Muraven, nem találta kielégítőnek azt a megfogalmazást, amelyet a '80-as évek elején a Stanford kutatói kidolgoztak, miszerint „az akaraterő tanulható készség, amelyet ugyanúgy meg lehet tanítani a gyerekeknek, mint a matematikát, vagy azt, hogy ha kapnak valamit, azt mondják, hogy köszönöm. Muraven azzal érvel, hogy igen gyakran előfordul, hogy az akaraterőnk cserben hagy minket, márpedig ha egyszerű készségről volna szó, ez nem fordulhatna elő.

Az akaraterő nem pusztán készség. Inkább olyan, mint egy izom, mint a karunk vagy a lábunk izmai, és elfárad, ha keményen kell dolgoznia, így később másra kevesebb energiája marad. Ha túl korán elhasználod a tartalékokat olyan unalmas feladatokra, mint a levélírás vagy bonyolult költségtáblázatok kitöltése, az akaraterődből semmi sem marad, mire ezekkel végzel. Charles Duhigg, A szokás hatalma című könyv szerzője szerint ez a felfedezés segíthet tisztázni, miért bonyolódnak egyébként sikeres emberek házasságon kívüli kapcsolatokba, amelyek a leggyakrabban késő este, egy hosszú, az akaraterőt kimerítő munkanap után kezdődnek.

 A munkával járó felelősség, a munkahelyi kötöttségek és konfliktusok, a teljesítménykényszer, a számítógép előtt töltött órák nagyon ki tudják meríteni az idegrendszert. Mivel azonban jól akarunk dolgozni, rászorítjuk magunkat a kemény munkára. Ha érezzük, hogy fáradunk, és egy kis lazításra, kötetlen beszélgetésre, vagy apró örömökre (például egy séta) volna szükségünk, nem állunk le. Inkább megfeszítjük az akaratunkat, és szükségleteinket elfojtva tovább húzzuk az igát.

Folyamatosan dolgoztatjuk tehát az akaraterőnket, mégpedig önmagunk ellen. Tudat alatt így megkeseredettség, üresség, fásultság alakul ki, és tulajdonképpen – mint egy elhanyagolt kisgyerek – megsértődünk a világra. Nap végére aztán az akaraterő kimerül, és közben sértődött tudatalattink arra lázít minket, hogy ledobjuk magunkról a felelősséget, és bepótoljunk minden örömöt, amit nap közben elmulasztottunk kielégíteni. Érzelmeink elfojtásával megnyomorítottuk az önmagunkkal szembeni – nem szexuális értelemben vett – intimitást, így a bensőségességre való igény torzult formában, szexuális hajtóerőként tör elő. Ha otthon is stressz vagy lelki magány várna minket, minden adott a hűtlenségre való kísértéshez.

Ha olyasmit akarsz csinálni, ami akaraterőt igényel, például kocogni munka után, napközben nem szabad teljesen lefárasztanod az „akaraterő-izmodat” –  magyarázza Muraven. A munkánk és az élet azonban megköveteli, hogy olyan feladatokat végezzünk el, amelyek igénybe veszik az akaraterőnket. Mielőtt arra gondolnánk, persze könnyű ezt mondani, esetleg a főnökünknek is elmagyarázhatná ez a Muraven, gondoljuk át, mi tehetünk ennek érdekében ésszerű határokon belül.

Charles Duhigg szerint a megoldás a szokásainkban rejlik. Mindennapi rutinjaink alapvetően strukturálják az életünket, megalapozzák lelki állapotunkat, és így azt is, hogy mit, és hogyan teszünk. Ha munka után már csak arra van erőnk, hogy leüljünk a tv elé, valami hibádzik abban, ahogyan az életünket éljük. Ha viszont szokásainkat tudatosan alakítjuk, olyan életvitelt tudunk kialakítani, amelynek természetes következménye az, hogy megvalósítjuk a céljainkat, sőt az is hogy egy nehéz nap végére is kiegyensúlyozottak és energikusak maradunk. Így az a cselekvés, amelynek az elvégzése korábban fárasztotta „akaraterő-izmunkat” mindenféle erőfeszítés nélkül következik majd abból, ahogyan a napjainkat éljük.

Azonban már egyetlen rossz szokás megváltoztatása vagy jó szokás felvétele is komoly erőfeszítést kíván. Szerencsére nem kell egyszerre minden szokásunkon dolgozni. Duhigg kulcsszokásoknak nevezi azokat a szokásokat, amelyek megváltoztatása dominóelv-szerűen alakítja át az egész életünket, és minden más szokásunkat a helyére zökkenti. Ilyen kulcsszokásnak bizonyult egy kísérletben az, hogy évek óta fogyásra képtelen emberek minden étkezés után gondosan felírták, hogy mit ettek. Az eredmény nem csak testsúlyuk csökkenésében nyilvánult meg, hanem hatékonyságukban, kiegyensúlyozottságukban és akár abban, hogy kedvet kaptak a rendszeres testedzéshez.

Sok minden lehet kulcsszokás, de az emberek többségénél az étkezési és alvási szokások kézbe vétele már hatalmas változásokat hoz. Ha csak annyit tartunk be mától, hogy este tizenegy, netán este tíz előtt lefekszünk, és hogy az ebédet dél és kettő, a vacsorát hat és nyolc közé időzítjük, pár héten belül érezni fogjuk a változás pozitív hatásait.

Gondolkodj el az alábbi kérdéseken:

1. Észreveszed-e, ha elfáradtál? Hogyan reagál rá a tested? Milyen érzések jelennek meg benned ilyenkor?

Lehet, hogy sosem figyelted meg, csak a fáradtság diffúz érzését érzed, és nem is célzottan igyekszel enyhíteni rajta. Sokan ilyenkor szörfölni kezdenek a neten kikapcsolódásként, pedig az csak tovább fárasztja az idegrendszert, sokkal hasznosabb lenne felállni egy pohár vizet inni és kiszellőztetni, vagy váltani néhány szót a kollégákkal.

2. Mi segít átlendülnöd a napközben rád törő fáradtságon?

A kávé rövid távon élénkítő hatású, mivel megemeli a vércukorszintet, amire a szervezet fokozottabb inzulintermeléssel reagál, ami megtöri a koncentrálóképességet, és akár nagyobb visszaesést is okoz. Ezután újabb élénkítőszerre van szükségünk, ami hosszú távon fizikai és lelki függőséghez vezet. A koffein megakadályozza többek között a B-vitamin felszívódását, aminek feladata éppen az idegrendszer tehermentesítése lenne. Hatékonyabb olyan élénkítő módszerek elsajátítása, melyek mellékhatás nélküliek, ilyenek a különböző relaxációs módszerek és a bizonyos élénkítő légzőgyakorlatok.

3. Mit csinálsz ilyenkor általában? Felismersz-e ismétlődő szokást magadnál? 

Charles Duhigg a szokások vizsgálatát először saját magával kezdte. Megfigyelte, melyek a saját kulcsszokásai, mert tudta, ez az első lépése annak, hogy átalakíthassa az életét. Amiről nem tudunk, az attól még ott van, és hat ránk. Amint felismered a kulcsszokásaidat és sikerül megfelelően alakítanod, lehetővé teszed, hogy a többi szokásod is automatikusan úgy alakuljon, hogy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb és teljesebb életet élhess. 

4. Szabadnak érzed magad?

Ha nem, hiába minden törekvésed, tudattalanul menekülni fogsz minden kötöttségtől. Munka után a munkahelyről, a magánéletedben a kapcsolatodból. Ha nem érzed szabadnak magad, nagy eséllyel fogva tartod önmagadat számtalan negatív hiedelemmel, lehet, hogy régi sebeket őrzöl, és leggyakrabban azért nem vagy még független, mert a gyerekkori fejlődésed során nem érted el a szimbiózis, eltávolodás, függetlenség lépcsőfokain át a szabad együttműködés fokozatát. Talán még mindig erős betöltetlen szükségletekkel küzd a benned élő belső gyermek, és nem is a jelenből akar kitörni, hanem az életben tartott, túlhordott múlt által ma megteremtett körülményekből.

Mindenki tapasztalta már, hogy dühös lett valakire, mikor valójában nem is ő rá volt mérges, csak éppen egész nap hordozta a feszültséget, és valahol ki kellett törnie.

Éppen ilyen az, mikor a gyerekkori befejezetlen fejlődési szakaszaink miatt a szüleink akkori viselkedése helyett a párunk jelenlegi viselkedésén borulunk ki. A tranzakcióanalitikus önismereti munka és a belső gyermekkel való munka sokat segíthet a lelki felszabadulásunkban.

Saját viselkedésünk megfigyelése, az ismétlődő minták felismerése és megváltoztatása rengeteg lekötött energiát szabadíthat fel bennünk, és ezáltal sok felesleges feszültséget is elengedhetünk.

Balázs Árpád, Geszvein Erika

Michael Phelps, a 27 éves úszófiú 18 aranyérmet tudva magáénak visszavonulást tervez. Húsz éves pályafutásának történte megmutatja, hogyan válhatunk képessé bármire, ha hiszünk önmagunkban és ha a sikert szokássá alakítjuk.

Hogyan volt képes ez a fiú ilyen fiatalon ennyi mindent elérni? Mondhatjuk, hogy az adottságai miatt, de minden élsportolónak kitűnő adottságai vannak. Mivel emelkedik ki Michael Phelps még az élsportolók közül is? Hogyan vált képessé arra, hogy a világ legtöbb olimpiai aranyérmet nyert sportolója legyen annak ellenére, hogy egy idegrendszeri betegség miatt még az sem volt valószínű, hogy átlagos életet élhet. Phelps gyermekként egy ADHD nevű idegrendszeri rendellenességtől szenvedett, ami viselkedési zavarokkal, hiperaktivitással és koncentrációs nehézségekkel jár. Úgy tűnt -bármilyen jó fizikai adottságai legyenek is- soha nem válhat élsportolóvá.

Edzője, Bob Bowman azonban megtanított neki egy pszichológiai módszert, amivel előnybe kerülhetett az ellenfelekkel szemben: rutinokat segített neki kialakítani. A rossz szokások helyett olyan jó szokásokat tanított meg neki, amelyek segítettek a fiúnak felülkerekedni a betegsége tünetein, és lelkileg is olyannyira megerősítették a fiút, hogy a sorra nyerni kezdte az aranyakat. Ezeknek a speciális szokásoknak semmi közük nem volt az úszáshoz — a megfelelő gondolkodásmód kialakításához azonban annál inkább. Igaznak bizonyult tehát a mondás: minden fejben dől el.  Charles Duhigg, A szokás hatalma című könyvében hosszan kifejti a módszer minden egyes lépését, így az bárki számára megtanulható. A módszer követésével egy-két berögződött szokásunk megváltoztatásával dominóelv-szerűen átalakulhat az egész életünk, és többé nem jelent erőfeszítést betartani a megfelelő étrendet, eljárni edzeni, vagy időben lefeküdni, mert mindezek természetessé válnak.   

A módszer lényege

Charles Duhigg szerint a kulcsszokások felismerése és megváltoztatása, az alapja annak, hogy gyökeresen átalakítsuk az életünket. Ha a kulcsszokásokat megfelelően alakítjuk, a többi szokásunk automatikusan úgy fog alakulni, hogy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb és teljesebb életet éljünk.

Minden szokás 3 fő részből áll: van egy jel és egy rutincselekvés, amit egy jutalom követ. A jel lehet, hogy munka után belépsz a lakásba, a rutin, hogy azonnal a konyha felé indulsz, és kiveszel egy doboz sütit és lehuppansz a tévé elé. A jutalom a néhány óra tévézés és nasizás utáni kikapcsolódás érzés, az ellazulás, a nyugalom. De lehet-e ezt másképp? Igen! Hogyan?

1. lépés: Ismerd fel a kulcsszokásaidat!

Tekintsd át az életed, milyen jó és rossz szokásaid vannak, amelyeket szinte automatikusan végzel. Lehet ez a fogmosás, a nassolás, a munka után tévénézés, a dohányzás, vagy bármi, ahol úgy érzed, nem te irányítasz. Ez egy berögzült viselkedésminta, ami sok apró elemből áll, ezeket kell feltérképezni a következő módon:

2. lépés: Keres meg az indítógombot!

Ha megvan a viselkedésminta (pl. ahogy hazaérek, kinyitom a konyhaszekrényt, kiveszek valami nassolnivalót és leülök a tévé elé) akkor azt kell derítened, hogy mi az első momentum, ami beindítja az adott viselkedést. Ennek legjobb módja, ha megfigyeled, mit érzel abban a pillanatban, ahogy hazaérsz. Éhséget? Unalmat? Felfrissülést? Végre egy kis passzív ellazulásra való vágyat? Ha nem éhséget érzel, felesleges a nasi. Ha felfrissülésre vágysz, nem biztos, hogy a tévézés fogja megadni. Vizsgáld felül a viselkedésed és a vágyad kapcsolatát! Tényleg megkapom a cselekvés révén amire vágyom? Van-e olyan eleme, amit lecserélhetnék valami hasznosabbra? Pl. ha egy kis felfrissülésre vágysz, leülhetnél a kertbe is egy kicsit olvasni vagy zenét hallgatni. Ha kikapcsolódásra vágysz, a kutyasétáltatás jobb választás, mint ha órákig a tévé előtt ragadsz.

3. lépés: Tárd fel a háttérokokat!

Lehet, hogy nem is vagy tudatában annak a vágynak, amit ki akarsz elégíteni a szokásod révén. Tedd fel magadnak a kérdést: miért van szükségem minderre? A második lépésben leírt elemek kicserélésének lényege, hogy azáltal fogod tudni feltárni a valódi háttérokot, ha sokféle más tevékenységelemmel próbálod meg helyettesíteni a szokásod alkotórészeit, mert csak innen fogod tudni, hogy az ún. jutalom, azaz a vágy beteljesülése a módosított szokás által is teljesül-e. Pl. lehet, hogy hiába viszed le a kutyát rögtön munka után, az nem old rajtad annyit, mint ha felrakott lábban leülsz a tévé elé. Rájöhetsz, hogy pl. fizikailag is annyira elfáradsz a nap végén, hogy egy kis pihenésre van szükséged. Kiderülhet, hogy ha lemész a kertbe és lefekszel a fűbe zenét hallgatni, vagy elmész húsz percre futni, sokkal hamarabb visszanyered a formád, mint ha órákat ülsz a tévé előtt, hogy átkapcsolhass végre a munkahelyi gondolatkörből az otthoni „ellazulás-üzemmódba”.  

4. lépés: Gyakorold be az új szokást!

Az elemek cserélgetése egy hosszabb folyamat, kísérletezgetni kell. Figyelj, hogy a megfelelő jutalmat mindig biztosítsd, mert eleinte ez segít megtartani a szokást! A változás így is időbe telik, és nem kerülheted el, hogy olykor kudarc érjen, pl. újra kiköss a csokis muffinnal a tévé előtt, de nem fogod feladni, mert ha egyszer felismerted a szokásodat, és megértetted a mögötte lévő mozgatórugót, ugyanis akkor már nálad az irányítás! Minél többször sikerül az új, jó rutint véghezvinned a régi, rossz helyett, annál erősebb lesz az új szokásod. Egy idő után pedig lehet, hogy már jutalomra sem lesz szükséged, mert maga a cselekvés válik jutalommá!

„Amikor 2008. augusztus 13-án reggel 6.30-kor a pekingi olimpiai faluban megszólalt Michael Phelps ébresztőórája, az úszóbajnok kimászott az ágyból, és rögtön nekilátott a mindennapi rutintevékenységeknek. Felhúzta a melegítőnadrágját, és elsétált reggelizni. Azon a héten már három aranyérmet nyert – pályafutása során szerzett aranyai száma ezzel kilencre emelkedett –, és aznap újabb két futam várt rá. Reggel 7-re a kávézóban ült, asztalán a versenyeken szokásos menüjével. Két órával a startpisztoly elsütése előtt Phelps megkezdte a szokásos nyújtógyakorlatokat. A bemelegítő távokat pontosan úgy úszta le, ahogy előzőleg maga elé képzelte. A fejhallgatójában pontosan azt a zenét hallja, amire számított. Maga a verseny csupán egy újabb lépés a mintában, ami már a nap elején elkezdődött, és semmi másból nem állt, csak győzelmekből. A verseny megnyerése a minta természetes folyománya.
9.56-kor – 4 perccel a rajt előtt – Phelps a rajtkő mögött állt, és finoman hintázott a lábujjain. Amikor a bemondó bemondta a nevét, Phelps fellépett a rajtkőre, ahogy minden verseny előtt szokta, majd vissza, ahogy mindig is tette. Ezután három karkörzést végzett, mint tizenkét éves kora óta minden verseny előtt, majd ismét fellépett a rajtkőre, felvette a startállást, és amikor a pisztoly eldördült, fejest ugrott a vízbe. Phelps abban a pillanatban tudta, hogy valami nincs rendben, amint a vízbe ért. Az úszószemüvegén belül nedvességet érzett. Nem tudta megmondani, hogy alul vagy felül szivárog-e be a víz, de ahogy a felszínre bukkant és úszni kezdett, csak abban reménykedett, hogy a szivárgás nem fogja túlságosan zavarni. Mire azonban a második fordulóhoz ért, minden kezdett elmosódni. A harmadik forduló és az utolsó táv felé közeledve a szemüvege teljesen megtelt vízzel. Phelps nem látott semmit: sem a vonalat a medence alján, sem a fal közelségére figyelmeztető fekete T jelzést. Nem tudta megállapítani, hány karcsapásra lehet a faltól. A legtöbb úszó pánikba esne, ha egy olimpiai döntő kellős közepén egyszer csak nem látna semmit. Phelps azonban nyugodt maradt. Aznap minden más a terv szerint ment. A lyukas szemüveg csak apró kellemetlenséget jelentett, ami nem érte felkészületlenül. Bowman utasítására Phelps egyszer sötétben úszott egy michigani medencében, hogy semmilyen helyzet ne legyen váratlan a számára. Phelpsnek több »videokazetta« is volt az agyában hasonló problémákkal, így mentálisan már azt is gyakorolta, hogy mit tegyen, ha az úszószemüvege bepárásodna.
Tökéletesen ellazultnak érezte magát, miközben minden erejét beleadva úszott. A táv felénél beleerősített, és megnyitotta híres hajráját, ami az egyik legfőbb fegyvere volt az ellenfelekkel szemben. Tizennyolc karcsapás után tudta, hogy a medence falának már közel kell lennie. Hallotta a tömeg moraját, de mivel vak volt, nem tudta, hogy őt éljenzik vagy valaki mást. Tizenkilenc karcsapás, aztán húsz. Úgy érezte, még kell egy utolsó – ezt mutatta a videokazetta a fejében. Így aztán megtett még egy huszonegyedik, hatalmas karcsapást, kinyújtott karral előresiklott, és megérintette a falat. Tökéletes volt az időzítés. Amikor letépte az úszószemüvegét, és felnézett az eredményjelző táblára, a neve mellett az állt, hogy WR, vagyis világrekord. Újabb aranyérmet nyert.” (Charles Duhigg, A szokás hatalma )

Balázs Árpád, Geszvein Erika

Boldogságunk egyik feltétele a tartalmas élet. Ha unatkozunk, ha ürességet élünk meg, a dolgok hiábavalóak számunkra. Lehet kényelmes, gondtalan életünk, mindez csak forma, tartalom nélkül. Csíkszentmihályi Mihály áramlatélménynek, flow-nak nevezi azt az állapotot, „amikor tudatunk harmonikusan rendezett, és magának a tevékenységnek a kedvéért szeretnénk folytatni, amit éppen csinálunk.” Ez az autotelikus áramlatélmény. (Csíkszentmihályi Mihály, 1997) Amikor egy festő alkot, belefeledkezik a tevékenységbe, elfelejt enni, inni, nem törődik a megélhetési problémáival, a magánéleti gondjaival, abban a pár órában ő maga eltűnik, lelkileg feloldóik az élményben, s mégis végül kiterjesztett önmagára talál rá. A gyermekeknek ez a képessége még igen élénk, képesek úgy játszani, hogy megfeledkeznek a külvilágról.

Geszvein Erika
pszichológus

Mennyit számít a méret?

A két nem közötti különbözőségek nyilvánvalóak. Egy csinos, de félénken stoppoló nő hamarabb biztosít fuvart magának, és egy határozott férfi gyorsabban átlátja, hogyan kerülje el a körúton kialakuló dugóba ragadást gyors, problémamegoldó gondolkodásával. A két nem eltérő biológiai adottságokkal rendelkezik, melyekből számtalan lelki adottság következik. A férfiaknak nagyobb az agykoponyájuk, így nagyobb térfogatú az agyuk is, a bal agyféltekéjük pedig differenciáltabb, ami azt jelenti, hogy a számolás, az analitikus, elemző gondolkodás, a logika, a racionalitás, a matematika, a részletek észlelése, a tervezés, a struktúra, a stratégiaalkotás területein általában ők jeleskednek. A férfiakat bal agyféltekés dominanciájuk miatt a köztudat eszesebbnek tartja. Egy vizsgálatban összehasonlították a két nem IQ-ját és azt találták, hogy valóban több a kimagasló intelligenciával rendelkező férfi, viszont a statisztika szerint a perifériára szorult férfiak száma sem elhanyagolható mennyiség. Ezzel szemben a nők között kevesebb a kimagasló teljesítmény, viszont egyenletesebb az IQ görbe eloszlása. Ez az értelmi intelligencia vizsgálatának eredménye, érzelmi intelligencia terén más a helyzet.

Mielőtt azt hinnénk, hogy az IQ tesztek a férfiak agyának kedveznek, tudnunk kell, hogy az IQ tesztek két részre oszthatók: verbális és performációs altesztekre. A verbalitás vizsgálatakor például általános műveltséget, számolást, problémamegoldó képességet, memóriát tesztelnek, míg a performációs, azaz nem nyelvi feladatok cselekvésesen megoldható próbákat tartalmaznak. Ezek során a velünk született, mélyebb képességeket is megvizsgálják, a logikát, a figyelmi képességet, a koordinációt, a részek egésszé rendezésének képességét, az érzékelés és a mozgás összehangolását.

A női agy

A két nem agyáról készült összehasonlító képeken jól látható, hogy a nők kisagya – mely az egyensúlyért, a harmonikus, esztétikus mozgás kivitelezésének képességéért felelős – fejlettebb, továbbá, hogy a nőnél jobb az „átjárás” a két agyfélteke között. Bár bal agyféltekéjük kevésbé differenciált, a corpus callosumnak nevezett agyféltekéket összekapcsoló agyi struktúrán át könnyebben át tudnak kapcsolni analógiás gondolkodásból logikusba, számolásból intuícióba, a részletek tanulmányozásából az egész figyelembe vételébe, objektivitásból érzelmibe. A férfiak bal agyfélteke dominanciájával jár, hogy ez a féltekéjük sérülékenyebb, ezért kisfiúkként később tanulnak meg beszélni, és közöttük több a gyerekkori beszédzavar is. A nők jobbféltekések, amely az érzelmekért felelős, ezért hajlamosabbak a gyakori kedélyállapot-változásra, és akár a menstruáció előtti érzelmi hullámzásokra.  

Sikeres férfi & sikeres nő

A férfiak és nők sikeres önérvényesítését vizsgáló nemrégiben készült kutatás eredménye szerint a két nem nagyjából azonos hatékonysággal képes eljutni a céljáig, de más úton: a férfiak erővel, a nők kreativitással. A nők gyakran elrejtik a dominanciaigényüket és irányításra való vágyukat, ritkán ragadják magukhoz a döntés jogát nyíltan, és gyakrabban megjelenik bennük a konszenzuskereső attitűd. A férfiak konfliktushelyzetben inkább magukra figyelnek, nem a partnerükre, és nyíltan képesek vállalni saját érdeküket. Ezek az eltérések más-más helyzetben juttatják előnyhöz a két nemet. Ha az álláspontot nem szabad feladni, ha kitartásra van szükség, a férfiak boldogulnak jobban, főleg, ha az alternatív utak kreatív becserkészése több veszélyt hozna, mint a kitartó ragaszkodás. Ha a faltörő kos –módszer nem jár sikerrel, előnyhöz juthatnak a nők intuícióikra hallgatva finom, ráhangolódó, kreatív gondolkodásukkal.

Ha adódik egy probléma, két úton lehetséges megoldani: érzelmi vagy problémafókusszal. A férfiak általában a szituációra koncentrálnak, és mihamarabb megoldást keresnek, ritkán borulnak sírva kollégáik vállára a probléma okozta érzelmeik miatt. A nők többsége ösztönösen érzelmi fókusszal reagál, először a rossz érzéseket akarja megszüntetni. Ha a helyzet megváltoztatható, a férfiak jutnak gyorsabb megoldáshoz, ha viszont nincs mit tenni, a nők megküzdése jobb, hiszen ők feldolgozzák azokat az érzéseket, melyekkel a helyzet együtt jár (mint férfiak, mind nők esetében). A nők ezért élnek 5-6 évvel tovább férfi társaiknál, hiszen nem verték beléjük gyerekkorukban, hogy ne sírj, a kisfiúk nem sírnak! Ha a férfiak képesek eltanulni a nők viselkedését, mindenfajta helyzetben sikeresek lehetnek, és fordítva.

„Férfi és nő hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar
- a férfi nőt, a nő férfit.” (Karinthy Frigyes)

A férfiak és a párkapcsolat

A két fél nem egyszerre érkezik meg a párkapcsolatba. Lehet, hogy fizikai szinten egyszerre közelítenek egymáshoz, de a lelki sebességük egészen eltérő lehet. Hogy mennyire képes valaki „beleállni” a kapcsolatba, nem titok, hogy nagyban függ a saját szüleihez való viszonyától. Az első női-férfi kapcsolat tapasztalata mindenki számára a saját anyja-apja viszonya, amit tovább bonyolít, hogy ő hogyan tudott alkalmazkodni hozzájuk. Ha valakinek az anyjával, apjával is jó a viszonya, könnyebb lesz számára a házasság, mint ha kapcsolatuk viharait sosem sikerül csillapítani. Hiszen a házasság is alkalmazkodáson alapul, a döntő kérdés, hogy könnyű vagy nehéz-e az alkalmazkodás.

C.G. Jung tapasztalatai szerint ahol sok a külső nehézség, ott a konfliktusokra nem jut energia, ezért azok nem is érnek el drámai feszültséget. Ezért gyakori, hogy amint a szociális biztonságot sikerült megteremteni, gyakoribbá válnak a veszekedések, hiszen több energia fordítható a tudatosításukra. Ezek neurózishoz, ideiglenes vagy tartós szétváláshoz, hűtlenséghez is vezethetnek, amennyiben nem sikerül a háttérben húzódó okokat feltárni. Ezen a ponton még nagyobb szükség van a másik nem erényeinek eltanulására: a nőnek meg kell tanulnia érzelmeit kontrollálni, nem engedni a biológiai behuzalozottságnak, hogy hangulati hullámai felborítsák a párkapcsolat csónakját, a férfinak pedig figyelnie kell, hogy felvegye a ritmust az érzelemcsere váltakozásával, de ne elsodortassa el magát velük, hanem finom érzékenységgel fogadja a másik impulzusait. Ilyen módon a két nem képes lesz megérteni egymást, a kapcsolat mélyülésével törvényszerűen jelentkező konfliktusokat lehetőségként felfogni, és együttes erővel bontani ki a jelentésüket. Ekkor a krízis emelheti a kapcsolatot, de csak akkor, ha az ott keletkező energia visszafordítódik a kapcsolatba, azaz ha a tapasztalatok egymás és önmagunk jobb megértéséhez és elfogadásához vezetnek.

 A kínai nyelvben a krízis szó két jelből áll: a veszély és esély szóból. És valóban lehet egy elmulasztott esély, ami veszélyessé teszi a folytatást, és lehet valódi esély is, amennyiben sikerül tudatosítani a valódi, háttérproblémát.

Hogyan tanulhatok a másik nemtől?

A kapcsolat elején rózsaszín ködben lebeg mindenki, aki szerelmes. Nem igazán a másikat látjuk ilyenkor, sokkal inkább belülről vetítjük ki a nő vagy férfiideálunkat a másikra. Egy „fantompartnerbe” vagyunk szerelmesek, egészen addig, míg elegendő időnk nem nyílik a projekcióink lebontására, és a másik valódi megismerésére. A megismerés csak kölcsönös kommunikáció útján történhet. Ez nem azt jelenti, hogy beszélgessünk sokat, hiszen nem mindegy, hogy előadás tartunk, vagy párbeszédet. Ha gyerekkorunkban nem tanultuk meg, felnőttként kell elsajátítanunk a megfelelő kommunikációt, ebben segítenek például az erőszakmentes kommunikáció módszere, a különböző asszertivitás módszerek, és az értő figyelem technikái. Mielőtt azonban a másikhoz szólunk, tisztába kell kerülnünk a saját érzéseinkkel. Ebben segít a naplóírás – ha nem csak az eseményeket, hanem az érzelmeinket, tapasztalatainkat és felismeréseinket is lejegyezzük – az árnyékszemélyiségünkkel való munka, és minden önismereti, pszichológiai módszer, ami által világosabban rálátunk saját lelkünk vakfoltjaira.

A Johari ablak az önismereti munka során leggyakrabban használt modell, mely segít önmagunk megértésében, Rajzold le és töltsd ki az egyes részeket: Az Aréna részbe írd azokat a tulajdonságaidat, melyekkel tisztában vagy, pl. név, hobbi, politikai nézet, hit, egyéb jellemzők. A Vak terület kitöltéséhez a környezeted kell kérned, ide azok a jellemzőid kerülnek, melyekről mások tudnak, neked viszont fogalmad se volt. A Zárt terület a rejtett éned, titkaid területe, például olyan vélemények, melyeket a jó viszony érdekében inkább megtartasz magadnak. A Sötét részt senki sem ismeri, de vészhelyzetben előtör belőlünk, amin környezetünk és mi magunk is meglepődhetünk. Keress ide korábbi tapasztalatokat!

 Igazán férfi vagyok-e?

A férfiassághoz hozzátartoznak bizonyos nemileg kódolt funkciók, melyek nélkül a férfiasság megélése nem lehet teljes. Nem biztos, hogy konkrétan ki tudjuk mondani, hogy az a baj, hogy nem vagyok kapcsolatban a maszkulin energiáimmal, lehet, hogy csak addig jutunk el, hogy valami nincs rendben. Az alábbi néhány kérdés abban próbál segíteni, hogy megvizsgálhassuk, elegendő teret kap-e férfi mivoltunk:

ÍRD MEG KOMMENTBEN A VÉLEMÉNYED, HOGYAN FEJLESZTHETŐ A FÉRFIASSÁG!

Geszvein Erika
pszichológus