GeszveinErika pszichológus blogja

2019.jan.10.
Írta: Geszvein Erika pszichológus 1 komment

A párkapcsolatok pszichológiája

Miért érnek véget a párkapcsolatok? Hol rejlenek a buktatók? Milyen mélypontokat kell átvészelni? 

Egy nő és egy férfi, egy pszichológus és egy coach gondolatai a párkapcsolatok pszichológiájáról

„Minden olyan jól indult, ő valahogy más volt, mint a többiek, aztán minden ugyanolyan lett, mint az eddigi kapcsolataimban. Én tehetek róla, vagy bevonzom ezeket a típusokat?” - hangzik el gyakran a párkapcsolati problémákkal foglalkozó pszichológus és coach rendelőjében.

naplo.jpg

Megszületésünktől kezdve gyakoroljuk a kapcsolódást másokhoz. Az egész életünk egyensúlyozás a másokhoz való alkalmazkodás és saját egyéniségünk megtartása között. Amikor egy-két évesen éhesek vagyunk, és ezt hangos sírással jelezzük, kénytelenek vagyunk várni, míg anyánk megetet. De hogy eközben mi zajlik le a lelkünkben, hogyan magyarázzuk a késlekedést, arra jutunk-e, mikor végre érezzük a meleg tej édes ízét a szánkban, hogy milyen jó minden, hisz csak szóltunk és kaptunk, vagy úgy, hogy milyen rossz minden, hiszen ennyit kellett várni, attól függ, milyen a kapcsolatunk az anyánkkal. Mennyire tud az elején ő alkalmazkodni hozzánk, kielégíteni a biztonságigényünket, megerősíteni bennünk a bizalomra való képességet. Minden anya törekszik a lehető legjobb anya lenni, hogy ez sikerül-e, attól függ, felismeri-e, hogy mire van szüksége a beszélni még nem tudó gyermekének. Ez nem olyan könnyű, hisz felnőttként is hányszor érezzük, hogy valami nem jó, de nem tudjuk, mire lenne szükségünk.

Az anyánkkal való kapcsolatunk ad egy alaphangot a későbbi kapcsolatainknak. Ez nem csak azt jelenti, hogy ha nehéz volt anyánkban megbíznunk, akkor később a párjainkban is nehéz lesz, hanem azt is hogy még ha anyánkban nehéz is volt megbíznunk, a párkapcsolat lehetőséget ad a bizalomban való fejődésre.   A párkapcsolatainkban ugyanis ugyanazokon a szakaszokon megyünk végig, mint az életünk első éveiben az anyánkhoz való kötődés kialakulása közben.

A párkapcsolatok négy szakasza

A párkapcsolatok hasonlóan fejlődnek, mint a csecsemők. A fejlődéspszichológusok szerint a csecsemők a felnövekedésükig négy fejlődési szakaszon mennek át. Kezdetben teljes szimbiózisban élnek az anyával, nem számít semmi, csak az anya közelsége. Kicsit később, ahogy növekedik, elkezd kúszni, mászni, járni, egyre nagyobb távolságokra merészkedik, ez az eltávolodás időszaka. A távolság izgalmas, de ijesztő is lehet számára, ezért eljön az ún. újraközeledés szakasza, amikor vissza-visszatér az anya biztonságot adó közelébe, ami úgy tűnhet, mintha visszaesne a fejlődésben, de természetesen erről szó sincs. Ahogy növekedik, úgy újra s újra megpróbálkozik egyre nagyobb távolságokkal, így erősödik meg annyira, hogy végül teljesen önállóvá tudjon válni, és végül nem csak fizikai, hanem lelki értelemben is le tudjon válni az anyjáról. Az anya és a (felnőtt) gyerek kapcsolata átalakul. Szabad együttműködésen alapuló egyenrangú kapcsolatnak nevezzük azt, amikor a felek szeretik, segítik és támogatják egymást, de nem függenek egymástól. Ugyanez a négy folyamat megy végbe a párkapcsolatokban is.

olel.jpg

  1. szakasz: A szimbiózis avagy a Szükségem van rád szakasza

Amikor egy nő és egy férfi annyira szeretik egymást, hogy lélekben akkor is együtt vannak, ha fizikailag nincsenek. Állandóan egymásra gondolnak, üzeneteket küldenek, és amikor csak tehetik, találkoznak. Úgy érzi, valami olyat kapnak a másiktól, amire egész eddigi életükben kerestek, amire igazán szükségük van. Érzik az összeolvadásra való ellenállhatatlan vágyat, ami mindennél erősebb, fontosabb, ezért egy idő után úgy döntenek, összekötik az életüket vagy összeköltöznek.

És ez a szakasz rejti a legnagyobb fájdalmakat is. Az anyával megélt szimbiotikus kapcsolat élménye belénk ég, az akkor megélt esetleges elszakadási történetekkel együtt. Biztos többen kerültünk kórházba kora gyermekkorunkba és volt alkalmunk megélni milyen „otthagyottnak” lenni. Amennyiben ez egy meghatározó élmény számunkra úgy még a mai napig is képesek vagyunk felidézni azt a fájdalmat, kétségbeesést amit akkor éltünk meg amikor édesanyánk a látogatási idő végeztével kisétált a kórterem ajtaján és megszűnt létezni. Bizony. Megszűnt. Mert bár a tárgyállandóság nagyjából 1 éves korra kialakul, de az időhöz való viszonyunk teljesen más alapokon nyugszik akkor még, mint felnőtt korunkba. Kiment az ajtón, de a „mikor jön vissza?” kérdésre értelmezhetetlen az a válasz, hogy „holnap”. Az akkor még az örökkévalósággal egyenértékű. Egy-egy ilyen esemény – mely bizonyos mértékig traumaként kezelendő – nem tudatos emlékként kísér minket életünk során, hanem szublimált formában, szorongásként marad velünk. Nem furcsa tehát, hogy a párkapcsolatok számos esetben az egyik vagy mindkét fél hosszan tartó regresszív állapotával ér véget. Hiszen a számunkra fontos, hozzánk érzelmeink alapján szimbiotikusan kapcsolt párunk elvesztése felidézi azt a nagyon korai élményt amit gyerekkorunkban átéltünk. Eme párhuzam tudatosítása és feldolgozása nélkül sok esetben azt látjuk, hogy az adott személy képtelen olyan párkapcsolatban létezni, melyben a másik elvesztésétől való elementáris szorongás ne lenne a kapcsolat elmaradhatatlan kelléke. Sajnos ezek a kapcsolatok sokszor torzulnak el, hiszen a túlzott ragaszkodás, a másik elvesztésétől való félelem olyan párkapcsolati alakzatokat is létre tud hozni melyben az egyik fél végül olyan viselkedéseket is eltűr, - csak azért, hogy az elszakadás élményét ne kelljen újra átélni - melyek méltatlan, sőt sokszor  bántalmazó viselkedésformák meghonosodását eredményezik.

eso.jpg

  1. szakasz: Az eltávolodás avagy a Nem! – szakasza

A nő rájön, hogy a férfi még nem gondolkodik annyira hosszú távon, mint ő. A nő gyereket szeretne, a férfi még nem. Vagy fordítva. Érthetetlen, hogy ilyen jó kezdet után hogy lett kicsit sok a másik, miért indul el a vágy a távolodásra. És miért csak most tűnnek fel azok a hibák, amik eddig észrevehetetlenek voltak. Egyre több külön programot szerveznek, ritkulnak a szerelmes üzenetek, már együtt laknak, nem randiznak, helyette önálló utakra merészkednek bízva abban, hogy ez nem gyengíti meg a kapcsolatot. Ebben a szakaszban szakít a legtöbb pár, ha ez a távolodás mégiscsak meggyengíti a kapcsolatot, és az állapotot értelmezve arra jutnak, hogy mégsem egymáshoz valók. Ha nem tudják, hogy ez egy törvényszerűen elkövetkező szakasza minden kapcsolatnak, kezdik előröl a keresést. Visszaugrás a start mezőre. A következő kapcsolat ismét jól indul, minden tökéletes, rózsaszín köd, szimbiózis, de lassan ismét kiütköznek a különbségek és elkezdődik a távolodás… Aki szakítás helyett tovább mer lépni ezen a rögös úton, és erőt, időt, energiát, figyelmet tud szentelni a folyamatnak, az a harmadik szakaszba léphet.

A projekciók első korszakának vége. A vágyott kép a másikkal kapcsolatban már nem tartható fenn. Elmúlt a hormonális segítség, mely a szemüvegünket színezte és fel-fel sejlik a másik valódisága. Ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor nem felsejlik, hanem kezdjük észrevenni azt ami már ott és olyan volt eredetileg is. Csak akkor még a figyelmi kapacitásunk nagyobb részét nem holmi fürdőkád szélén hagyott fültisztító vonta el – helyette inkább a másik fülkagylójának íveire fordítottuk azokat. Ebben a szakaszban dominánsabb szerepet kapnak az életvitelünket, elveinket, ízlésünket érintő kérdések, melyekre a másik fél nagyon sokszor az első szakaszhoz képest meglepően inadekvát válaszokat ad. Ne aggódjunk egy pillanatig se. Éppen mi is azt adunk a másiknak. Ez a kapcsolati szakasz a legveszélyesebb párkapcsolati szempontból a ma általánosan jellemző egocentrikus nyugati emberre, hiszen a tolerancia a másik esetlegesen nekünk zavaró tulajdonságaival kapcsolatban általánosan alacsony szinten van. Ezt a tényt csak tovább nehezíti az a minden forrásból felénk áradó „ingercunami” melynek leegyszerűsítve egy üzenete van: „van még bőven másik”.

naplemente.jpg

  1. szakasz: Újraközeledés avagy az Új Igen! –szakasza

Ebben a szakaszban a nő és a férfi felismeri, hogy attól, hogy más elképzeléseik vannak, még működhetnek együtt jól. Mindketten elkezdek változni, és/vagy mindketten elkezdték igazán megmutatni, kik is valójában, így elkezdődhet egy őszinte beszélgetés és új kapcsolódás. Az újraközeledés a kapcsolatok tavasa, amikor lehetőség van megújulni.  Rájöhetnek, például hogy egyikük talán fél az elköteleződéstől, a másik pedig biztonságban akarja tudni magát, azért akar gyermeket. Vagy hogy egyikük nem érzi magát érettnek a gyerekvállaláshoz, a másik viszont úgy gondolja, közben érnek majd szülővé. Ebben a szakaszban egymásról és önmagukról is olyan dolgokat tudhatnak meg, amikről korábban sejtelmük sem volt. (És ha kilépnek a kapcsolatból, soha nem is lesz.) A szakasz küzdelmei révén megérthetik a korábbi félresikerült kapcsolataikat, a szüleikkel való problémáik világosabbá válhatnak, és a legnagyobb félelmeik már nem is tűnnek olyan rettenetesnek. Az eltávolodás szakaszának túlélése révén megszűnik a magánytól való félelem. Már nem azért vannak a másikkal, mert szükségük van rá, hanem mert adni akarnak a másiknak. 

Lassan rájövünk arra, hogy a másikat nem az én akaratom fogja megváltoztatni olyanná, amilyenné én szeretném, hanem az ekkora már egyre erősebbé váló MI mentén változom én is a másik is. Ez az út már nem a sűrű lemondások és eltűrések korszaka. Éppen ellenkezőleg. Jó esetben az alkalmazkodás a közös jövő reményébe vetett hit miatt már nem lemondásokról szól, hanem a segítség nyújtásról és kapásról. Már nem az előbb említett fülpucolón való veszekedés vagy annak kidobása között választhatunk. Létrejön egy olyan kommunikációs és viszonyulási tér melyben ezek a kérdések valódi jelentőségüket megillető helyen kezelhetőek.

 par.jpg

  1. szakasz: Szabad együttműködésen alapuló egyenrangú kapcsolat

Ebben a szakaszban nem kérdés, hogy együtt maradnak. Ha a kapcsolat újra mélypontra is jut, azt úgy élik meg, mint ahogy az évszakok váltakoznak, és a nyár után eljön az ősz és a tél, de tudják, hogy újra megújulnak majd ezáltal és kitavaszodik. Úgy döntenek, együtt maradnak, és megtanulják, hogyan tudnak újra közel kerülni egymáshoz, de már nem szükségből, hanem szabadon. Már nem akarnak ugyanolyanok lenni, hanem a különbözőségeik dacára tudnak adni egymásnak. Teljes bizalommal adnak időt maguknak és egymásnak, hogy ha nehézségeik támadnak, újra helyrejöjjenek a dolgok abban a tempóban és ritmusban, amire szükség van.

A szabad együttműködés fázisába ért felnőtté érett kapcsolatokban is vannak konfliktusok, veszekedések, de függés és szükség helyett önállóság és szabadság. Rivalizáció helyett egyenrangúság dominál, a kapcsolatban az eltérő igények esetén is megtalálható az együttműködés lehetősége. Már nem az a kérdés, hogy a másik jó vagy rossz ember, mert tudjuk, hogy a másikban van jó és rossz is, egyszerre, attól ő még ugyanaz az ember, s ez így van velünk is. Már nem az a kérdés, hogy a kapcsolat jó vagy rossz, mert tudjuk, hogy megélhetjük jónak és rossznak is, attól függően, hogy éppen mi történik kívül vagy éppen belül. Már nincs szükségünk a másik folyamatos megerősítésére, hogy bízni tudjunk benne és önmagunkban. Felnőttünk, mi irányítjuk az életünket, és ha van is olyan pillanat, amikor ezt nem így érezzük, nem ijedünk meg, hanem megoldást keresünk.

Ez csak idea és a szerencsés kivételekre akik valóban összeillenek talán igaz - mondhatná bárki ezt a fentebb leírtak alapján. Fontos hangsúlyoznunk, hogy a párválasztás egyéb aspektusai valóban nem elhanyagolható fontossággal bírnak, azonban a ma oly jellemző keresési metódus mely szerint „meg kell leljem az IGAZIT” nem feltétlenül az egyetlen recept a boldog párkapcsolathoz. 

Elengedhetetlen a valódi párbeszéd, a másik nem megértése és az igenek kimondása. 

Geszvein Erika, tanácsadó szakpszichológus és Flóra Gábor, coach 

Örömtréning – a lelki feltöltődés technikája

Olvastam egy nőről, aki élete végéhez közeledve úgy döntött, itt az ideje, hogy megírja az életútját. Komplikált körülmények között született, 19 hónaposan egy komoly betegség következtében olyan súlyos beteg lett, ami egész gyermekkorára rányomta a bélyegét. Meghatározta nem csak a szüleivel, a rokonaival, és az osztálytársaival való kapcsolatát, de a képességeit is korlátozta, ezért nehezen tanult meg írni és olvasni, és igencsak gyötrelmesen haladt előre a tanulmányaiban. 80 éves korára viszont odáig jutott, hogy 12 könyv szerzőjének és megszámolhatatlan mennyiségű cikk írójának mondhatta magát, életrajzában pedig megköszönte azoknak az embereknek, akiket a barátainak mondhatott, hogy segítették, hogy boldog és sikeres élete lehetett. Ez a nő, Helen Keller 19 hónaposan agyhártyagyulladás következtében megsüketült és megvakult, életét teljes sötétségben és néma csendben élte le. Hogy lehetett mégis boldog? Ismerte a boldogság két legfontosabb összetevőjét. Mielőtt megismerjük ezt a két elengedhetetlen komponenst, tegyünk egy rövid kitérőt, hogy megismerjük a pszichológiának azt az ágát, amelynek ezeket a felfedezéseket köszönhetjük.

A lélektan legújabb ága: a pozitív pszichológia

A pozitív pszichológia azt kutatja, hogyan tudunk tartósan boldogok lenni dacára az életkörülményeinknek. Ahelyett, hogy a lelki betegségek okait kutatná, azt vizsgálja, hogyan élnek azok az emberek, akik boldogok. Alapkövét Martin Seligman és Csíkszentmihályi Mihály 2000-ben tette le ekképpen nyilatkozva a pszichológia eme új ágáról:

„A mi üzenetünk az, hogy emlékeztessünk mindenkit arra, hogy a pszichológia nem csak a patológia, a gyengeségek, a zavarok tanulmányozása kell, legyen, hanem az erősségeké és az erényeké is. A kezelés nem csupán megjavítása annak, ami elromlott, hanem ápolása is annak, ami a legjobb. A pszichológia nem csupán a betegekkel és egészséggel foglalkozó orvostudomány egy ága, hanem annál sokkal több. Szól a munkáról, az oktatásról, a belátásról, a szeretetről, a növekedésről és a játékról. […] A pozitív pszichológia célja a normális embereket erősebbekké és még produktívabbakká tenni. Így a pozitív pszichológia elsőrendű célja annak megértése, mi teszi az életet értelmessé.”

ot1.jpg

Amikor az emberek önmagukon töprengenek, többnyire negatív hangulati állapotban vannak, így elsőként negatív gondolatok jutnak eszükbe a hangulatkongruencia jelensége miatt.

A hangulatkongruencia jelensége

Az, ahogyan egy új élményhez viszonyulunk, nagyban függ attól, hogy éppen milyen élmény hangulatában vagyunk. A hangulatkongruencia elmélet (Baddeley, 2005) értelmében egy adott hangulat olyan emlékeket hív elő, amilyen emlékek megfelelnek az adott hangulatnak, azaz, ha vidám hangulati állapotban vagyunk, vidám emlékek jutnak eszünkbe, ha szomorúak vagyunk, akkor pedig szomorú emlékek. Ennek értelmében tehát ha szomorú hangulatban vagyunk, nehezebb a sikeres problémamegoldási emlékeinket felidéznünk, könnyebben nyomulnak tudatunkba a sikertelen megoldási kísérletek, hiszen ezek kongruensek az aktuális állapotunkkal. A szomorú hangulatban minket érő problémák sikeres megoldása tudna pozitív hangulati állapotba juttatni, de ez a hangulatkongruencia miatt nem lehetséges. A pozitív pszichológia a figyelem irányításával a pozitív emlékekre tereli a hangsúlyt, előfeszíti a sikeres problémamegoldásokat, tudatosítja a kompetenciákat, a karaktererősségeket, így hozva létre a sikeres problémamegoldással kongruens hangulatot.

Pozitív hangulati állapotban kevésbé jellemző az önmagunkon való töprengés, pedig ekkor eszünkbe juthatnának az erőforrásaink, a sikereink kapcsán a megfelelő problémamegoldó stratégiáink és az erősségeink. A problémák végiggondolása néha csak tovább rontja a helyzetet, azt, amivel amúgy is baj van, mondja Csíkszentmihályi, aki szerint vannak olyan helyzetek, amikor ha felidézzük a kudarcainkat, az csak tovább mélyíti az alkalmatlanságérzésünket és a szomorúságunkat, ráadásul nem is a sikeres problémamegoldás felé terelnek.

„Az egyik módja, hogy kitörjünk ebből a körből, ha felvesszük azt a szokást, hogy olyankor is eltöprengjünk az életünkön, amikor okunk van jóérzéssel gondolni rá, »fel vagyunk dobva«.” – írja. A pozitív pszichológiának tehát nem az a feladata, hogy a szenvedő emberiséget átmenekítse az állandó boldogság, örök vidámság bolygójára, hanem hogy megtanítsa saját erőforrásainak tudatosítását – felkészítve az élet nehézségeivel való hatékony megküzdésre.

ot2.jpg

Kétféle boldogság

Problémákkal teli napokon erőt adhat, ha kiszakadhatunk a mókuskerékből, és valami olyan csinálhatunk, ami segít megfeledkezni a nehézségeinkről. Aktívan keresünk valamit, ami örömöt ad, találkozunk a barátainkkal, megnézünk egy jó filmet, sportolunk vagy megeszünk egy tábla  csokoládét. Ezek az ún. hedonisztikus örömök, melyek egy darabig valóban segítenek, hatásuk azonban nem elég tartós. A tartós boldogsághoz eudaimonikus örömökre van szükségünk, olyan valódi örömökre, melyek önmagukon túlmutatnak, melyek átívelik az egész életünket, és lelkileg akkor is erővel töltenek fel, reményt és hitet adnak, amikor éppen nagyon szenvedünk. Az öncélú élvezetek mellett (nem helyett) szükségünk van olyan belső indíttatásból eredő, magasabb célért való munkálkodás révén kiváltott örömre, melyek egész életminőségünket meghatározza.

ot3.jpg

Az Örömtréning egy pozitív viszonyulást, reális optimizmust kialakító módszer, melyet egy magyar pszichiáter, dr. Vidovszky Gábor fejlesztett ki a belső erőforrások felfedezésére.  Az Örömtréning a hedonisztikus örömforrások felkutatása révén életünket feldúsítja apró örömökkel, hogy legyen erőnk egy olyan mélyebb önismereti munkára, mely során átgondolhatjuk sikeres időszakainkat, tudatosíthatjuk a sikeres problémamegoldásainkat, és végül azt, hogy mi lehet az életünknek magasabb értelmet adó célja, amiért (a nehéz pillanatokban is) érdemes élnünk.

Broaden and build-jelenség

Barbara Fredrickson „broaden and build” jelenségnek nevezte el azt a tényt, hogy a pozitív érzelmek kiszélesítik az egyén tudatosságának mezejét, bátorsággal töltik fel, és biztos talajt adnak a további lépésekhez (Fredrickson, 2004). Ha pozitív érzelmeket élünk át, kiszélesedik a cselekvési repertoárunk, így erre újabb képességeket tudunk építeni. A pozitív pszichológia gyakorlati alkalmazása is ezen alapul, a meglévő képességek feltárásával kialakuló pozitív érzelmek révén könnyebben megindulhat a hiányok, a fejlesztendő területek építése.

A pozitív pszichológia megoldásközpontú stratégiáját alkalmazva nem azt vizsgálja, hogy melyek a legnagyobb fájdalmaink, hanem a múltunk sikeres időszakait áttekintve azt, hogy ezeken hogyan tudunk túljutni. A nehézségek között a kivételes örömteli pillanatokat veszi nagyító alá, hogy megtaláljuk a saját életünk egyedi boldogságrecepjét.

Az Örömtréning négylépéses viszonyulást átalakító rutint tartalmaz.

  1. Mindennap tudatosan keresd, hogy mi ad örömöt! Ez lehet egy illat, egy szín, egy íz, egy találkozás, bármi egyszerű dolog, ami jókedvre derített. Ezeket naponta részletesen írd le az örömnaplódba!
  2. Mindig pozitívan kommunikálj, és segíts ebben másokat is! Ne azt mondd, hogy „hülye vagyok a matekhoz”, hanem hogy „számomra fejben számolni kihívás”. Ne azt kérdezd meg a kollégádtól, hogy „hogy vagy”, hanem inkább kezd így a napját: „jól áll az új ruhád, hogy vagy ma”? Ezzel a kommunikációval megadod a lehetőségét a dolgok jobbra fordulásának.
  3. Mindennap relaxálj és meditálj olyan témákon merengve, melyek naponta lelki erővel töltenek fel. Az Örömtréning relaxáción alapuló vizualizációval és tudatosságfejlesztő módszerekkel, többek között imaginációval és vizualizációval dolgozik, egyedileg kifejlesztett kommunikációs módszere van és a tréning „tananyaga” olyan témákat jár körül, melyek az életünk erőforrásainak felkutatásában segítenek.
  4. Este gondold végig a napod, és adj hálát a téged ért jó dolgokért! Az Örömtréning Seneca azon mondásán alapul, miszerint a dolgok nem jók vagy rosszak, a viszonyulásunktól függ, milyennek látjuk őket. Az Örömtréning tudatos döntés az örömteli élet mellett akkor is, ha éppen sok nehézséggel és problémával kell megküzdenünk.

Ha ezeknek az egyszerű napi technikáknak a rendszeres gyakorlásával egy pozitívabb életszemléletünk alakul ki, hatékonyabbak leszünk a problémamegoldásban és a figyelmünk tudatos irányításával megtalálhatjuk azokat a területeket, ahol fejlődhetünk, és ahol segíthetünk másoknak is a fejlődésben.  Így segít az Örömtréning olyan életcélt találni, amelyen munkálkodva valódi, tartós, eudaimonikus örömmel telik meg az életünk.

Geszvein Erika
tanácsadó szakpszichológus, relaxáció terapeuta, örömtréner

Hogyan oldódik meg egy párkapcsolati probléma nyolc hét alatt?

Zoltán párkapcsolati problémával keresett fel és két hónapig járt hozzám pszichológiai tanácsadásra. Az első találkozásunkkor így kezdte: „Szkeptikus vagyok a pszichológiával szemben.” Az utolsó alkalommal pedig ezt mondta: „Értetlenül állok a folyamat előtt. Mi történt, hogy minden sokkal jobb lett?”

Zoltán történetét az ő beleegyezésével írtam meg, megváltoztatva minden olyan adatot, amiből felismerhető lenne a személye.

 Nyolc hét pszichológia avagy a kaleidoszkóp-effektus

„Van egy élettársam húsz éve, nagyon szeretem őt, de valami nem működik. Szerinte velem van a baj. Azért jöttem el, hogy valaki mondja meg objektíven, kívülről szemlélve, hogy torzít-e a tükör, amiben magamat látom. Végezzen el bármilyen tesztet, állok elébe, csak derüljön ki, hogy mi a baj!”– mondta Zoltán az első alkalommal – „Rendszeresen járok futni, meghajtom magam, majd leülök, és csak kapkodom a levegőt. Figyelem, ahogy lélegzem, és figyelem, ahogy a hátamon csorognak az izzadságcseppek.

kethonap_3.jpg

Figyelem, ahogy a cseppek lassan gördülnek lefelé, ahogy végighaladnak a testemen, csiklandoznak, csorognak, görbén vagy egyenesen haladnak, lassan, vagy gyorsan gurulnak. Ilyenkor mintha jobban élnék. Alapvetően pörgős vagyok, rengeteg mindent csinálok egyszerre, gyakran borzasztóan feszült vagyok attól, hogy nem érek a dolgaim végére. Sokszor robotpilóta üzemmódban végzem a munkámat, csak csinálom mechanikusan ugyanazt a rutint, és oda sem figyelek. Ütöm a billentyűzetet és közben valahol egészen máshol járok. Ebből persze adódnak problémák, de azt hiszem, ezzel sokan vagyunk így. Nem ez a fő problémám viszont, hanem az, hogy külön élek a páromtól.”  

Hogyan kezdtünk el dolgozni Zoltánnal a problémán?

Kétféle irányban lehet elkezdeni a pszichológiai munkát. Az egyik irány, hogy megnézzük, mik a problémák, és megpróbálunk javítani rajtuk. Kommunikációs nehézségek? Feszültségoldás hiánya? Túlhajszoltság? Kimerültség? Kiégés? Húsz év után a kapcsolat ellaposodása? Vajon mennyi idő kell a húszéves kapcsolat alatt összegyűlt problémák tudatosításához, feldolgozásához, majd megoldásához? Zoltán esetében egy másik irányban haladtunk, ami nyolc hét alatt változást hozott. Megnéztük, mi az, amiben Zoltán jó, és ezt erősítettük tovább. S hogy mi történt? Ez a pozitív változás az élete más területeire is kihatott!

A lelki élet olyan, mint a kaleidoszkóp: ha csak egy gyöngy egy kicsit más helyre mozdul, az egész kép megváltozik.  A pozitív pszichológia megoldásközpontú látásmódja szerint nem a problémákba kell belemerülni – hiszen azt megteszi a kliens maga is nap, mint nap anélkül, hogy előrébb jutna – hanem azt kell megkeresni, mi az, ami jól megy, hiszen a jó megoldásaink kulcsa valahol itt van elrejtve, a kudarcélményeink között hiába keresgélünk. Ha tovább erősítjük azt, amiben jók vagyunk, ez a pozitív változás az életünk minden más területére is kihat. Például a munkahelyi sikereink pozitív hatással lesznek a magánéletünkre is és fordítva.

 Milyen módszereket használtunk Zoltánnal?

Legelőször elvégeztünk egy komplex személyiségtesztet, hogy lássuk, Zoltán mennyire képes felelősséget vállalni, mennyire lényeglátó, hatékony, kiegyensúlyozott, milyen a szervezőképessége, mennyire megbízható, milyen az önkontrollja, mennyire óvatos vagy megfontolt, mennyire alkalmazkodó, mennyire fejlődőképes. Ez a teszt objektíven, áttekinthetően, diagramokkal mutatta meg, miben jó és miben tud még fejlődni.

flowchart-311347_1280.png

Ezután elvégeztünk néhány játékos vizsgálatot, hogy lássuk mennyire motivált a változtatásra és milyen jövőképe van. Miután megállapítható volt, hogy Zoltán egészséges és motivált a problémái megoldására, elkezdtünk azzal a területtel foglalkozni, amiben már eleve jó. A futásai közben olyannyira el tud mélyülni a testi reakciói megfigyelésében, hogy biztos volt, jól fog menni az autogén tréning elsajátítása is. Az autogén tréning nyolc hete alatt persze nem csak relaxáltunk. Beszéltünk hobbijairól, a legkellemesebb emlékeiről, a családjáról, a barátairól, és közben hétről hétre egyre mélyítettük a relaxáció mélységét. Néhány hét múlva azt érezte, jobban van, és valami rejtélyes oknál fogva a kapcsolata is rendbe jött. Visszaköltözött a társához, és újrakezdték a kapcsolatukat.

couple-168191_1920.jpg

Mi lett a nyolchetes munka eredménye?

„Korábban mindig stresszeltem azon, hogy milyen sok dolgom van, és milyen kevés időm. Most, nyolc hét relaxáció után is ugyanolyan sok dolgom van és ugyanolyan kevés időm, de már nem stresszelek. Érdekes, hogy ugyanúgy elvégzem a feladataimat, csak éppen nincs bennem már annyi feszültség. Amikor az autogén tréninget csinálom, és a figyelmem végigvonul az egyes testrészeimen, az valami egészen új élmény. Nem tudom, hogy ezen kívül mi történt még itt ez alatt a nyolc hét alatt, de jól vagyok, egyre jobban. Érthetetlen, hogy a párkapcsolatom mitől kezdett változni. Újra egymásra találtunk.”

 

Geszvein Erika
tanácsadó szakpszichológus