A Hogyan hat a pszichológia című postra érkezett kommentek hatására úgy éreztem, érdemes egy posztot szánni a pszichológiát övező tévhiteknek is. Amíg nem váltam pszichológussá, ha találkoztam egy pszichológussal, kényelmetlenül éreztem magam, mert azt hittem, a „vesémbe lát”, ügyelnem kell minden mozdulatomra, mert hogy ő mindentudó. Szerencse, hogy minden pszichológus élt nem pszichológusként, s így át tudja érezni, hogy a számtalan misztikus tévhit miatt milyen nehéz lehet vele szemben első alkalommal leülni, vagy egy társaságba lenni és közben azon rágódni, „vajon képes-e magánemberként jelen lenni, vagy most is dolgozik, s talán éppen rajtam”? Itt az ideje a tévhitek eloszlatásának.

Az 5 leggyakoribb tévhit a pszichológiáról:

1.      A pszichológus a „vesémbe lát”?

A pszichológus a képzése során megtanul olvasni a verbális kommunikáción kívüli jelekből is, ilyenek például a testtartás, a viselkedés, a hangszín. Ezekre azért figyel egy terápiás ülésen, hogy a kliensét minél hamarabb megismerje, hisz nem lehetséges a kliens eddigi életében történt összes eseményt pár alkalom alatt elmesélni, és a kliens nem tudja kiválasztani a problémája szempontjából meghatározó történeteket. Ezért igyekszik a pszichológus teljes összpontosítással jelen lenni a találkozáson, ami mentális kapacitást igényel, ezért tart csak 50-55 percig egy terápiás alkalom. S ahogy egy fogorvos sem kezdi el számolni a villamoson vele szemben ülő és ásító utas lyukas fogait, egy pszichológus sem „analizál” kéretlenül. Akár öntudatlanul is kifinomultabban érzékeli a környezetét, de nem osztogat kéretlenül tanácsokat, mert ez nem a hobbija, hanem a szakmája.

2. A pszichológus csak bölcsész, elméleteket tanul, akkor hogyan tud a gyakorlatban bármivel is segíteni?

A pszichológia szakot a bölcsészettudományokhoz sorolják, számtalan elméletet tanítanak a képzésen, melyek gyakorlati, tapasztalati úton kristályosodtak ki, s váltak elméletté. Mit sem ér azonban ez a tudás, ha vissza nem megyünk újra a gyakorlathoz, éppen ezért a képzés során számos gyakorlaton kell részt venni, kórházban, börtönben, nevelési tanácsadóban, javító intézetben, gyermekotthonban, munka-alkalmassági vizsgálatokon, óvodában, iskolában, pszichiátrián, stb. Így már hallgatóként lehetséges némi gyakorlatot szerezni az elméletek működésének hogyanjáról, amivel aztán a képzésből kikerülve – szupervizori háttérrel – már lehetséges dolgozni, segíteni.

3. 5 év egyetemi képzés után kikerülve veszi a bátorságot, hogy emberek közé menjen?

Az egyetemi diploma megszerzése 5 éves, illetve ma már 3+2 éves rendszerben zajlik, az egyetemi képzésen kívül viszont rengeteg olyan speciális módszer megtanulására van lehetőség, ami további módszereket biztosít a pszichológus számára, ilyen a pár- és családterápiás képzés, az autogén tréning, az analízis, stb. s ezek természetesen további munka melletti tanulóéveket is jelentenek. Mivel ezt a szakmát (sem) lehet őszinte érdeklődés és szeretet nélkül csinálni, minden pszichológus motivált abban, hogy minél több módszer birtokában legyen, s így jobban tudjon segíteni. Az is egy tévhit, hogy a pszichológus azzal gyógyítja a klienst, amilyen módszert tanult. Ha olyan technikára van szükség, amit a pszichológus nem ismer, továbbküldi olyan emberhez, aki ismeri. Ugyanis nem az a cél, hogy a kliens az adott pszichológushoz járjon, hanem hogy minél hamarabb kapjon megfelelő segítséget.

4.  A pszichológus rávehet olyasmire, amit nem akarok?

A pszichológia nem titkos tanítás, bárki hozzájuthat a könyvesboltokban az egyetemi tankönyvekhez, számtalan népszerűsítő (egyszerűbb, nem szakmai nyelvezetű) pszichológiai könyv kerül piacra, hisz a mai korban éppen az a cél, hogy a kliens kezdetben a pszichológus vezetésével, aztán később, mihamarabb önállóan önmaga szakértőjévé váljon. Az orvosi egyetemeken tanított pszichológia célja is éppen az, hogy az orvosok is megtanulják azt a helyes viszonyulást, hogy a beteg azt érezze, türelmesen tájékoztatják, bármi gondja van, meghallgatásra talál, jó kezekben van.

A pszichológia nem egyenlő a mutatványos hipnózissal, a pszichológus nem varázsló. Egy reklám sem képes rávenni azonnal, bármilyen szavakkal is bombázzon, hogy az ajtót feltépve szaladjon a vásárló megvenni.
A pszichológus esküt tesz a nil nocere értelmében, és szakképzése után rendszeres, kötelező továbbképzésekre kell járnia, hogy megtarthassa a papírját.
 

5. Sokszor a pszichológus maga is lelki sérült, hogyan foglalkozhat így emberekkel?

A pszichológus nem tökéletes, ugyanúgy ember, a problémák őt sem kerülik el. Jó esetben gyakorlottabban mozog a megoldásuk területén, és hamarabb fordul kollégájához, hogy terápia keretén belül kérjen segítséget, ha elakad, hiszen miért szenvedne hosszú időkig, ha egy külső szemlélő nagyobb rálátása hamarabb továbblendítheti. Saját problémái megélése révén jobban át tudja érezni a kliensei szenvedését, főleg, ha került már hasonló élethelyzetbe, például érte haláleset a családjában. Sok onkológus saját élmény miatt megy orvosnak, például mert gyógyíthatatlan daganatban elhunyt egy rokona, vagy előfordulhat az is, hogy az allergológust saját szénanáthája vezette az orvosi egyetemre. Az, hogy érintett a kérdésben abban segíti, hogy érzékeny legyen a témára. Nem hagyja hidegen, ha valaki szenved, hisz a maga bőrén tapasztalta, milyen az. Ugyanúgy előfordulhat ez a pszichológusokkal is. Lehetett saját életében olyan esemény, ami sok szenvedést okozott neki, s az, hogy ki tudott kecmeregni belőle eltöltötte azzal a küldetéstudattal, hogy minél több embernek megmutassa, igenis lehetséges boldogabban élni, az élet nem szenvedés. 

 A szélsőségesen ragot tévesztett pszichológusok, akik valójában pszichológushoz akartak menni, de végül pszichológusnak mentek el sokszor a tudományos kutatás területén maradnak, ha nem igazán tudják jól viselni, ha a hozzájuk hasonló problémákkal küszködő, szenvedő emberek problémájában nem tudnak segédkezni. Ha a pszichológus pánikbeteg, úgysem fog tudni hitelesen segíteni annak a kliensnek, aki szorongásával keresi fel, hisz ha maga sem tud kijönni belőle, csak mindketten szenvednek, ami nagyon hamar véget vet a terápiának. Az egyetemi képzés során pszichológusok tanítják a pszichológusokat, akik nagyon jól látják, hogy ki az, aki nem való a szakmába. A pszichológusoknak önismereti terápiába kell járniuk, hogy lelkileg csiszolódjanak, hogy minél épebb személyiséggel dolgozhassanak és azokat a fájdalmakat is kezelni tudják, amiket a klienseiktől hallanak.

Az élet minden területén vannak jó, jobb és kevésbé jó szakemberek. Ha egy fogorvos rossz fogunkat húzza ki, attól még nem általánosíthatunk, mondván, hogy a fogászat egy ártalmas, pénzleső üzletág csupán. Menjünk legközelebb máshoz, akiben bízunk, akiről tudjuk, hogy jól dolgozik! Pszichológusnál mindig van egy pár alkalmas „próbaidő”, amíg a két ember megismeri egymást és eldönti, tudnak-e együtt dolgozni. Keressünk olyan pszichológust, aki számunka megfelelő!

Geszvein Erika

pszichológus