Légy boldog! - örömtréning 1. rész

 

 

Végezd el a saját kutatásod, kérdezd meg néhány ismerősödet, mi a célja az életben, és kérdezd meg, mit érezne, ha elérné! Sokan nem vallják be nyíltan, de a szavak mögött (rátalálni a szerelemre, venni egy családi házat, nyerni a lottón, kiteljesedni a hivatásomban…) ugyanaz az érzés bújik meg.

 

Mindannyian boldogok akarunk lenni, de mindannyiunknak más adja a boldogságot. Van, aki úgy érzi, ha végre megveszi álma sportautóját, akkor lesz igazán büszke magára. Van, aki úgy gondolja, ha párjával végre gyermeke születhetne, többé semmi más kívánsága nem lenne. Van, aki úgy hiszi, ha rátalál a megfelelő hivatásra, végre harmóniába kerül önmagával.

 

Csakhogy mikor elérünk egy célt, már ki is tűzzük a következőt, és többnyire még magasabbra tesszük a lécet. Ez így van jól, hiszen ez viszi előre életünket, ez a hajtóerő, csak közben el ne felejtsünk boldognak és hálásnak lenni azért, amit már elértünk!

 

hogyanlegyeljobbszereto2.jpgAhelyett, hogy célok eléréséhez kötnénk boldogságunk kiteljesedését- amellett, hogy nagyon fontos, hogy legyenek céljaink, melyek elérésével újabb célokat tűzhetünk ki magunk elé- próbáljuk megtalálni a mindennapok boldogságát! Hiszen ha a hétköznapokban is megtaláljuk azt a forrást, melyből fel tudunk töltekezni életerővel, a cél eléréséig vezető út sem lesz kínszenvedés, hanem boldog utazásként élhetjük meg.

 

Sonja Lyubomirsky Hogyan legyünk boldogok című könyvében tudományos megközelítésben ír az élet átalakításának módjairól. Boldogságfokozó gyakorlatainak célja, hogy minden ember megtalálja azokat a stratégiákat, melyek megfelelnek érdeklődésének és szükségleteinek. Nézzünk meg néhányat ezekből:

 

  1. A hála kifeezése
  2. A pozitív gondolkodás, az optimizmus begyakorlása
  3. A rágódásról és a másokkal való összehasonlítgatásról való leszokás
  4. Jó cselekedetek
  5. Kapcsolatok ápolása, kötése
  6. Stratégiák a megküzdéshez
  7. Megbocsátás
  8. Élményeink fokozása
  9. Öröm a kis dolgoknak
  10. Célok kitűzése
  11. A test ápolása, testmozgás
  12. A lélek és a szellem ápolása, meditáció, spirituális praxis 

Cikksorozatunk következő részeiben a pozitív pszichológia módszereibe pillantunk be, hogy segítségével elkészíthessük saját boldogságunk receptjét.

 

Geszvein Erika

pszichológus