Anyám hibája? - Gyermekkorunk feldolgozása

Életünk legmeghatározóbb, legkorábbi részét szüleink befolyása alatt éljük, amikor nagy szerepe van a tőlük kapott mintáknak abban, milyen felnőttekké válunk. Minden életkorban – csecsemőként, kisgyerekként és serdülőként is – más-más feladatunk van, melyeknek sikeres teljesítésében szüleink segítenek bennünket. Így kiegyensúlyozott felnőttekké válhatunk, készen bármilyen probléma megoldására és az öröm befogadására. De mi van akkor, ha úgy érezzük, nem vagyunk harmóniában önmagunkkal?

Hol a baj?

Az egyik legjobb emberi fejlődést leíró modellt Erik Erikson alkotta meg. Az ember életét különböző szakaszokra osztotta, és meghatározta, melyik szakaszban mit kell megtanulnunk ahhoz, hogy elégedetten léphessünk a következő életkorba. Ha valahol mulasztottunk, mert szüleink nem támogattak, szerettek bennünket vagy nem foglalkoztak velünk eleget, lelkileg leragadunk azon a szinten, és addig nem tudunk továbblépni, míg akár már felnőttként meg nem oldjuk a gyermekkori problémát. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, a lelkünkben élő fel nem növekedett „belső gyermek” hiányait kell bepótolnunk.

A belső gyermek gyógyítása

Eric Berne tranzakcióanalitikus szerint minden ember énje három részből áll: énünknek van gyermeki oldala, felnőtt része, és néha úgy viselkedünk, mint egy szülő. Akkor vagyunk harmóniában önmagunkkal, ha a munkahelyi feladatainkat felnőttként végezzük, gyermekünket szülőként neveljük, de képesek vagyunk gyermekként játszani, nevetni, örülni is – és ha tudunk váltani a különböző én-állapotok között aszerint, hogy éppen melyik „működésmódra” van szükségünk.

Ha gyermekkorunkban lelkileg sérültünk, a lelkünkben élő „belső gyermekünk” újra és újra követelni fogja a hiányzó szükségleteit, függetlenül attól, hogy hány évesen vagyunk most. Könnyen belecsúszhatunk abba a hibába, hogy apa- vagy anyapótlékként tekintünk párunkra, főnökünktől ugyanúgy tartunk, mint gyerekként a szüleinktől, könnyen elveszítjük önbizalmunkat, és kényszeresen igyekszünk minden valós vagy vélt külső elvárásnak megfelelni, hogy így kolduljunk össze némi önbecsülést magunknak.

Életünk napjai

Erikson szerint a szülőknek egy csecsemőt abban kell segíteniük, hogy megélje a maximális bizalmat. Hogy merjen optimistán nézni a jövőbe és ne féljen semmitől. Ha ezt sikerül megtanítaniuk, a csecsemő felnőtte válva sem fog szorongani, képes lesz minden helyzetben pozitívan gondolkodni.

Kisgyermekkorunkban meg kell élnünk a saját akaratunk jogát, és azt, hogy képesek vagyunk önállóan véghez vinni dolgokat. Ha ezt az életkori feladatot nem sikerül megtanulnunk, felnőttként gyakran fogjuk szégyellni magunkat, és könnyen kétségbe is esünk. Ezek az érzések jelek arra, hogy valamikor 1-3 éves korunk körül megakadtunk a fejlődésben. Bár továbbnövekszünk, és elérjük a 3-6 éves kort, lelkünkben betöltetlenül marad egy űr, így ennek az életszakasznak a feladata, a kezdeményezőkészség elsajátítása nem lesz tökéletes. Ha itt van elakadásunk, nehezen vesszük rá magunkat, hogy új dolgokat próbáljunk ki, hogy megszólítsunk embereket, hogy aktívan kezdeményezzünk. Gyakran érzünk viszont bűntudatot, és nehezen vagyunk képesek arra, hogy önállóan megtervezzünk és megszervezzünk bármilyen programot.

Kisiskolás korba lépve arra lenne szükségünk, hogy megéljük, hogy képesek vagyunk tanulni, hogy egyre jobban elboldogulunk a világban, és hogy kompetensek vagyunk bizonyos dolgokban. A serdülőkor az identitásunk megtalálásának ideje. Egységes, stabil, önálló énképünk kialakításához lelkileg le kell válnunk szüleinkről, hogy most már ne őket utánozzuk, hanem rátaláljunk valódi önmagunkra. Fiatal felnőttkorunkban gyakran izolációval és intimitással küzdünk, vágyunk a harmonikus párkapcsolatra, de meg kell élnünk a szakítások izoláló magányát, melyeknek tanulságát levonva újabb tapasztalatokkal gazdagodva érettebb felnőttekké válhatunk. Ha sikerült meglépnünk e kor feladatát, képessé válunk igazi, tartós kapcsolat létrehozására, így felnőttkorba érhetünk, ahol kiteljesedhetünk a hivatás, a család, a barátság vagy bármilyen területen, ahol alkotni, teremteni tudunk. Ez lehet egy vállalkozás, egy felfedezés, valaminek a feltalálása, kifejlesztése, vagy egy nagy, boldog család alapítása. Időskorba érve – ha minden szinten megoldottuk a feladatainkat – teljesnek kell megéljük az életünket és elégedettséget kell érezzünk az élet ajándékaiért. Ha bármely korábbi életkorban megoldatlan feladatunk maradt, félni fogunk a haláltól, mert úgy érezzük, rengeteg mulasztásunk van.

Ki a hibás?

Ha szüleinket okoljuk, az nem segít bepótolni az elmulasztott feladatainkat, ellenben ha rájövünk, mit tanultunk meg általuk, az kulcsot adhat önmagunk működéséhez.  Ha hiányainkat felfedezzük, és megkeressük a módot az egészséges betöltésükre – belső gyermek gyógyítása módszerrel, kineziológiával vagy pszichológiai önismereti munkával – feltérképezhetjük a sikeresen meglépett és a kudarcba fulladt életszakaszaink jellemzőit, és megkereshetjük azokat a vissza-visszatérő feladatokat, amelyeket eddig a kudarctól való félelmünkben igyekeztünk elkerülni.

Készítsd el saját életutad leltárát!

Képes vagy bízni másokban?
Tudsz önállóan döntéseket hozni?
Szívesen kezdeményezel?
Bízol a saját képességeidben?
Tudod, hogy miben vagy jó és miben tudnál még fejlődni?
Vannak igazi barátaid, boldog párkapcsolatban élsz?
Mi a feladatot az életben, tudod, hogy mire születtél?
Elégedett vagy az életeddel?
Mik a további céljaid?

Belső gyermekünk gyógyítása által kiteljesedhet az életünk, hiszen olyan dolgokra is képesekké válhatunk, melyek korábban túl nagy kihívást jelentettek, ezért meg sem próbálkoztunk velük. Keresd a lehetőséget bármelyik életkorból maradt feladat meglépésére - most már tudatosan!

Geszvein Erika
pszichológus