Érzelmi fejlesztés kell – Nincs mese!

Egyszer volt, hol nem volt, valamikor a gazdasági válság idején, a Dunán innen, a Tiszán túl élt egyszer egy asszony és egy ember, és volt őnekik egy kicsi kisfiuk. A szülők sokat idegeskedtek, hisz a kicsiny kis lakáson nagy hitel volt, amit nem tudtak végtörleszteni, az asszony munkahelyén leépítések voltak, az ember pedig hónapok óta hiába keresett már munkát. De a gyermeknek nem erről meséltek, hanem magas üveghegyekről, mézeskalács házikóról, kolbászból való kerítésről és sajtházikóról, piros sapkás kislányról és csodacipellőről, amitől a gyermekben élt a hit, hogy a rossz mindig jóra fordul. Ez a gyermek mindent érzett szülei félelmeiből, de ő maga nem félt, mert tudta, a jó segítőtársakra talál és elnyeri méltó jutalmát. Nem félt a sötéttől lefekvés után, nem félt akkor sem, ha iskolába kellett mennie, és attól sem tartott, hogy nem teljesítene jól, aztán ebből kifolyólag ne lenne majd állása és megélhetése.  Csak bízott. És a szülei hitték, hogy ez Jó!

Mesélni kell a gyereknek, de miért?

A mese a legjobb érzelmi intelligenciafejlesztő módszer és a minőségi idő egyik legértékesebb módja gyermekeknél. Azok a felnőttek, akiknek meséltek gyermekkorukban sokkal könnyebben küzdenek meg az élet nehézségeivel, érzelmileg stabilabbak, hiszen számtalan példát, mintát kaptak a mesékből, hogyan oldhatóak meg a problémák, és megélhették azt is, hogy érdemes hinni a Jóban, mert majd egyszer elnyeri méltó jutalmát.

A mese feszültséglevezető is, mivel a tudattalan nyelvén szól, megérintheti azokat a félelmeket és negatív érzéseket, melyeket közvetlenül nem merünk megfogalmazni. Nem csak a gyermekre, a szülőre is jó hatással van a mese, hiszen vágyteljesítő, kompenzáló, vigasztaló, gyógyító hatása közvetlenül érzékelhető. A mese kimondhatóvá teszi a kimondhatatlant.

Ha az óvodában, iskolában mindenki elveszi a gyermek játékát, a félénk gyermek a mesében elégtétel követelhet ezért, és a rosszak megbűnhődnek. Ez a mesében látott forgatókönyv bátorítást ad a gyermeknek, hogy a problémákat a valóságban is meg lehet oldani, és még azt is megmutatja, hogyan. Ha a gyermek haragszik a szülőre, hogyan mondhatná ezt meg éppen neki, akitől léte függ? Feszültségét viszont belevetítheti sorstársa, Hamupipőke gonosz mostohaanyja személyébe, s így elvezetésre kerül mindaz a méreg, amit a meseolvasás előtt érzett. Így megnyugodva hajthatja álomra a fejét, hisz itt van neki anyukája, aki mégis csak jó éjt-puszival búcsúzik el tőle a szép mese után, bármi is történt, biztosan szereti őt.

Milyen a jó mese?

A jó mese nem csak szórakoztat, hanem jóra is tanít. A jó mese szolgál, lelki tápláléka a gyermeknek. Hogy kígyót adunk-e a gyermekünknek vacsorára mikor halat kér, rajtunk múlik. A szülőnek ismernie kell a mesét, hogy tudja, gyermeke lelki világának megfelelő-e. Ha ő nem tud belehelyezkedni lelkileg a történetbe, átadni sem fogja tudni hitelesen, így érdemesebb másik mesét választania. Persze nem az a cél, hogy a szülő a saját problémáihoz válasszon mesét, sokkal inkább az, hogy a gyermek világába illő történetet keressen, de akkor sincs gond, ha valamelyest a szülő életét is tükrözi a választott történet, hiszen így a gyermek jobban megértheti, mit él meg anyja, apja.

A gyermek számára elengedhetetlen, hogy a mesében élesen elkülönüljön egymástól a jó és a rossz, ezért az olyan meseátiratok, ahol a farkas csak elszégyelli magát, vagy áttér a vegetarianizmusra, elmossák a határt és összezavarják a gyermeket. Csak a mi fantáziánkban jelenik meg a vér, amikor felvágják a farkas hasát, a gyermek számára ez nem ilyen reális, viszont biztonságot ad, hogy a rossz tényleg megbűnhődik, érdemes hát a Jóért küzdeni.

A mai gyermek igényei mások, másfajta meséket kell mesélni nekik, mint a 20-30 évvel ezelőtti gyermekeknek?

A mesehallgatás belsőleg mozgatja meg a gyermeket. A mai gyermekek keveset mozognak, igénylik azonban a mozgalmasságot, amit a mese belső mozgáslehetőségként ad meg számukra. A fantáziát beindítva a gondolkodás, mint próbacselekvés révén fejleszti a kreativitást. Ha a könyv, melyből mesélünk nincs tele illusztrációkkal, a fantáziát belső mozgásra készteti, így jobban fejleszti az érzelmek megélésének képességét, a megítélő-képességet, a bátorságot és az odaadást, mint ha kész sablont kap a gyermek, amelyhez belső képeit le kell nyesegetnie, hogy illeszkedjen a kész mintába.

A jó mesék nem tudnak elavulni, a népmesékben megjelenő szereplők archetípusok, ősképek, melyek segítenek megérteni a mindenkori világot. Az anya, a bölcs, a gonosz, a tündés, az óriás lelki minőségeket tükröznek, melyeknek megértésére minden korban szükség van.

Az esti mesefilm még mindig jobb, mintha egyáltalán nincs se meseolvasás, se mesenézés?

Azért jobb mesét hallgatni a szülőtől, mert így a mese tempója alakítható a gyermek tempójához. Ha valami nem világos, a gyermek kérdezhet, kérheti, hogy a szülő ismételjen meg egy részt, a szülő társa a kalandokban, a félelemben és a feloldozó örömben és boldogságban is.

A szülő-gyermek kapcsolat egyik legjobb fejlesztője a meseolvasás. Az esti lefekvés, elbúcsúzás nehéz perceit könnyítheti meg, ha az esti rituálé jó közérzetben zajlik. A nyugalomra és a csendre való átváltás nem könnyű egy gyermeknek a felfedezésekkel teli világban. Az esti mese gyakran az ágyban, fekve történik már, amikor már nincs játék és szaladgálás, de még megengedett a belső mozgás, a fantázia szárnyalása, akármennyit lehet kérdezni, és végül a sok érintéstől, simogatástól az egymásra szánt idő és figyelem szeretetteljes légkörében meg lehet nyugodni.

A családon belüli kapcsolatok mintát nyújtanak a gyermekek számára saját kapcsolataik kialakításához, hisz számukra kezdetben még nincs viszonyítási alap, az a valóság, az a jó, amit a családban látnak. A gyerekek észrevétlenül átvehetik a szülők szokásait és tőlük tanulják meg azt, hogyan kell élni. A szülőkkel való kapcsolat és a jó minta döntő fontosságú a gyermek pszichológiai fejlődése szempontjából.

Geszvein Erika, pszichológus