Gondolataink gyakran meghatározzák hangulatunkat. Elég, ha eszünkbe jut, mi lesz ha elveszítjük állásunkat és máris aggodalom és félelem kígyózza be magát lelkünkbe. Mik azok a téves gondolkodási módok, amikkel önmagunk rontjuk le esélyünket a sikerre, vagy egyszerűen csak egy vidám napra?

Van néhány olyan gondolkodási hiba, melyekkel bezárjuk magunk előtt a lehetőségeket, s melyek megakadályoznak bennünket a problémamegoldásban. Ezeket a jellegzetes gondolkodási módokat kognitív torzításoknak is nevezik, melyek gyakran felbukkannak depressziósoknál, stresszes élethelyzetekben vagy akkor is, ha elkeseredünk. Jó tudni róluk, felismerni őket, mert akkor leállíthatjuk és új lehetőség után nézhetünk ahelyett, hogy körbe-körbe forognánk a problémát.

Az egyik ilyen gondolkodási hiba a minden vagy semmi gondolkodás, mely vagy fekete vagy fehér. Csak a végleteket képes látni és láttatni, nem is gondol arra, hogy van köztes megoldás. Pl.: Ha most nem sikerül, abbahagyom, nem érdekel, nem próbálkozom többé.

A katasztrofizálás ugyancsak jellemző hiba, hasonlít egy kicsit a bolhából elefántot esetére. Akkor fordul elő, ha ahelyett, hogy a jövőt reálisan átgondolnánk eleve elvetjük annak lehetőségét, hogy bármi jól alakulhat. Pl.: Ennyi ember előtt biztosan leblokkolok, és nem leszek képes megtartani az előadásom!

Sokszor hajlamosak vagyunk lekicsinyelni az eredményeket, a jó dolgokat, sikereket. Nehezen fogadjuk el a jó fordulatokat, hiszen nem illeszkedik negatív gondolatkörünkbe. Pl.: Csak azért kaptam ötöst, mert szerencsém volt.

Ha érzelmi alapon érvelünk, zsákutcába sodorhatjuk magunkat. Ha így és így érzünk, az még nem jelenti azt, hogy a dolgok a valóságban is megfelelnek érzéseinknek. Gyakori példája a kishitűség, az önbizalomhiány, pl.: Tudom, hogy felkészültem a vizsgára, de én olyan szerencsétlen vagyok, sose jut eszembe semmi, ha vizsgahelyzetbe kerülök.

Ilyenkor legjobb máris beskatulyázni magunkat: én egy örök vesztes vagyok- és akkor biztosított a kudarc. Főleg, ha kicsinyítjük vagy nagyítjuk a helyzetet még ráadásul, olyan módon, például, hogy azt mondjuk, jó, ez a vizsga most sikerült, de ez nem jelenti azt, hogy okos vagyok, vagy ez a bukás is bebizonyítja, semmi keresnivalóm, az egyetemen.

Ha eleve negatívan állunk hozzá egy helyzethez, hajlamosak vagyunk negatív szűrőn át látni a dolgokat, és nem venni észre a jót. Pl.: Sikerült a vizsgám, na de így beégni azzal az utolsó kérdéssel! A profik ilyenkor hirtelen gondolatolvasóvá válnak. Tudom, csak szánalomból adta meg a kettest, látta, mennyire sötét vagyok. Hiba ilyenkor általánosítani, pl. Mindig ezt történik velem, én nem tudom elvégezni ezt az egyetemet.

Kétségbeesésünkben hihető magyarázatokat keresünk és személyesítünk. Pl. Pikkel rám, azért adott kettest!

A "kell" állításokkal saját magunkat kötözzük meg, mikor ilyesmiket gondolunk: Én nem hibázhatok, nekem tökéletesnek kell lennem!

A minden vagy semmi, a katasztrofizáló, a lekicsinylő, felnagyító, az érzelmi alapon érvelő, a címkéző gondolkodás, a negatív szűrő, a gondolatolvasás, az általánosítás, a személyesítés és a kell- állítások mind olyan negatív irányú torzításai a gondolkodásnak, melyekkel beszűkítjük saját látóterünket. Vegyük észre és állítsuk le magunkat, vagy akár másokat is, de csak erőszakmentes kommunikációval!

Geszvein Erika

pszichológus