A nagy PORNÓ-teszt

Teszteld le, átprogramozta-e már az agyad a pornó?

Olyan életet szeretnék, amit élvezek, szeretnék boldog lenni. Amikor reggel felébredek, azt akarom érezni, hogy ez egy szép, új nap, ami tele van izgalmakkal, örömmel, aminek minden percét élvezhetem. Vonzódni szeretnék a páromhoz, intelligensnek, csinosnak, kedvesnek érezni őt évek múltán is, örülni, hogy velem van. Szeretnék nagy baráti társaságot, hogy mindig legyen kit felhívnom, ha magányos vagyok.

A pornó mindezt lehetetlenné teszi. Persze nem rögtön, csak ha már bekaptad a horgot, észrevétlenül. Egy 2007-es kutatás szerint (Viegas, J. 2007) pusztán attól, hogy valaki sűrűn lát nőkről szexuális színezetű képeket, tudattalanul elkezdi párját leértékelni, és nemcsak a külső megjelenése, hanem az érzelmi melegsége és intelligenciája tekintetében is. Ha az egyszerű képek ilyen erős hatást gyakorolnak egy férfira, képzeljük el, milyen erős a hatása egy pornófilmnek? A természetes szex soha sem tudja felvenni a versenyt az internetes pornó kínálta ingerekkel, a videók ugyanis ún. szupernormális ingerekkel árasztják el az agyat. 

porn2.jpg

A mesterségesen megnövelt méretek, legyen szó péniszről vagy mellekről, a csoportos aktusok, az eltúlzott kéj szinte sci-fiszerűvé teszi az élményt. Megvan a lehetőségünk újabb és újabb videókra váltani, percenként újabb és újabb partnerrel ”lenni”, anélkül, hogy  a valódi emberi kapcsolatteremtés sokszor félelmetesnek tűnő és bizonytalan útját be kellene járnunk. Az agykutatás szerint az evolúció szempontjából fontos ingerek – például a szexuális ingerek, a magas kalóriatartalmú ételek vagy a közösséghez tartozást erősítő viselkedések – az agyunk jutalomközpontjára hatnak. Így az ember újra és újra meg kívánja tenni a jutalmat ígérő cselekedetet. A pornográf szexualitásban megjelenő szupernormális ingerek a valódi szexnél (és a csokinál és mások meghallgatásánál is) jóval erősebb választ váltanak ki a szervezetből.  Ha ez a fajta szupernormális jutalom újra és újra elárasztja az agyat, a szervezet minimuma, ingerküszöbe elkezd beállni erre az extrém magas ingerszintre és idővel elkezd függővé válni tőle. Hasonlóan, mint a drognál, egy idő után egyre nagyobb adagra lesz szükség ugyanahhoz a hatáshoz, és minden más inger leértékelődik.

A szexuális tartalmú képek iránti érdeklődés a szexualitás teljesen normális része! De az internetpornó nem az, ugyanis észrevétlenül átprogramozza az agyat és mérhető változásokat idéz elő benne.

Egy idő után nem elég a megszokott inger: új forgatókönyv, új téma kell az orgazmus eléréséhez, az új pedig felülírja a régit. Egy idő után a meglévő valódi szexpartnertől nem tud kielégülni az agy, mert az agyi plaszticitás kompetitív sajátossága miatt érzéketlenné válik a hétköznapi örömökre és a szélsőséges örömöket kezdi hajszolni.

Az internetes pornófüggőség 4 fokozata:

1. Az első gyanús jel, hogy ugyanarra az ingerre tompább válasz jön, ez az ún. deszenzitizáció vagy érzéketlenedés fázisa. A kezdődő pornófüggő elkezdi kevésbé észrevenni a hétköznapi örömöket és egyre éhesebb lesz az izgalmi szintjét emelő tevékenységekre és anyagokra. Egyre több időt tölt el pornónézéssel.

2. A függőség következő fokozata, mikor elindul a sóvárgás a pornó iránt és a gyönyör perceire emlékezve felerősödik a vágy. Ez a szenzitizáció vagy túlérzékenyedés fázisa, amikor a pornó minden másnál vonzóbb és fontosabb kezd lenni.

3. Harmadik lépésben kimutathatóan csökken az agy prefrontális lebenyének aktivitása (hipofrontalitás), ami kontrollvesztéssel és a cselekvések következményeinek gyenge felmérésével áll kapcsolatban. Elindul az agyi kötélhúzás, egy részünk akarja az ingert, másik részünk érzi, hogy ez már túl sok, abba kéne hagyni.

4. Végül a stressz-idegpályák diszfunkcionálissá válnak, bármiféle stressz esetén azonnal bekapcsol a pornó iránti sóvárgás.

porno7.jpg

Ha a függő nem jut pornóhoz, elvonási tünetek jelentkezhetnek. Előfordulhat, hogy szinte ledermed, megbénul a hiányérzettől, extrém fokú kimerültséget érez, rendkívül szétszórt, képtelen tartósan figyelni, türelmetlen, van, aki  éjjel-nappal nyugtalan, esetenként előfordulhat hiperaktivitás és depressziót, sőt mániás-depresszió is. A szexualitásban is különböző zavarok alakulhatnak ki, merevedési zavar, orgazmusképtelenség, korai vagy késői magömlés, a valódi partner iránti vágy megszűnése, csökkent szexuális fogékonyság vagy csökkent libidó. Idővel mindez nemcsak partnerrel, hanem a pornónézés közben is fellép.

Ha szexuális problémáid vannak, és nem tudod, hogy ezek a pornónézés miatt vannak-e, egy egyszerű teszt segítségével eldöntheted:

TESZT

1. Vizsgáltasd ki magad urológiailag, hogy teljesen egészséges vagy-e!
2. Végezz önkielégítést a kedvenc pornódra, és jegyezd le 1-10-ig, milyen mértékű volt az erekciód!
3. Végezz önkielégítést pornó nélkül és pornóról fantáziálás nélkül, és ugyanígy skálázd az erekció mértékét!

ÉRTÉKELÉS

Ha a 2. pont esetén erősebb erekciót tapasztaltál, és a 3. pont esetén gondjaid voltak, valószínű, hogy a pornó miatt vannak a problémáid, és nem csupán megfelelési kényszer vagy teljesítményszorongás okozza.
Ha a 3. pontnál megfelelő volt az erekciód, de valódi emberrel mégsem megy, akkor valószínűbb, hogy szorongás áll a háttérben.
Ha a 2. és 3. pont is problémás, egészségügyi zavar állhat fenn, ami eredhet súlyosabb pornófogyasztásból.

Bár a pornó átprogramozza az agyat, de agy vissza is alakítható. Aki hosszabb ideig képes tartózkodni a pornótól, még ha már valóban függővé is vált, idővel felébred benne a vágy, hogy elkezdje keresni az emberi kapcsolatokat. Ez lehet, hogy hosszú hónapokba telik, de kitartó munkával az agy újra visszaáll a pornófüggés előtti állapotára. 
ferfi11.jpg
Szabadulás a pornófüggőségből 9 lépesben

A tapasztalat szerint csak időszakos megoldást hoz az enyhébb pornótartalmakkal való lépésről lépésre való leszokás és nem igazán működnek a pornópótlékok sem, mint például a társkeresőzés és azon való fantáziálás. A legfontosabb, hogy valódi emberekkel kell a valóságban találkozni, hogy újra kedvet kapj az élethez, találkozz emberekkel, esélyt adj a szerelemnek és a valódi örömök megtapasztalásának. Eleinte ez nyűg lesz számodra, mert az agyad számítani fog az eddig izgalom révén megkapott dopaminmennyiségre. Légy kitartó! Gary Wilson Pornóra kattanva című könyve (Kiskapu Kiadó, 2015) 9 lépést ajánl követni, hogy aki függővé vált, újra örülni tudjon az élet apró örömeinek is és újra saját életét élhesse!

1. Töröld az összes pornót! Mindenhonnan, a számítógépedről és az okostelefonodról is!
2. Rendezd át a szobát, ahol eddig pornóztál, hogy megszűnjenek az erős ún. jelölő ingerek, amelyek emlékeztetik az agyadat a pornóra!
3. Használj pornóblokkoló programokat, hogy véletlenül se ess kísértésbe!
4. Számold a pornómentes napokat!
5. Ha már elég erősnek érzed magad, megpróbálkozhatsz az ún. jelzőinger-kioltó tréninggel vagy más néven a megkísértés-válaszreakciót megelőző terápiával. Fontos, hogy ez nem mindenkinél működő technika. Ha félsz, hogy túl nagy a csábítás, és már egy pillantás is elég, hogy elcsábulj, inkább erősítsd akaratodat más módszerekkel (sport, meditáció stb.). Ha mégis kipróbálod, a következőt tedd: amint megnyitsz egy pornóoldalt, rögtön zárd be, és ezt ismételgesd!  
6. Keress támogató csoportokat, csatlakozz fórumokhoz vagy szerezz magadnak egy kontrolltársat, akivel segítitek egymást a pornómentességben! Ha nem boldogulsz, érdemes pszichológust is felkeresned!
7. Írj naplót a haladásodról! Az újraindítási folyamat nem lineáris, hanem hullámzó.
8. Keresd meg a számodra megfelelő stresszkezelő módszereket, hogy stresszhatás esetén legyen mihez nyúlnod pornó helyett. Például testedzés, szabad levegő, társas érintkezés, meditáció, relaxáció, hobbi, alkotás.
9. Minél kevesebb időt tölts otthon, főleg az első időkben!

Ha mégis elkap a leküzdhetetlen vágy, a következők segíthetnek. (Ezt a listát érdemes magadnál hordanod!)  Tedd fel a következő kérdéseket, hogy kijózanodj!

7 lépéses vágyleküzdő lista

1. Mit érzek?
2. Mennyi az idő?
3. Ki van még a közelemben?
4. Mit csináltam az előbb?
5. Hol vagyok?
6. Milyen hasznos dolgot csinálhatnék?
7. Érdemes előre egy tervet írnod, hogy mit fogsz csinálni, ha érzed, hogy mindjárt visszaesel. Ezt is jó, ha magadnál tartod egy papírra írva. „Ha ez és ez történik (kiváltó inger) ezt és ezt fogom tenni (új rutin), mert ez és ez a jutalom (jutalomérzések). Ne felejtsd el, hogy egy régen berögzült szokást kell átírnod, és a szokás hatalma nagy.

Utógerjedés és átmeneti szexhalál

Két gyakori dolog van, ami könnyen visszaesésre csábíthat. Jó, ha tudsz róla, és nem ijedsz meg, hanem ugyanúgy kezeled, mint bármelyik megvonási tünetet, tudva, hogy idővel el fog múlni. Az egyik az ún. utógerjedés, mikor valódi szexuális aktust követő orgazmus után megerősödik a sóvárgásod a pornó iránt. Tudatosítsd, hogy ez csupán a szervezeted neurokémiai ingadozása, és kövesd a 7 lépéses vágyleküzdő listád! Semmi nem garantálja, hogy ha már egyszer leszoktál a pornóról, később függőség nélkül visszatérhetsz hozzá. Jobb nem kísértésbe hoznod magad. Még akkor sem, ha átmenetileg csökken a libidód, és ettől megijedsz. Átmeneti szexhalálnak nevezik azt az állapotot, amikor a libidód gyakorlatilag nullává válik. Az impotenciától való iszonyú félelem a legtöbb embert visszakergeti a pornóhoz, mivel végtelennek tűnő hónapokig is eltarthat, míg a nemi vágy természetes módon helyreáll. Ne felejtsd el, hogy bár a pornó átprogramozza az agyad, de agy kitartó munkával vissza is alakítható.

Geszvein Erika
pár-és családterápiás
tanácsadó szakpszichológus