kutyás játékokkal gyakorolják a különböző szerepeket, amiket a felnőttektől látnak. Minden olyan játék, ami ezek kiegészítője lehet, tökéletes választás. 4-5 éves kor felé haladva egyre fontosabb lesz a realitás, mindennek pontosan úgy kell zajlania, mint a felnőttek világában. Gyermekeink sokkal többet tanulnak meg utánzás, mint oktatás útján, ami ebben az életkorban még inkább fontosabbá válik. Szülőként figyelnünk kell, milyen példát mutatunk, mert azonnal viszontlátjuk gyermekünk viselkedésében, aki problémáit, szorongásait nem tudja megfogalmazni, de ki tudja játszatni magából. Az oviból hazaérve játszhatunk óvodásat, a mackó az óvó néni, a kis vakond a Julcsi, a plüsskutya a Karcsi, a cica a Marcsi. Játsszuk el, kivel mi történt ma!

6 éves kor körül, iskolába készülve megjelennek a szabályjátékok. Ha eddig nem lehetett leülni társasjátékozni, most aztán mindenhez szabályt kell gyártani. Az eddigi lépcsőn ugrálás-játék nem izgalmas többé, csak ha az a szabály, hogy kettesével vagy hármasával kell ugrálni a lépcsőn.  A gödörásásban csak az segíthet, akin tépőzáras cipő van, és csak az játszat a sakkal, akin van valami kék.

7 éves kor körül a fogváltás idején kialakul az igény a csoportjátékokra, minél többen játszunk, annál jobb! A közös játék öröme a meghatározó ettől az életkortól. Az iskolai problémákat nem biztos, hogy meg tudja fogalmazni, de ki tudja játszani magából a gyermek.

Game boy, game girl

Ahogy Rudolf Steiner mondta „a gyermek egy nagy érzékszerv”, szívja magába a környezet ingereit, ezért nem mindegy, hogy egy virtuális valóságba vagy a természetes környezetébe vezetjük be. A gyermek akkor ismeri meg legjobban és leggyorsabban a valódi világot, ha a látása, hallása, szaglása, tapintása, ízlelése révén természetes anyagokkal találkozik. Minél többet visszük a természetbe, annál könnyebben kialakul benne a szépérzék, megtanulja, milyen szín mivel harmonizál, melyek a puha, alakítható, és a nehezen formálható anyagok, milyen a vidék és a város illata, az univerzális hamburger-chips-sültkrumpli egyeníz helyett megtanulja megkülönböztetni a különböző fűszereket. Ha biztosítjuk számára a szabad, tiltásoktól mentes (bababiztos) teret, mozgás- és egyensúlyérzékelése révén megtanul biztonságosan mozogni a környezetében. Figyelnünk kell, hogy felnőttként szavaink és tetteink legyenek összhangban egymással, mert a gyerekek beszédérzékkel is rendelkeznek, megérzik, ha bort iszunk, de vizet prédikálunk. Ekkor tanulják az őszinteséget is, és a pozitív életszemléletet, a lelki melegség pedig az a közeg, ahol boldogan kereshetik a „Ki vagyok én?” kérdés válaszát.

Ha gyermekünk számítógép és televízió mellett nő fel, ha műanyag, elektromos, villogó játékokkal játszik, egy hamis világba avatjuk be őt. Nem adunk lehetőséget számára az őt körülvevő természet megismerésére, ami miatt felnőttkoráig megmaradhat benne a feszültség, hisz a gépek alkotta világban töltve idejét nem volt annyi ideje a természet megfigyelésére, mint azoknak a társainak, akikkel nem gépek, hanem emberek játszottak, s akikben így fejlődött a kommunikáció és az érzelmi intelligencia. Felnőttként nehéz visszahozni az indulás biztonságának érzését, hiszen a gyermekkori élményeket gyermekkorban kell megélni.

Baby Einstein

Gyorsan terjednek a fejlesztő játékok, kiszolgálva a kor sürgetését a mielőbbi felnőtté válásra. Az egészen kicsi kortól történő célzott fejlesztés (zenére, nyelvre, művészetre, stb.) új keletű, Mozarték idejében még „csak” játszottak a gyerekekkel. A modern kori kutatásokból merítették az ihletett a fejlesztők, tudni lehet, hogy az idegsejtkapcsolatok száma az első pár évben megnövekedik, így azok a készségek, amiket ekkor begyakoroltatnak, megerősítenek bizonyos idegsejtkapcsolatokat, míg a ritkán létrejövő idegsejtkapcsolatok gyengülnek, és végül eltűnnek. 

Majmoknál ez az aktív szakasz az első 3 év, embernél viszont ez a szenzitív periódus sokkal hosszabb, és ahogy a neurológusok elmondják, nincsen kritikus periódus, mint az állatoknál, akiknél egy bizonyos korig szükséges megtanulni valamit, vagy aztán már nem lehetséges, mert az emberi agy plasztikus, a szabad fejlődés sokkal fontosabb számára. Hiába tanul meg valaki korán úszni vagy olvasni, később nem lesz különbség a később és a korábban megtanult gyermeknél az úszás- és az olvasástudásban, viszont akit nem járattak már egészen kicsiként különórákra, azzal többet játszottak, így annak érzelmi intelligenciafejlesztésére sokkal több idő jutott. Sőt, 1-2 éves gyerekekkel végzett kutatás azt mutatta, hogy azok a gyerekek, akikkel szüleik rendszeresen szókincsfejlesztő dvdprogramot nézettek, kisebb szókinccsel rendelkeztek később, mint akikkel szüleik „csak” játszottak.

Az érzelmi biztonság az alap, melyet a szülőkkel való játék tud kialakítani, és amelyre a gyermek az iskolában az értelmi fejlődését alapozni tudja. Hagyjuk az IQ fejlesztést az iskolára, és játszunk a gyermekünkkel minél többet!

Geszvein Erika
pszichológus, kineziológus

VIDEÓ: Duna Televízió, Családbarát, Milyen a jó játék? 17:17 perctől
http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=730928&pid=615433

SZÓLJ HOZZÁ! Milyen játékokat kedvel gyermeked, melyek azok, amelyeket tapasztalataid alapján szívből ajánlasz?