Vallási, vagy ekkléziogén neurózisnak nevezik azt a jelenséget, amikor a hit (ekklészia=egyház) okozza az illető szorongását. Nem kell azonban konkrét egyházhoz vagy vallási közösséghez tartoznunk, elég spirituálisnak, hívőnek éreznünk magunkat ahhoz, hogy a saját hitünk betegítsen meg minket.

Az eltorzult vallási közösségek veszélye

Vallási neurózis megjelenhet hivatalos egyházak tagjainál, de akkor is, ha a hívő nem tartozik egyházhoz, egyénileg gyakorolja a vallását. Gyökössy Endre pedig harmadik esetként ekléziola, egyházacska néven említi azokat a gyülekezeteket, amelyekbe a hivatalos egyházban csalódott, valami másra, érdekesebb, elevenebb hitre vágyók tömörülnek, s akik tagjainál eltorzulhat a vallásgyakorlás és így neurózis alakulhat ki. Az ezekben a közösségekben kialakuló neurózis táptalaja többek között a kizárólagos üdvözülés tana, az egyetlen, igaz út elfogadása, a más vallásúaktól való elidegenedés, a személyi kultusz, a mazochizmus, a mártír-komplexus, az átláthatatlan szabályok, a jutalmazás és büntetés révén elért kontroll, a szabadság bekorlátozása, a világvége-várás, a Biblia félreértése, félremagyarázása, erkölcsi könyvvé degradálása.

 A vallási neurózis tünetei

A vallási neurózis tünetei megegyeznek a normál neurózis tüneteivel, ezért nehéz felismerni, hogy a fő különbség, hogy a vallási neurotikus tünetei az eltorzult vallásgyakorlásából erednek. Ez sokszor azért sem derül ki, mert sok vallási neurotikus akkor megy el pszichológushoz, amikor már elhagyta Istent.  

A pszichésen egészséges ember öndeterminációra képes. Ez azt jelenti, hogy kompetens a saját életét illetően, képes önállóan jó, felelős döntéseket hozni. Az öndeterminációs elmélet szerint (Ryan & Deci, 2000) az ember veleszületetten proaktív, cselekedni, növekedni és fejlődni vágyik.  Viszont csak akkor képes ezekre, ha megfelelő impulzusokat kap a szociális környezetéből. Ha az ember folyamatosan kaotikus, kontrolláló vagy visszautasító jelzéseket kap, az negatív következménnyel jár az aktivitására és fejlődésére nézve, és pszichés megbetegedésekhez vezethet. Az ekléziolák megakadályozzák tagjaikat, hogy fejlődni és cselekedni vágyó, felnőtt életet élhessenek, mert gyermeki, kiszolgáltatott létállapotban tartják egymást.

Az alábbi teszt segítséget nyújthat abban, hogy letesztelje, mennyire segíti a lelki egészségének megtartásában a hite és a vallási közössége:

Minél több IGEN választ adott a fenti kérdésekre, annál inkább érdemes elgondolkodnia azon, honnan erednek a szorongások, amelyek a vallásgyakorlásához és a hitéhez kapcsolódnak.

 Pedig aki hisz, annak jobb

Tudjuk, hogy a vallásosság hat az életmódra, hiszen többek között a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a droghasználat és a válás előfordulási aránya is kisebb a hívők között. A hit segíti a gyógyulást is, hat az agyi állapotra, sőt, azt is bizonyították már, hogy a hit nem csak a vallásosakra hat, hanem azokra is, akik nem is imádkoznak, tehát úgy tűnik, Isten nem placebó! 

A szorongás ördögi köre

Mégis, a rosszul értelmezett hit és a rosszul gyakorolt vallás illetve egymás ebben való jó szándékú segítése komoly lelki és testi betegségeket okozhat. Ha azonosítjuk Istent a gyakorlott vallásunkkal, de a vallásunk életképtelenné tesz bennünket, mert egy torz Istenkép által neurotikus kényszerré válik, tévútra jutunk. Pál Ferenc kilenc torz, megbetegítő istenképet talált: ítélkező, bürokrata, tétlen, bosszúálló, teljesítményváró, halálhozó, erőtlen, jóságos zsaru, kiszámíthatatlan, önkényes Isten. 

Minél idősebbek vagyunk, annál nehezebben váltunk perspektívát, egy rögzült gondolkodási kereten ritkán lépünk túl. Saját tapasztalatainkkal nehezen szembesülünk, ha ezeket a tapasztalatokat évekig vagy akár évtizedekig bizonyosféleképpen értelmeztük, nehezen adunk más jelentést nekik. Ha az Isten, aki a szívünkben él, figyel minket, jegyzi a tévedéseinket és azonnal büntetést mér ki ránk, a tudatalattiban rejtőző félelemtől nagyon hamar hibát fogunk véteni és az ezt követő legapróbb balul sikerülő életeseményt is Isten büntetésének fogjuk titulálni.

A vallási neurotikusnál előfordulhat, hogy attól való félelmében, hogy nem csinálja elég jól a dolgait, testi tünetei jelentkeznek, amit úgy értelmez, ez a büntetés, mert nem elég jó. Így igazolva látja rossz mivoltát, pedig önmaga idézi elő a tüneteit! Lehet, hogy addig lapoz a Bibliában, míg úgy nem tud értelmezni egy igerészt, hogy abban Isten őt elmarasztaló üzenetét lássa.  Lehet, hogy észrevétlenül önsorsrontó életbe kezd, mert rossznak érezi magát és az emiatti bűntudata nem engedi, hogy boldog legyen. Ha egy betegségből gyógyulni szeretne, de úgy tűnik, Isten nem hallgatja meg a kérését, azon túl, hogy tudja, eleve a betegsége is a vétkei miatti büntetése, amiatt is szorongani fog, hogy Isten figyelemre sem méltatja, talán mert nem imádkozik elég jól. Ebből aztán újabb szorongások fejlődnek ki, és mivel Isten azt kéri, mindenkor örüljünk, és ne féljünk, csak higgyünk, de ő mégis fél, így egész biztos lesz abban, hogy nem elég erős a hite, ezért aztán még jobban szorong, és így tovább. Ez a negatív spirál juttatja el aztán a vallási neurózisig.  

Mérgező környezet

A haragos istenképű infantilis hit nem ritkán a gyermekkorban elszenvedett sérüléseink mentén alakul ki. Ha a neurotikus környezete nem tud biztonságot adó szociális hálóként működni, mert a bűnlajstromát vizsgálva megítélő módon próbál gondoskodni az "elveszett bárányról", csak tovább erősödik a neurotikus bűntudata és az eredetileg segítő szándék destruktívvá válik. Ebben a mérgező környezetben nem tud felnőtté fejlődni az infantilis személyiség.

A legtöbb lelki zavar a gyenge önbecsülésből ered, de valódi önbecsülés csak úgy jöhet létre, ha az ember nem azt teszi, amit elvárnak tőle, hanem amit ő maga is akar. De a vallási neurotikus elbizonytalanodik önmagában és abban, mit is akar valójában. Döntéseit meghatározza a környezete véleménye. Mások  elfogadása biztonságot jelent számára, az az illúziója, hogy erősödik az önbecsülése, ha szeretik,

Amíg olyan közösségben él, ahol az emberek aszerint ítélik meg egymást, ki mennyit jár templomba vagy mennyit imádkozik, nem lesz képes valódi kapcsolódásra, mert vagy képtelen lesz őszintének lenni másokhoz vagy önmaga előtt is titkolni fogja a gyengeségeit. Mivel kezelni nem tudja a "nem megfelelő" indulatait, érzéseit, például az agresszióját vagy a nem partneréhez kötődő szexuális fantáziáit, próbál mindig szelíd és kedves lenni, és különböző elhárító mechanizmusokkal csökkenteni a feszültségét. Ellentétébe fordítja dühét úgy, hogy eltúlozva kedves és barátságos, passzív-agresszív viselkedéssel próbálja elfojtani a haragját, de közben belül erkölcsi fölényt él meg, vagy önmaga ellen fordul és a valaki felé irányuló nem elég krisztusi érzéseit bűntudatérzéssé alakítja át, és úgy gondolja, ő tehet arról, hogy az illetőre haragszik, ezért ő kér bocsánatot tőle. 

Ha egy idő után a döntései nem afelé viszik, hogy azt az életet élje, amit szeretne, ha neurotikus szorongásai miatt képtelen boldogulni az életben, boldog házasságot kötni, gyermeket vállalni, számára megfelelő munkát találni, barátokat szerezni, rájön, hogy a hite nem előre viszi, hanem sokkal inkább visszahúzza. Sajnos sok esetben ilyenkor a neurotikus nem a torz vallásfelfogásán változtat, hanem Istennek fordít hátat.

Isten, aki szeret

„Léteznie kell valamiképpen annak a lehetőségnek is, hogy Istent másképp képzeljük el – anélkül, hogy megkérdőjeleznék létét” – írja Endraß és Kratzer a Megbetegítő hit című tanulmányukban, amelyben az ekkléziogén neurózis kifejlődéséről és az onnan való kiút módjáról írnak. 

A félelem megfojtja az életet. Minél korlátozottabb valakinek a lelkiismerete annál több tilalmat szab. Isten nem egy szigorú, megfélemlítő apa, aki ott rejtőzik mindenhol és fenyegető jelenlétével engedelmességre bírja az alattvalóit. A bibliai parancsolatok merev betartása anélkül, hogy az egyéni helyzetre és az egyén szükségleteire alkalmaznánk, a bibliai elvekkel szembemenő és az élettel teljesen ellentétes irrealitást hoz létre.

Kiút a neurózisból

A haragos Isten félelmet szül. Szorongó, felelősséget vállalni nem merő, tehetetlen kisgyermekké válunk az árnyékában. A neurotikus hitből eredő félelmek nem múlnak el máról holnapra, mert az évek alatt zsigeri szintű szokássá szilárdulhattak. Nem elég gondolati szinten változtatni, s azt mondani, értelmetlen a félelem. A gyógyuláshoz vezető úton elsőként fel kell ismernünk vallási neurózisunk, integrált ember- és Istenképet kell megfogalmaznunk az irgalmas Isten képének segítségével, és vissza kell nyernünk az önmagunkba vetett bizalmunkat, hogy azután másokban és Istenben is újra bízni tudjunk. 

Gyermekkorunk sarokba állító istenképének búcsút mondani és kilépni a felnőtt életbe bátorságot kér tőlünk. De az egészséges Istenhit ezután már nem megkötni fog, hanem erővel tölt fel, segít örülni a jónak és küzdeni a nehézségek idején. 

Geszvein Erika
tanácsadó szakpszichológus
www.apszichologusom.hu

Felhasznált források:

Endraß, E., Kratzer, S. (2006). Megbetegítő hit? Kiutak a válságból, Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, Budapest.
Gyökössy, E. (1993). Életápolás, Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, Budapest.
Meláth, F (2012). Megbetegít vagy szárnyakat ad a hit? Az ekkléziogén neurózisról egy segítőkapcsolat alapján. Embertárs folyóirat.
Pál, F. (2009). Tükör által homályosan. Kairosz Kiadó, Budapest.
Ryan, R.M., Deci, E.L. (2000). Intrinsic and extrinsic motivations: Classic definitions and new directions. Contemporary Educational Psychology 25, 54–67.