Az önállóságra nevelés 7 lépése

Ha egy gyerek jól érzi magát, semmi oka rosszalkodni. Hogyan segíthetjük hozzá, hogy jól érezze magát, de közben ne kényeztessük el?

A magatehetetlen csecsemő hamar cselekedni akaró gyermekké cseperedik. A gyermeknevelés lényege, hogy a kezdetben teljesen ránk támaszkodó gyerekeink önálló, autonóm felnőttekké váljanak. Az önállóságra nevelés azonban nem egyenlő azzal, hogy egy idő után megunjuk, hogy állandóan utánuk pakolászunk, úgyhogy mától arra kötelezzük őket, hogy egyedül rakjanak rendet maguk után. Mint minden új dolog bevezetése, ez is fokozatosságot igényel.

Az önállóságra nevelés 7 lépése

1. Nézzünk önmagunkba!

Legelőször vizsgáljuk meg saját hozzáállásunkat! Tényleg megengedem, hogy elkezdődjön egy fokozatos leválás? Akarom, hogy óvodába járjon, egyedül aludjon el, a család helyett a barátaival menjen nyaralni, stb...? Nehéz megélni, hogy már nincs akkora szüksége rám, mint korábban? Néha nem könnyű a féltésünkön túllépni és önállóságot engedni valakinek, akit eddig mi pelenkáztunk, altattunk, etettünk, tartottunk meg, nehogy elessen stb...

2. Engedjük választani és dönteni!

Bizonyos döntéseket bízzunk a gyermekünkre, életkorától függően biztosítsunk neki választási lehetőségeket! Egy idő után képes lesz eldönteni, hogy ha itt a lefekvés ideje, szüksége van-e még egy kis meseolvasásra a mesefotelben, vagy mehetünk rögtön aludni az ágyba, hogy a kék vagy a piros pulóvert szeretné-e felvenni, hogy gyalog jön a játszótérre vagy kismotoron.  Ezzel a gyermek megtanulja megfigyelni saját érzéseit, és ami nagyon fontos, hogy megéli, van beleszólása a saját életébe. 

3. Hagyjuk erőfeszítéseket tenni!

Több időt kell hagynunk az elindulásra, ha a gyermek éppen cipőt kötni vagy öltözködni tanul. Persze, hogy egy felnőtt gyorsabban nyitja ki a befőttes üveget, cipeli fel a lakásba a bevásárlószatyrot, zárja ki a bejárati ajtót, de ha mindent megcsinálunk helyette, hogy tanulja meg? Ha önállóságra akarjuk szoktatni, nem mulaszthatunk el egyetlen alkalmat sem, hogy ő maga küzdjön meg a feladattal. Természetesen segíthetünk neki, és ha kudarcot vall, elmondhatjuk, hogy ”ez néha nehéz” vagy adhatunk tippeket, hogyan csinálja (”néha segít, ha...”). Ne vigasztaljuk viszont úgy, hogy ”ó, hisz ez nagyon nehéz” vagy ”ez senkinek sem könnyű”, mert ezzel nem csinálunk neki kedvet, hogy tovább próbálkozzon.  A kudarc érzését se bagatelizáljuk el, és ne is tagadjuk le, az empátia a legtöbb, amit adhatunk. Így taníthatjuk meg, hogy a kudarc ellenére újra próbálkozzon. Mindehhez tartozik az is, hogy sose végezzünk el olyat a gyermek helyett, amire már maga is képes.  

4. Tiszteljük a testi határait!

Talán nem is gondolnánk, de aláássuk az önállóságra törekvését, ha örökké igazgatjuk a ruháját, elsimítjuk a szeme elől a haját, rászólunk, hogy ne túrja az orrát vagy hogy húzza ki magát. Amennyire lehet, uralkodjunk magunkon, és egy kicsit vonuljunk vissza, mint gondos, állanóan figyelő, aggódó szülő. Így taníthatjuk meg, hogy gondoskodni tudjon önmagáról.

5. Nem süket, ellenkezőleg, csupafül!

Sose beszéljünk a gyerekről elmarasztalóan a jelenlétében, a gyerek mindig mindent hall. Néha még azt is, amit mi nem. Nem beszélhetünk róla úgy, mint egy tárgyról, se arról, hogy mennyiszer kakil még be, se arról, hogy mennyire utálja az iskolát. Ha valaki megkérdezi tőlünk, szeret-e óvodába járni, válaszoljon rá a gyermek, hisz őt érinti a kérdés. Ezzel segítjük megfogalmazni az érzéseit, és megmutatjuk neki, érezhet bárhogy, minden érzés jogos.

6. Ne erőltessünk!

Sose erőltessünk semmit, amiben szerintünk már önállónak kellene lennie, bízzuk rá, mikor áll készen. Ezt akár mondjuk is el neki: ”Tudom, hogy abba fogod tudni hagyni az ujjszopást, ha készen állsz rá/úgy döntesz.” Így megélheti, hogy bízunk benne és nem érzi magát sürgetve, nem nyomasztják az elvárásaink.

7. Csak azt ne, hogy ”NE!”

Ha azt akarjuk, hogy önálló legyen, ne halmozzuk a tilalomfákat, mert akkor folyton kifelé akar majd megfelelni (vagy éppen dacolni fog és azért se). A szó mágikus erejű. Ugyanaz a mondat más hatású másként megfogalmazva! Ha megkérdezi vacsora előtt pár perccel, bekapcsolhatja-e a tévét, ahelyett, hogy azt mondanánk, ”nem”, mondjunk például ilyeneket:

1. ”Öt perc múlva megérkezik apa, és vacsorázunk.” (Ezzel tájékoztattuk, mi következik a napirendben, új dolog felé tereltük a figyelmét, ahelyett, hogy megpróbáltuk volna letörni az önálló akaratát.)

2.”Előbb terítsünk meg és várjuk apát meleg vacsorával!” (Ezzel ahelyett, hogy afelé terelnénk, mit ne akarjon, lehetőséget adunk arra, hol cselekedhet önállóan.)

3. ”Segítségre volna szükségem a terítéshez, mielőtt apa hazaér.” (Ezzel leírjuk az okot, amiért nem engedjük, ahelyett, hogy azt mondanánk, ”nem”!)

4. ”Hadd gondoljam át!” (Mindig kérhetünk időt, ha nem akarunk elhamarkodottak, majd következetlenek lenni. )

Az önállóságra nevelés mint a gyermeknevelésben minden, tanulási folyamat. Ha teret és időt engedünk a gyermeknek saját maga ”felnövesztéséhez”, kevesebb kényszerre és dacra számíthatunk.

Geszvein Erika
Pár-és családterápiás
tanácsadó szakpszichológus