Pszicho Login

2016.nov.23.
Írta: Pszichologin Szólj hozzá!

Amikor a pszichológus gyereke tombol

Amikor a gyermekem hisztizik, végtelen türelemre van szükségem. Amikor mindkét gyermekem hisztizik, még többre. Ha pedig még ráadásul én magam is fáradt vagyok, akkor nagyon nehéz dolgom van, de van egy módszerem, ami mindig segít.

A gyerekek nem értik, miért vesszük ennyire komolyan az életet?

Miért kell azonnal felöltözni, mikor az egész nap a miénk? 
Miért nem jöhet az indulás előtti cipőfelhúzásra tánclépésben, ha
egyszer úgy sokkal érdekesebb?

Miért kell asztalnál ülve enni, mikor meseolvasás közben sokkal izgalmasabb?
Miért nem nézhet, foghat, szagolhat, nyomkodhat meg minden terméket a boltban,
ha egyszer minden eladó?

feet-619399_1920.jpg

Ha a gyermekünk elkedvetlenedik, mert megszidtuk, sürgettük, századszorra kértük, egyben biztosak lehetünk: nekünk, az anyjának sokkal rosszabb lesz! Mert jön a hiszti, a „nemakarom” és a „mostmegmiabaj”? Csak egy megoldás van, hogy egy csapatban játsszunk és mi sem vesszük annyira komolyan az életet! 

Ezt a cikkemet a pilisi anyukák problémái ihlették, akiket egy közösségi portálon lévő csoportban megkértem, hogy írják össze, milyen napi bosszúságok vannak egy anya életében. Rájöttem, hogy ugyanazok a nehézségeink, ezért többet tudunk segíteni egymásnak, mint hinnénk! Hálás vagyok minden anyukának, aki megosztotta velem a nehézségét és azoknak, akik kipróbálták a most bemutatott módszert, hogy elhiggyem, ez tényleg nem csak nekem segít, mindenkinek könnyebbé teszi az életét! Szeretném ezt a módszert minél több anyukával megosztani. 

Már százszor elmondtam, könyörgöm, csináld már!  

A legnagyobb öngól, ha egy anya könyörög. Soha sem könyörgünk a gyereknek, mert máris aláhelyezzük magunkat, és hatalmi játszmába kezdünk vele. Ilyenkor nem csak a gyerekkel küzdünk, de az anyánkkal, anyósunkkal, férjünkkel, akiknek valószínűleg mind tőlünk eltérő véleménye van gyermeknevelésről, arról nem is beszélve, hogy a védőnő és a gyerekorvos szerint is már sokkal több mindenben kéne másként viselkednie, "előrébb" tartania a gyerekünknek. Így hát, ha a gyermekünk nem fogad szót elsőre, az sokkal rettenetesebb következménnyel jár az aznapi hangulatunkra nézve, mint gondolnánk. Főleg, ha egész nap nem fogad szót.

girl-102831_1920.jpg

A gyerek nem süket, akkor is hallja, ha egyszer elmondjuk. Ha nem csinálja meg, nincs hozzá kedve. Amíg gyerek, sajnos, az az igazság, hogy csak azt fogja megcsinálni, amihez kedve van. Ha megtanult valamit, például, hogy minden hazaérkezés után kezet mosunk, akkor az már egy biztonságot adó szokássá rögzült, amit a saját öröméért tesz meg, de amíg egy bizonyos viselkedés nem rutin, örömtelivé kell tennünk, hogy minél többször megtegye!

Minden szokás 3 fő részből áll: van egy jel, egy rutincselekvés és egy jutalom. A jel lehet például, hogy játszóterezés után belépünk a lakásba, a rutin, hogy azonnal a fürdőszoba felé indulunk, és megmossuk a kezünket illatos, habzó, színes szappannal, a jutalom pedig anya dicsérete, hogy megszagolja a kezem, és hogy örül, hogy milyen jó szagú, amitől gyerekként ellazulok, megnyugszom. Minél többször megcsinálja a gyerek az adott rutint, annál inkább szokásává válik és ezáltal biztonságot és örömöt ad neki. Innentől kezdve nem kell neki többé elmondanunk, magától csinálni fogja! Hisz minden gyerek az örömöt keresi.

Ne vedd el tőle, ő a kicsi, nem érti még!

Amikor a kisebbik gyermekem megszületett, a nagy éppen abba az életkorba ért, hogy képessé vált önállóan megcsinálni dolgokat. Tornyot építeni, ecsettel festeni, papírt vágni, gyöngyöt fűzni. Egy kis kúszó-mászó mellett mindez lehetetlen. Ez rettenetesen frusztrálta a nagyot, de nem csak őt, engem is. Muszáj volt valahogy mulatságossá tennünk a helyzetet, ami tudtam, hogy „csak” addig fog tartani, míg a kicsi nagyobb nem lesz.

brothers-457234_1920.jpg

Komikus mesét fontunk a tragédiák köré, az aligátor támadásának tituláltuk a torony ledöntését, titkos festőiskolát alapítottunk a kamrában, ahova a kicsi nem tudott bemászni. Vagy együtt altattuk a kicsit, hogy aztán a nagy fontos papírokat vághasson fel ollóval apa dolgozóasztalánál. Így vidámabban telt az idő, anya-nagy gyerek koalícióban, ami erősítette a nagyobb gyermek biztonságérzetét, csökkentette a testvérféltékenységét, s közben még a kicsi is folyamatos figyelmet kapott, az idő pedig csak telt és telt, ritkuló hisztizéssel. Hisz minden gyerek az örömöt keresi.

Egyél már, ne mással foglalkozz folyton!

Az evés egy kicsivel és egy naggyal, eltérő menüvel (egyiknek püré, másiknak darabos), eltérő megéhezési ritmussal (egyik szopik, másik eszik), eltérő evési tempóval (egyik gyorsan, másik komótosan) gyakran azzal jár, hogy csak az anya nem eszik egész nap egy falatot sem. És ez a kisebbik rossz, a nagyobb baj, ha a gyerekek sem esznek, mert a sok asztal körüli hajcihőtől, sürgetéstől és feszültségtől elmegy a kedvük az evéstől. Az oka egyszerű: kevesebb örömöt találnak az evésben, mint bármi másban.  Az étkezés békessége visszatérhet, ha szertartássá tesszük, gyertyát gyújtunk,közösen terítünk, hálát adunk a ételért. Amíg a kicsi nem volt bevonható, őt a hátamra vettem, a nagyot pedig bevontam a vacsora előkészítésébe házi főzőműsor keretében. Amikor már a kicsi is tudott rágicsálni, a földre költözött a konyha és az előkészület egy része. Amikor pedig végképp kaotikus volt a helyzet, mert nem voltak egy minimális ideig sem együtt etethetők, jöttek az egészséges, házi receptek alapján készült kézbe fogható finomságok, amikkel lehetett rohangálni az asztal körül, és épp csak visszatérni egy újat harapni az energiagolyóba vagy a cicaszendvicsbe, mielőtt jöhetett volna egy újabb játék. Nem mondom, hogy ez így jó, csak azt, hogy mi így éltünk túl néhány nehezebb időszakot egészségesen táplálkozva és vidáman étkezve, míg újra egy könnyebb, ültethető vacsorás időszakhoz nem érkeztünk. Hisz minden gyerek az örömöt keresi.

cereal-1444495_1920.jpg

Induljunk már, légy szíves!

A gyerekeknek az elinduláshoz segítségre van szükségük, mert minden átmeneti idő nehéz számukra. Már vége a játéknak, de még nem indult el az új. Rém unalmas a játéknélküliség. Ezért ezt annyira le kell rövidítenünk, amennyire csak tudjuk, ez pedig csak úgy lehetséges, ha a gyermek együttműködő és öltözik, indul, szót fogad. Ehhez szükség van egy új célra. Ha azért indulunk el, hogy megnézzük, kint van-e a szomszéd kutyája, lengeti-e a szél a reklámtáblát a pékség előtt, hogy vajon ma hány piros autót tudunk megszámolni, és anya ma is megdicsér-e, máris van értelme elindulni. Hisz minden gyerek az örömöt keresi.

Gyerekeket nevelő anyaként arra jöttem rá, hogy nem lehet tankönyvszerűen, tökéletesen csinálni mindent. Az én gyerekeim is tombolnak, kiborulnak és hisztiznek, ha valami nem alakult optimálisan, és az én türelmemre, lelki békémre és vidámságomra van szükségük, hogy megnyugodjanak, hisz az én példámon át tanulják meg szabályozni az indulataikat. 

baby-933097_1920.jpg

Nagyon sok múlik azon, lelki békével tudom-e fogadni, hogy vannak időszakok, mikor minden egyes elinduláshoz új mesét kell elmondjak, mikor a gyerekek közötti harcnak csak egy játékos mesével vehetem elejét, mikor a vacsora sosem az asztalnál zajlik, hanem "elvitelre" megy, és amíg nem lett szokás az esti fogmosás, addig minden alkalommal színpadiasan eltúlzott ovációban kell kitörnöm, ha mégis rá tudtam venni. Ahhoz is kiegyensúlyozottságra van szükségem, hogy néha egyszerűen csak elviseljem a hisztit és nyugodtan megvárjam, míg vége, mert vannak helyzetek, ahol nem lehet engedni, és játszani sem (viszont kiabálni vagy kiborulni sincs sok értelme). A biztonságot adó határok meghúzása az én feladatom. 

A gyereknevelés egyetlen törvénye, hogy minden csak egy átmeneti időszak, amin túljutunk, és elmúlik. A gyerekkor is elmúlik, a sok játékkal együtt. De minél többet játszunk, annál tovább tart az öröm. Mert nem csak a gyerekek keresik az örömöt.

Geszvein Erika
pár- és családterápiás tanácsadó szakpszichológus
relaxáció terapeuta

Munkaundor vagy kiégés?

Állandóan fáradt, bármennyit pihen, kimerültnek érzi magát? Már vasárnap délután szorong a hétfőtől? Egy ideje már nem lelkes, hogy bejárhat dolgozni, már-már munkaundora van? Ha egy munkahelyen nagyon magasak az elvárások, de cserébe nincs elég erkölcsi és anyagi elismerés és hiányoznak a visszajelzések, nagyon oda kell figyelnie a lelki épségére, mert könnyen kiéghet. Mikor érdemes munkahelyet váltani?

Mi az a kiégés?

A kiégés vagy más néven burn out krónikus érzelmi stressz miatt kialakuló fizikai és érzelmi kimerülés. A kiégés szindróma jelenségére a 70-es években figyeltek fel. Kezdetben a segítő szakmában dolgozókon észlelték, idővel azonban észrevették, hogy mindenhol megjelenhet a kiégés szindróma, ahol emberekkel foglalkoznak.

kieges_geszveinerika2.jpg

Mik a kiégés első tünetei?

Fizikai tünetek: fáradtság, kimerültség, fejfájás, emésztési problémák, alvászavarok, pszichoszomatikus betegségek                                 
Lelki tünetek: állandó feszültség érzése, intolerancia, közömbösség, üresség érzése, célok, ideálok elvesztése, reménytelenség érzés, inkompetencia érzés. Súlyosabb esetekben a kiégés alkohol- és drogfüggőséghez, szenvedélyes szerencsejátékozáshoz, és akár öngyilkossághoz is vezethet. 

Hogyan kezdődik?

Péter 28 éves informatikus:

„Amikor befejeztem az egyetemet, és elkezdtem dolgozni, nagyon lelkes voltam. A fél gyerekkoromat szinte a számítógép előtt töltöttem, állandóan bütyköltem a gépemen valamit, és nagyon korán tudtam már programozni is, az egyetemet pedig később kiráztam a kisujjamból. Úgy éreztem, tökéletesen választottam hivatást, hisz elmondhatom majd, hogy a munkám a hobbim! Nem számít túlórának, ha éjszaka vagy hétvégén is dolgozom, hisz szeretem a munkám. A környezetem nem hitt bennem, szerintük már minden második ember informatikus, nem lehet kiemelkedni, és amúgy is káros ennyit a gép előtt ülni. Meg akartam mutatni, mire vagyok képes! Átestem a ló túloldalára.”

Péter koncentrációs zavarokkal és emésztési problémákkal fordult háziorvosához, aki pszichológushoz küldte, és ott kiderült, Péter a burn out szindróma kezdeti szakaszán jár. Még időben sikerült rálátnia, hova vezet, ha így folytatja. Pszichológusával áttekintették az elmúlt hónapokat és kijelölték az új célokat, amik egy egészségesebb életvitelt, a munka és a szabadidő kedvezőbb arányát biztosítják. Azóta Péter jól van, és lett egy párja is, akivel már az esküvőt tervezik.

A kiégés vészjósló szakaszai:

A kiégés alig észrevehető tünetekkel kezdődik, és mivel a lefolyása szakaszos és ciklusos, nehéz észrevenni. A különböző stádiumok egymás után következnek és ha véget ért a sor, előröl kezdődnek egészen addig, míg a végső kiégés stádiuma el nem jön.

kieges_geszveinerika.jpg

1. stádium: A munkánkért való túlzott lelkesedés, mértéktelen túlórázás, bizonyítási kényszer, „Majd én megmutatom!”-érzés
2. stádium: Kimerültség, az irreális elvárások miatt a munkából való kiábrándultság
3. stádium: A munka világában való csalódás, „Nem egészen ilyennek képzeltem”- érzés, frusztráció
4. stádium: Apátia, beszorítottság, reménytelenségérzés, állandó feszültség, intolerancia
5. Újra visszatérő 1. stádium, amikor ismét mindent beleadunk, hogy újra lelkesedni tudjunk, további feladatokat vállalunk, de ismét kimerülünk, csalódunk, kiábrándulunk és még feszültebbek leszünk, kiábrándulunk, majd úrrá lesz rajtunk az apátia és kezdődik minden előröl...

Hol vagyunk veszélyben?

Azok a munkahelyek, ahol nincs visszajelzés a munkánkról, ahol nincs sem erkölcsi sem anyagi elismerés, ahol a munka monoton, nincs benne változatosság, ahol a magánélet rovására megy a munka, annyit kell túlórázni és ahol az adminisztratív terhek a valódi munkavégzés rovására mennek, különösen oda kell figyelnie a vezetőségnek az alkalmazottaik lelki egészségére.

Mi véd meg a kiégéstől?

A legjobb terápia a megelőzés.

Cégvezetőként: Adjunk minél több elismerést, ne csak a hibákat vegyük észre. Adjunk valódi és változatos feladatokat, csökkentsük az adminisztrációt, biztosítsunk lehetőséget szakmai tapasztalatcserére, csapatépítésre, a dolgozók közti kommunikáció fejlesztésére.

Munkavállalóként: Ha a vezetőség nem foglalkozik az alkalmazottai lelki egészségével, nekünk magunknak kell tennünk azért, hogy ne égjünk ki. Ha nem kapunk visszajelzést a főnökünktől, minden nap végén gondoljuk végig, mi mindent végeztünk el aznap jól, és miben tudnánk még fejlődni. Tűzzünk ki célokat és kövessük nyomon, hol tartunk velük, jutalmazzuk magunkat a sikerekért. Figyeljünk a munka-magánélet egyensúlyára, és találjunk olyan szabadidős tevékenységet, ami túlmutat a passzív internetezésen és tévézésen, ami aktív és feltölt, esetleg még a lelki mentálhigiénénkre is hat. Ilyen lehet a jóga, a sport, a meditáció, az autogén tréning. Járjunk szupervízióba, vegyük fel a kapcsolatot kollégákkal, cseréljünk tapasztalatokat!

Mit tegyünk munkaundor ellen?

Az még kevés, hogy sikerült elkerülnünk a kiégést, ha mégis utálunk bejárni dolgozni, hisz az időnk nagy részét a munkahelyünkön töltjük. Az, hogy a munka egy szükséges rossz, pusztán egy kulturális sztereotípia. Viszont ha hiszek benne, úgy érezhetem, akaratom ellenére vagyok kénytelen a nap nagy részében valami olyanra figyelni, amihez semmi kedvem. A munkaundor rengeteg energiánkat felemészti! Ha a munkánk nem visz közelebb a saját, egyéni céljainkhoz, időrablásnak érzünk minden munkával töltött percet.

kieges_geszveinerika4.jpg

A kulcs a viszonyulás megváltoztatása. A munka szabadon választott, nem kötelező dolgozni. Azzal, hogy mégis vállaljuk a pénzkeresést, felnőtt, felelős életet választunk, hiszünk abban, hogy sorsunk, életünk minősége rajtunk is múlik. A munka egy híd, ami közelebb visz nem csak a pénzen megvásárolható céljainkhoz (nyaralás, kocsi, ház, stb.), hanem közelebb visz önmagunk jobbik részének eléréséhez is. Munka közben ugyanis számtalan olyan képességünket fejlesztjük, amit nem csak a munkahelyen kamatoztatunk: türelmesebbek lehetünk, megtanulunk alkalmazkodni, koncentrálni, beosztani az időnket, kapcsolatokat kötünk, barátokat találhatunk, segíthetünk, sikereket érhetünk el, ami által nőhet az önbecsülésünk, jobban érezzük magunkat és hozzáteszünk a világhoz. Az ember alkotó lény, a lelki egészség számára alapvető fontosságú, hogy értelmes munkát végezzünk.

Az örömteli munka kulcsa

Csíkszentmihályi Mihály és kutatócsoportja azt vizsgálta, hogy mikor élünk át több boldog pillanatot (áramlatélménynek, flow-nak nevezte el), munka vagy pihenés közben. Meglepődtek, mert kiderült, hogy munka közben kétszer annyi boldog pillanatunk van, mint ha a szabadidőnket töltjük. Megvizsgálták, mi a boldog tevékenység kulcsa, hogy a szabadidőnket is eszerint tudjuk megtervezni és aki kivételesen boldogtalan munka közben, mert kevés flow-állapotot élnek meg, azok számára is legyen egy „recept”, ami alapján ha átalakítják a hétköznapjaikat, több örömben lesz részük.

A flow-állapot feltételei:

  1. Tűzzünk ki elérendő célokat!
  2. Tisztázzuk a feltételeket, mik a jó munkavégzésünk kritériumai!
  3. Kérjünk visszajelzést, vagy adjunk magunknak!
  4. Teremtsük meg a munkába való belefeledkezés lehetőségét! Nem tudunk koncentrálni, ha bármikor megszakítjuk az elmélyült munkát egy e-mail, egy chatüzenet érkezése miatt, és így kevesebb flow-ban lehet részünk. Időzítsük a lazító szörfölést, közösségi oldalböngészést előre kijelölt pihenőidőre!
  5. A feladatnak és a képességeinknek azonos szintűnek kell lennie, se a túl könnyű, se a túl nehéz feladat nem hoz számunkra flow-t. Ha túl nehéz a feladat, fejlesszük képességeinket, hogy jobban boldoguljunk. Ha túl könnyű, vállaljunk olyan plusz feladatokat, amik jobban megfelelnek a képességeinknek!

Hogyan pihenjünk hatékonyan?

Az egészséges munka-magánélet aránynak feltétele, hogy a szabadidőnk igazi rekreáció legyen. Lehet, hogy sem munkaundorunk nincs, sem a kiégés nem fenyeget, mégsem tudjuk magunkat igazán kipihenni. Nyaralás előtt és után érdemes egy-egy szabadnapot kivenni, hogy át tudjunk állni mentálisan, felkészítsük magunkat lelkileg is a nyaralásra és kellően meg tudjuk tervezni a vakációt. A passzív pihenés a legritkább esetben tölt fel szemben a komplex tevékenységeket tartalmazó, megtervezett, aktív pihenéssel. Ha szabadságot veszünk ki, és boldog pillanatokra szeretnénk utólag visszaemlékezni, tervezzünk bele néhány flow-ban gazdag aktív tevékenységet is! Egy amerikai szociológus, Robert Park szerint: „A szabadidő haszontalan eltöltése a legnagyobb pazarlás.”

kieges_geszveinerika3.jpg

Amikor flow-ban vagyunk, az olyan, mintha egy széles, erőteljesen hullámzó folyóban az árral együtt úsznánk, a kiégés pedig ennek ellenkezője: mintha az árral szemben próbálnánk reménytelenül és fáradtan legalább egy egész kicsit előrébb jutni. Ne várjuk meg, míg kifáradunk, minél korábbi stádiumnál vesszük észre, mi történik velünk, annál hamarabb tehetünk önmagunkért.

A munkahelyi kiégésről beszéltem a 94.2 TREND FM Egészségkód című műsorában. Ide kattints a műsor meghallgatásáért:

Rádióműsor: Hogyan szeressük meg a munkánkat?

Korábbi írásom ebben a témában: Szeresd meg a munkád!

Geszvein Erika
tanácsadó szakpszichológus, autogén tréner

Hova vezet az önostorozás? Hogyan tudjuk magunkat biztatni?

A pozitív pszichológia szemlélete szerint akkor leszünk boldogabbak, ha a bennünk lévő értékeket keressük ahelyett, hogy azt gondolnánk, valami nem stimmel velünk. Ha arra fókuszálunk, hogy mire vagyunk képesek, kiszélesedik a látómezőnk, így gyorsabban meglátjuk a problémáink megoldását. De hogyan hagyjuk abba az önostorozást, hogy meglássuk magunkban a jót?

Önmagunk kritizálása egészen addig segíti a jellemfejlődésünket, míg egészséges önreflexió, lelkiismeret-vizsgálat és nem pusztán bénító szorongást okozó bűnösségtudat és önostorozás.

Ha kudarc ér, vagy ha csak fejben előre lejátsszuk egy állásinterjún vagy egy randevún való lebőgést, mindazok a hormonok, és egyéb biokémiai anyagok el fognak kezdeni termelődni, amelyek egy valódi, rosszul sikerült helyzet okozta rossz hangulat miatt keletkeznének. Az idegrendszerünk így nem tudja megkülönböztetni, hogy egy esemény valóban megtörtént, vagy csak elképzeltük, a hatás ugyanaz. A szorongás által stresszhormonnal pumpáljuk tele a szervezetünket, így magunk nehezítjük meg a helyzetünket: a saját fantáziánk és a félelmeink gátolnak meg a sikerben.beautiful-1274056_1920.jpgMiért nem hatékonyak gyakran a külső biztatások?

Hiába mondogatják nekünk egy vizsga vagy fontos találkozó előtt, hogy „ne izgulj, menni fog”, hiába biztatnak, hogy „ugyan, miért vagy ilyen kishitű, olyan okos és szép vagy”, ha rossz hangulatunk van, mindez falra hányt borsó. A hangulatkongruencia elmélete szerint (Baddeley, 2005) az, hogy hogyan viszonyulunk egy új élményhez, nagyban függ attól, hogy éppen milyen hangulatban vagyunk. Az elmélet értelmében egy adott hangulat olyan emlékeket hív elő, amilyen emlékek megfelelnek az adott hangulatnak, azaz, ha vidámak vagyunk, vidám emlékek jutnak eszünkbe, ha szomorúak vagyunk, akkor pedig szomorú emlékek. Ennek értelmében tehát, ha szomorúak vagyunk vagy félünk, nehezebb felidéznünk

a sikeres problémamegoldási emlékeinket, viszont könnyebben nyomulnak tudatunkba a sikertelen megoldási kísérletek, hiszen ezek kongruensek az aktuális állapotunkkal. Ha a randevút megelőzően nem az előző évek kudarcai sorjáznának az agyunkban, hanem arra tudnánk gondolni, milyen sok dicséretet kaptunk előző párjainktól, egészen más starttal indulhatna az új találkozásunk. Ez azonban a hangulatkongruencia miatt nagyon nehéz.

Hogyan tudjuk önmagunkat biztatni?

Az önerősítés módja, hogy áttörjünk agyunk negatív asszociációs köréből a pozitív emlékek tárházába és így jobb hangulatba hozzuk magunkat. Nem cél nélküli hurrá-optimizmust szeretnénk elérni, hanem tudatosan döntünk a szorongás helyett a reményteli (ön)bizalom mellett. Mindez azért biztos, hogy segít, mert a „broaden and build” teória szerint (Fredrickson, 2004) a pozitív érzelmek bizonyítottan kiszélesítik az egyén tudatosságának mezejét, bátorsággal töltik fel, és biztos talajt adnak a további lépésekhez. Ha pozitív érzelmeket élünk át, kiszélesedik a cselekvési repertoárunk, így egyre újabb és újabb képességeket tudunk elsajátítani. Így fejlődhet a jellemünk, hiszen bénító szorongást okozó bűnösségtudat helyett kinyílik a szemünk mindarra a sok jóra, ami körülvesz minket (és ami bennünk lakozik).word-cloud-679934_1280.pngLéteznek módszerek, melyekkel jobb hangulatba hozhatjuk magunkat?

A pozitív pszichológia és az önsegítő pszichológia rengeteg olyan módszert kínál, melyekből mindenki megtalálhatja a számára leghatékonyabb technikát, és életvitelszerűen beépítheti az életébe vagy alkalmazhatja tudatosan akkor, amikor jobb hangulatba szeretné hozni magát. Ezek a módszerek nem lelki fájdalomcsillapítók, nem arra használjuk, hogy sohase kelljen megélnünk a fájdalmat vagy a félelem érzését, és mindig boldogok legyünk, mert ez úgysem lehetséges. Fény csak az árnyék mellett létezhet, a fejlődésünket sokszor a fájdalmaink tanulsága segíti. Az önostorozás szokásával viszont érdemes felhagynunk, mert hatékonyabbak leszünk, ha a képességeinket használjuk és nem a hiányaink miatt kesergünk. Nézzünk néhány egyszerű módszert önmagunk pozitív hangulatba hozására:

1. Önbecsülésünk javítása

Fogjon egy tollat és egy papírt és válaszoljon az alábbi kérdésekre!

Melyek a legelőnyösebb külső tulajdonságaim?
Melyek a legnagyszerűbb belső tulajdonságaim?
Melyik volt életem legsikeresebb időszaka?
Mi az, ami a legjobban megy, amiben a legjobb vagyok?
Mit tehetek azért, hogy még előnyösebb legyen a külsőm?
Mely belső tulajdonságaimat lenne érdemes fejlesztenem?

Küldje tovább négy-öt közeli ismerősének, barátjának a kérdéssort e-mailen (az Ön válaszait semmiképp), és kérje meg őket, hogy őszintén válaszoljanak, milyennek látják Önt. Ezután vesse össze, milyennek látja magát Ön és milyennek mások. Mennyire egyezik a kép? Melyek azok az értékek, amiket mások látnak Önben, Ön viszont eddig nem vett észre önmagában, és milyen hasznos tippeket kapott, milyen területeken tudna tovább fejlődni?

Ez a módszer dr. Vidovszky Gábor: Örömtréning módszerének egyik technikája, de a pozitív viszonyulást fejlesztő módszer számos olyan technikát tartalmaz még, melyet beépítve a nai rutinunkba, pozitív változásokat indíthatunk el az életünkbe. Ilyen például a következő gyakorlat is.

ekkleziogen4.jpg 

2. Örömleltár

Nap végén gondolja át, mi minden öröm érte aznap, miért lehet hálás. Ezt megteheti az ágyban fekve elalvás előtt is, egészen más hangulatban fog álomra szenderülni. Le is tesztelheti a módszer hatékonyságát, figyelje az álmait és a másnap reggelek hangulatát!

3. Munkahelyi (ön)elismerés

Minden nap munka után szánjon néhány percet a napja végiggondolására. Ismerje el a sikereit, akkor is, ha a főnöke, kollégái nem szórják két kézzel a dicséretet. Ha minden nap képes visszaemlékezni a nap eredményeire, tudatosabban fog tudni figyelni a munkájára és sokkal több örömöt fog benne lelni.  

4. Sikerbiográfia

Rajzolja le élete számegyenesét! A kezdőponthoz írja be a születése dátumát, a végtelenbe futó egyenes másik végére pedig jelölje a jelen pillanatot. Színezze be életed legsikeresebb, legboldogabb időszakait! Ezután haladjon végig a vonalon úgy, hogy gondolja át, melyik életkorban milyen sikerek érték és egy-egy az eseményre emlékeztető szót írjon a számegyenes megfelelő pontjához. Az egészen apró sikerek is számítanak, siker az érettségi megszerzése, a jogsi, egy új társaság, egy konfliktus megoldása, stb… Milyen képességeinek köszönheti ezeket a sikereket? Írjon minden esemény mellé egy tulajdonságot! Ezek a jellemvonások most is megvannak Önben!

umbrella-170962_1920.jpg

5. Boldogságfokozó gyakorlatok

Sonja Lyubomirsky híres boldogságkutató boldogságfokozó stratégiáknak nevezi azokat az egyszerű, hétköznapi gyakorlatokat, melyek úgy találta, hogy erősítik a boldogságra való hajlamunkat. Azt tapasztalta, hogy boldogabbak vagyunk, ha kifejezzük a hálát, ha pozitívan gondolkodásunk, ha leszokunk a rágódásról és a másokkal való összehasonlítgatásról, ha rendszeresen jót cselekszünk, ha ápoljuk a kapcsolatainkat, ha stratégiákat tanulunk a nehézségekkel való megküzdéshez. Szerinte a megbocsátás elengedhetetlen feltétele a boldogságnak, és az is segít, hogy örömteli élményeket élünk meg, s itt nem kell nagy dolgokra gondolni, minden apróság számít. Fontos a célok kitűzése, a testmozgás és a lelkünk és spirituális világunk ápolása is.

6. Relaxáció

A relaxáció, vagy autogén tréning révén hátraléphetünk egy kicsit a problémáinktól. Azért hatékony ez a módszer, mely ugyan csak közvetve segít önmagunkat pozitívabb állapotba hozni, viszont olyan módon, mellyel lerövidíthetjük az ehhez szükséges időt. Biztos Önnel is megtörtént már, hogy egy kellemetlen esemény után úgy érezte, összedől a világ, akkora tragédiának élte meg az eseményeket. Aztán ahogy telt az idő, egyre kisebb jelentőséget tulajdonított a dolognak, és az idő távlatából végül nem is gondolta akkora problémának. Az autogén tréning ebben segít. Alapvetően egy intenzív stresszoldó technika, mely az idegrendszer tehermenetesítését, a testi izomlazításon keresztül a lelki feszültségek oldását támogatja, viszont mivel önmegfigyelésen alapul, segít elterelni a figyelmet a jelen problémáiról, egy kis távolságot teremteni, majd újra ránézni a nehézségekre egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lelkiállapotban.

legs-259104_1920.jpg

Nem mellesleg tíz perc autogén tréning két órányi alvással egyenértékű az idegrendszer számára, mert olyan mértékű tehermentesítést biztosít, mely segít kimerültség, fáradtság, szorongás, alvászavarok kezelésében, teljesítményproblémák és stressz miatt kialakult pszichoszomatikus betegségek esetén. Nem véletlen, hogy rendszeresen autogén tréninggel relaxálnak a katonák, az űrhajósok, kismamák, orvosok, pszichológusok, pszichiáterek, és olyan munkakörben dolgozók, akiknek szükségük van egy gyors, kevés időt igénylő, de hatékony stresszelvezető módszerre, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy rossz kedélyállapotuk rányomja a bélyegét a munkavégzésük minőségére.

Egyesek szerint a boldogságra születni kell. Bár igaz, hogy a genetikai hajlam alkotja a boldogságra való képesség 50 %-át, de egyre több kutatás bizonyítja, hogy a genetikai programozottság megváltoztatható. Arról nem beszélve, hogy a másik 50% rajtunk múlik, 40%-ban a tudatos tetteink hatnak a boldogságunkra, és pusztán 10%-ban a körülményeink.

Seneca szerint: „A dolgok nem jók vagy rosszak, hanem jók és rosszak egyszerre és a viszonyulásunktól függ, hogy milyennek látjuk őket”.

Geszvein Erika

tanácsadó szakpszichológus
autogén tréner

A vallási neurózis

Vallási, vagy ekkléziogén neurózisnak nevezik azt a jelenséget, amikor a hit (ekklészia=egyház) okozza az illető szorongását. Nem kell azonban konkrét egyházhoz vagy vallási közösséghez tartoznunk, elég spirituálisnak, hívőnek éreznünk magunkat ahhoz, hogy a saját hitünk betegítsen meg minket.

Az eltorzult vallási közösségek veszélye

Vallási neurózis megjelenhet hivatalos egyházak tagjainál, de akkor is, ha a hívő nem tartozik egyházhoz, egyénileg gyakorolja a vallását. Gyökössy Endre pedig harmadik esetként ekléziola, egyházacska néven említi azokat a gyülekezeteket, amelyekbe a hivatalos egyházban csalódott, valami másra, érdekesebb, elevenebb hitre vágyók tömörülnek, s akik tagjainál eltorzulhat a vallásgyakorlás és így neurózis alakulhat ki. Az ezekben a közösségekben kialakuló neurózis táptalaja többek között a kizárólagos üdvözülés tana, az egyetlen, igaz út elfogadása, a más vallásúaktól való elidegenedés, a személyi kultusz, a mazochizmus, a mártír-komplexus, az átláthatatlan szabályok, a jutalmazás és büntetés révén elért kontroll, a szabadság bekorlátozása, a világvége-várás, a Biblia félreértése, félremagyarázása, erkölcsi könyvvé degradálása.

ekkleziogen0.jpg

 A vallási neurózis tünetei

A vallási neurózis tünetei megegyeznek a normál neurózis tüneteivel, ezért nehéz felismerni, hogy a fő különbség, hogy a vallási neurotikus tünetei az eltorzult vallásgyakorlásából erednek. Ez sokszor azért sem derül ki, mert sok vallási neurotikus akkor megy el pszichológushoz, amikor már elhagyta Istent.  

LEGGYAKORIBB TÜNETEK

Állandó szorongás, fóbiák 
Bűntudat, szégyen érzése, túltengő fölöttes én
Depresszív lehangoltság
Kényszerek (pl. takarítási, tisztálkodási)
Vegetatív neurózis, pszichoszomatikus megbetegedések
Mazochizmus, önkínzás, szívesen szenvedés
Kapcsolatok leépítése a külvilág felé, a nem hívők felé, a család felé
Hipochondria, képzelt betegségek
Impotencia, frigiditás, szexuális zavarok és a szexualitáshoz kapcsolódó tisztátalanság érzés
Bizalmatlanság másokban, önmagában
Ellenségesség, hosztilitás
Düh, harag kezelésének nehézsége, elfojtott agresszió
A siker, a "földi karrier" elutasítása
Alacsony önbecsülés, önértékelési zavar, elbizonytalanodás, összezavarodás

A pszichésen egészséges ember öndeterminációra képes. Ez azt jelenti, hogy kompetens a saját életét illetően, képes önállóan jó, felelős döntéseket hozni. Az öndeterminációs elmélet szerint (Ryan & Deci, 2000) az ember veleszületetten proaktív, cselekedni, növekedni és fejlődni vágyik.  Viszont csak akkor képes ezekre, ha megfelelő impulzusokat kap a szociális környezetéből. Ha az ember folyamatosan kaotikus, kontrolláló vagy visszautasító jelzéseket kap, az negatív következménnyel jár az aktivitására és fejlődésére nézve, és pszichés megbetegedésekhez vezethet. Az ekléziolák megakadályozzák tagjaikat, hogy fejlődni és cselekedni vágyó, felnőtt életet élhessenek, mert gyermeki, kiszolgáltatott létállapotban tartják egymást.

Az alábbi teszt segítséget nyújthat abban, hogy letesztelje, mennyire segíti a lelki egészségének megtartásában a hite és a vallási közössége:

TESZT

Mennyire segíti Önt a hite abban, hogy jobb emberré váljon?

1. Érzi-e, hogy azóta, hogy megtért, már nem olyan magabiztos?
2. Érzi-e, hogy nehezen engedi el magát, visszafogottan mer csak örülni?
3. Van-e bűntudata a szexuális élete vagy a fantáziái miatt?
4. Érez-e bűntudatot, ha kritikát fogalmaz meg mások felé?
5. Fél-e attól, hogy nem elég jó, és hogy ennek meglesz a büntetése?
6. Fél-e dönteni, mert aggódik, hogy megfelelően tud-e dönteni, hogy a jó utat választja-e?
7. Érzi-e úgy, hogy fontos Ön számára, hogy a barátai is hívők legyenek?
8. Előfordul-e, hogy annyira szorong, hogy testi tünetei vannak (pánikrohamok, fejfájás, mellkasi nyomás, nehézlégzés, izzadás...)? 
9. Érzi-e úgy, mintha egy ideje egy helyben toporogna az életében?

Minél több IGEN választ adott a fenti kérdésekre, annál inkább érdemes elgondolkodnia azon, honnan erednek a szorongások, amelyek a vallásgyakorlásához és a hitéhez kapcsolódnak.

ekkleziogen1.jpg

 Pedig aki hisz, annak jobb

Tudjuk, hogy a vallásosság hat az életmódra, hiszen többek között a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a droghasználat és a válás előfordulási aránya is kisebb a hívők között. A hit segíti a gyógyulást is, hat az agyi állapotra, sőt, azt is bizonyították már, hogy a hit nem csak a vallásosakra hat, hanem azokra is, akik nem is imádkoznak, tehát úgy tűnik, Isten nem placebó! 

A szorongás ördögi köre

Mégis, a rosszul értelmezett hit és a rosszul gyakorolt vallás illetve egymás ebben való jó szándékú segítése komoly lelki és testi betegségeket okozhat. Ha azonosítjuk Istent a gyakorlott vallásunkkal, de a vallásunk életképtelenné tesz bennünket, mert egy torz Istenkép által neurotikus kényszerré válik, tévútra jutunk. Pál Ferenc kilenc torz, megbetegítő istenképet talált: ítélkező, bürokrata, tétlen, bosszúálló, teljesítményváró, halálhozó, erőtlen, jóságos zsaru, kiszámíthatatlan, önkényes Isten. 

ekkleziogen6.jpgMinél idősebbek vagyunk, annál nehezebben váltunk perspektívát, egy rögzült gondolkodási kereten ritkán lépünk túl. Saját tapasztalatainkkal nehezen szembesülünk, ha ezeket a tapasztalatokat évekig vagy akár évtizedekig bizonyosféleképpen értelmeztük, nehezen adunk más jelentést nekik. Ha az Isten, aki a szívünkben él, figyel minket, jegyzi a tévedéseinket és azonnal büntetést mér ki ránk, a tudatalattiban rejtőző félelemtől nagyon hamar hibát fogunk véteni és az ezt követő legapróbb balul sikerülő életeseményt is Isten büntetésének fogjuk titulálni.

A vallási neurotikusnál előfordulhat, hogy attól való félelmében, hogy nem csinálja elég jól a dolgait, testi tünetei jelentkeznek, amit úgy értelmez, ez a büntetés, mert nem elég jó. Így igazolva látja rossz mivoltát, pedig önmaga idézi elő a tüneteit! Lehet, hogy addig lapoz a Bibliában, míg úgy nem tud értelmezni egy igerészt, hogy abban Isten őt elmarasztaló üzenetét lássa.  Lehet, hogy észrevétlenül önsorsrontó életbe kezd, mert rossznak érezi magát és az emiatti bűntudata nem engedi, hogy boldog legyen. Ha egy betegségből gyógyulni szeretne, de úgy tűnik, Isten nem hallgatja meg a kérését, azon túl, hogy tudja, eleve a betegsége is a vétkei miatti büntetése, amiatt is szorongani fog, hogy Isten figyelemre sem méltatja, talán mert nem imádkozik elég jól. Ebből aztán újabb szorongások fejlődnek ki, és mivel Isten azt kéri, mindenkor örüljünk, és ne féljünk, csak higgyünk, de ő mégis fél, így egész biztos lesz abban, hogy nem elég erős a hite, ezért aztán még jobban szorong, és így tovább. Ez a negatív spirál juttatja el aztán a vallási neurózisig.  

ekkleziogen5.jpgMérgező környezet

A haragos istenképű infantilis hit nem ritkán a gyermekkorban elszenvedett sérüléseink mentén alakul ki. Ha a neurotikus környezete nem tud biztonságot adó szociális hálóként működni, mert a bűnlajstromát vizsgálva megítélő módon próbál gondoskodni az "elveszett bárányról", csak tovább erősödik a neurotikus bűntudata és az eredetileg segítő szándék destruktívvá válik. Ebben a mérgező környezetben nem tud felnőtté fejlődni az infantilis személyiség.

A legtöbb lelki zavar a gyenge önbecsülésből ered, de valódi önbecsülés csak úgy jöhet létre, ha az ember nem azt teszi, amit elvárnak tőle, hanem amit ő maga is akar. De a vallási neurotikus elbizonytalanodik önmagában és abban, mit is akar valójában. Döntéseit meghatározza a környezete véleménye. Mások  elfogadása biztonságot jelent számára, az az illúziója, hogy erősödik az önbecsülése, ha szeretik,

Amíg olyan közösségben él, ahol az emberek aszerint ítélik meg egymást, ki mennyit jár templomba vagy mennyit imádkozik, nem lesz képes valódi kapcsolódásra, mert vagy képtelen lesz őszintének lenni másokhoz vagy önmaga előtt is titkolni fogja a gyengeségeit. Mivel kezelni nem tudja a "nem megfelelő" indulatait, érzéseit, például az agresszióját vagy a nem partneréhez kötődő szexuális fantáziáit, próbál mindig szelíd és kedves lenni, és különböző elhárító mechanizmusokkal csökkenteni a feszültségét. Ellentétébe fordítja dühét úgy, hogy eltúlozva kedves és barátságos, passzív-agresszív viselkedéssel próbálja elfojtani a haragját, de közben belül erkölcsi fölényt él meg, vagy önmaga ellen fordul és a valaki felé irányuló nem elég krisztusi érzéseit bűntudatérzéssé alakítja át, és úgy gondolja, ő tehet arról, hogy az illetőre haragszik, ezért ő kér bocsánatot tőle. 

Ha egy idő után a döntései nem afelé viszik, hogy azt az életet élje, amit szeretne, ha neurotikus szorongásai miatt képtelen boldogulni az életben, boldog házasságot kötni, gyermeket vállalni, számára megfelelő munkát találni, barátokat szerezni, rájön, hogy a hite nem előre viszi, hanem sokkal inkább visszahúzza. Sajnos sok esetben ilyenkor a neurotikus nem a torz vallásfelfogásán változtat, hanem Istennek fordít hátat.

Isten, aki szeret

„Léteznie kell valamiképpen annak a lehetőségnek is, hogy Istent másképp képzeljük el – anélkül, hogy megkérdőjeleznék létét” – írja Endraß és Kratzer a Megbetegítő hit című tanulmányukban, amelyben az ekkléziogén neurózis kifejlődéséről és az onnan való kiút módjáról írnak. 

A félelem megfojtja az életet. Minél korlátozottabb valakinek a lelkiismerete annál több tilalmat szab. Isten nem egy szigorú, megfélemlítő apa, aki ott rejtőzik mindenhol és fenyegető jelenlétével engedelmességre bírja az alattvalóit. A bibliai parancsolatok merev betartása anélkül, hogy az egyéni helyzetre és az egyén szükségleteire alkalmaznánk, a bibliai elvekkel szembemenő és az élettel teljesen ellentétes irrealitást hoz létre.

Kiút a neurózisból

A haragos Isten félelmet szül. Szorongó, felelősséget vállalni nem merő, tehetetlen kisgyermekké válunk az árnyékában. A neurotikus hitből eredő félelmek nem múlnak el máról holnapra, mert az évek alatt zsigeri szintű szokássá szilárdulhattak. Nem elég gondolati szinten változtatni, s azt mondani, értelmetlen a félelem. ekkleziogen4.jpgA gyógyuláshoz vezető úton elsőként fel kell ismernünk vallási neurózisunk, integrált ember- és Istenképet kell megfogalmaznunk az irgalmas Isten képének segítségével, és vissza kell nyernünk az önmagunkba vetett bizalmunkat, hogy azután másokban és Istenben is újra bízni tudjunk. 

Gyermekkorunk sarokba állító istenképének búcsút mondani és kilépni a felnőtt életbe bátorságot kér tőlünk. De az egészséges Istenhit ezután már nem megkötni fog, hanem erővel tölt fel, segít örülni a jónak és küzdeni a nehézségek idején. 

Geszvein Erika
tanácsadó szakpszichológus
www.apszichologusom.hu

Felhasznált források:

Endraß, E., Kratzer, S. (2006). Megbetegítő hit? Kiutak a válságból, Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, Budapest.
Gyökössy, E. (1993). Életápolás, Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, Budapest.

Meláth, F (2012). Megbetegít vagy szárnyakat ad a hit? Az ekkléziogén neurózisról egy segítőkapcsolat alapján. Embertárs folyóirat.
Pál, F. (2009). Tükör által homályosan. Kairosz Kiadó, Budapest.
Ryan, R.M., Deci, E.L. (2000). Intrinsic and extrinsic motivations: Classic definitions and new directions. Contemporary Educational Psychology 25, 54–67.

 

 

A testvérféltékenységről

Hogyan segíthetünk a trónfosztott testvérnek elfogadni egy kicsi érkezését? 7 lelki fájdalomcsillapító technika

 

Ha megtörténne, hogy házastársunk egy szép napon bejelentené, hogy újabb házasságot köt és mától mindannyian közösen fogunk élni, meg kell osztanunk a beköltöző új házastárssal a ruháinkat, ételeinket, figyelmünket, időnket, neki több törődésre lesz szüksége, ezért mi kevesebbet kapunk, minden rokonunk és barátunk csodájára fog járni, ajándékokkal halmozza el, mi pedig háttérbe szorulunk, alkalmazkodnunk kell és még szeretnünk is őt…akkor megélhetnénk, milyen az elsőszülött gyermekeknek, mikor testvére születik.

Jogosan kérnénk, hogy házastársunk vigye el az új betolakodót, mondván, hogy a poligámia nem fér a világképünkbe. A nagytestvér viszont hiába kéri, hogy vigyük vissza a kórházba a kicsit, meg kell szoknia, el kell fogadnia az új felállást. Ráadásul mindezt gyermekként, mikor a világ még amúgy is nagy és bonyolult, megküzdő képessége pedig még gyenge. Sose kérjük ezért a nagyot, hogy szeresse a kistestvérét, a szeretetet ugyanis nem lehet kikényszeríteni. Arra viszont megkérhetjük, hogy ne bántsa, vagy legalábbis viselje el…

Hogyan segíthetünk a trónfosztott testvérnek elfogadni egy kicsi érkezését?

7 lelki fájdalomcsillapító technika

  1. Ismerjük el az érzések jogosságát! Nem kell szeretni az új családtagot. A felnőtteknek is idő kell ahhoz, hogy megismerés révén megkedveljenek valakit, ezt a gyermeknek is elmondhatjuk. Most még csak fekszik és sír, de majd megtanul mászni, járni, beszélni, és minden más lesz. Nem baj, ha nem mindig szereti, az sem, ha haragszik rá. Ha látjuk gyermekünkön a negatív érzéseket, segítsünk neki megfogalmazni őket! „Dühös vagy rá, mert ennyit sír? Zavar, hogy itt van velünk?”
  2. Adjuk meg képzeletben a nagy gyermeknek azt, amit a valóságban nem tudunk! Néha elég kimondani helyette, ezzel is legitimizálva a negatív érzéseit.„Nem szereted, ha itt van a testvéred, néha szeretnéd, hogy elmenjen, ugye? Örülnél, ha elkérné a játékaidat, nem pedig elvenné, ha építené veled a tornyot, nem pedig lerombolná, igaz?”
  3. Váljunk csapattá! Akár fiú, akár lány a nagy testvér, a kicsiről való gondoskodásunk vagy dühíteni fogja, vagy azonosul vele és velünk együtt csinálja. Ebben segíthetünk neki, ha van kedvenc babája, állata, akit ugyanúgy gondozhat, mint mi a kicsit. Az sem baj, ha ezen a szimbolikus „testvéren” el lehet verni a port, következmények nélkül ki lehet élni rajta a felgyülemlett agressziót. Segítsünk kifejezni a negatív érzéseket, akár ilyen módon szimbolikusan, akár kreatívan, megkérve, hogy rajzolja le az érzéseit, ha nagyobb, írjon levelet a kicsinek. Házi bábterápiát is tarthatunk, segíthetjük a családban való új pozíciók megtalálását, ha kap a gyermek egy öltöztethető mackócsaládot, akik köré különféle kalandos meséket szőhetünk, akár a saját fantáziánkra hagyatkozva, akár a gyermeket bevonva a meseszövésbe, hangsúlyt adva a két testvér kapcsolatának, persze nem direkt módon semmiképpen sem túl egyértelművé téve a mesék tanulságát.
  4. A negatív érzések elfogadása nem jelenti az agresszió elfogadását. Segítsük a düh szóbeli kifejezését, összecsapás esetén figyelmünket az agresszor helyett a sértett félre fordítsuk, hogy ne erősítsük meg negatív figyelemmel a bántalmazást. Ha a nagy úgy érzi, nem kap elég pozitív figyelmet, még a szidás is jobb érzés számára, mint az elhanyagoltság megélése! Ezt semmiképp nem szabad szokássá erősítenünk. Fontos, hogy elismerjük a tulajdont, melyik játék kié, a legtöbb vita ugyanis ebből ered. Lehetnek közös, de privát holmik is, utóbbiaknak lehet egy saját, külön polc vagy szekrény felirattal, saját jellel ellátva. Hogy odaadja-e a játékát, és mennyit ad, ne mi döntsük el és ne is erőltessük, de kérdések formájában ösztönözzük az önzetlenségre! Kérdezzük meg, hogyan lehetne elosztani, dicsérjük meg minden alkalommal, ha spontán módon önzetlen, mutassunk példát adakozásban, ajándékozásban, féltett tárgyak kölcsönadásában és mondjuk el, milyen előnyökkel jár az önzetlenség!teddy_1.jpg
  5. Bízzunk a helyzet jóra fordulásában! Ahelyett, hogy folyamatosan instuálnánk a testvérrel való helyes bánásmódra, vagy tiltanánk, hogy bántsa, feltételezzük róla a legjobbat! Mondjuk inkább azt: „tudom, hogy tudod, hogyan kell óvatosan bánni a kisbabákkal”. A megelőlegezett, és még az alaptalan bizalom is elkezd önmagától működővé válni, az eddig testvérét bántó „rossz” gyermek elkezd azonosulni új önmagával. Ha jónak látjuk, „jó gyerek” pozícióba tesszük, és ezt hangoztatjuk, ennek a címnek a megtartásáért kezd majd küzdeni ahelyett, hogy a kicsi ellen harcolna. Sokat segítethetünk azzal is, ha az agresszív nagytestvért a testvére és mások füle hallatára sokat dicsérjük. Koncentráljunk a képességeireahelyett, ami még nem megy neki. Lássuk bele a jót azokon a területeken, ahol még gyengének bizonyul, és idővel, mintha megérezné, meg fog felelni a pozitív képnek!
  6. Se ne dicsőítsük, se ne hasonlítsuk össze negatívan a testvéreket! A rivalizálás legjobb ellenszere, ha nem késztetjük őket versengésre. Véletlenül se hasonlítsuk egymáshoz őket se pozitívan dicséret, se negatívan szidás formájában. Bennünk jó érzéseket keltene, ha a főnökünk azt mondaná nekünk, hogy „a kollégája olyan gyors, próbáljon a nyomába eredni” vagy „ön sokkal lassabb, mint a kollégája, próbálja meg utolérni”? Nyilván nem. Viszont motiválhat, ha egy csapatnak tekintjük őket, és közös bíztatást kapnak például az elinduláskor, ahelyett, hogy negatív légkört teremtenénk „nézd, a testvéred már rég kész van” megjegyzéssel. Vita esetén lehetőleg ne álljunk egyik testvér pártjára se, viszont ismételjük meg az elhangzottakat és kortól függően bátorítsuk őket, hogy egymással beszéljék meg. Ha nem helyezzük magunkat döntőbíró szerepbe, hanem segítjük őket, hogy egymással rendezzék a konfliktusaikat, elkerülhetjük, hogy félóránként rohangáljanak hozzánk igazságot tenni, illetve ami ennél sokkal fontosabb, megtanítjuk őket, hogyan kell konfliktust felvállalni és megoldani. S mindezt már gyermekkorukban!
  7. Nem kell egyenlő mértékben adni! Minden gyerek más, és sokszor másra van szükségük. Az egyiket azzal lehet boldoggá tenni, ha olvasunk neki, a másikat azzal, ha birkózunk vele. Nem kell tehát egyenlő mértékben még a banánkarikákat is leszámolni, koncentráljunk az egyéni igényekre. Ne azt mondjuk, hogy ugyanannyira szeretjük őket, hanem hogy önmagukért. Nem egyenlő időt kell szánnunk rájuk, hanem annyit, amennyire szükségük van. Minden gyerekkel töltsünk kettesben is időt, és sose beszéljünk ilyenkor a másik testvérről!

A testvér érkezése minden gyermeket másként érint. Van, aki jobban, van, aki nehezebben viseli. Minden esetben segíti viszont a gyermeket, ha a szülőhöz fűződő viszony érzelmi töltete pozitív marad, így ő is képes lesz szeretettel és toleranciával fordulni a testvére, testvérei felé. Ez nem olyan magától értetődő és nem mindig könnyű. Az új taggal bővült család átrendeződéséhez időre és energiára van szükség, ami a család minden tagját érinti.

Geszvein Erika
tanácsadó szakpszichológus

A nagy PORNÓ-teszt

Teszteld le, átprogramozta-e már az agyad a pornó?

Olyan életet szeretnék, amit élvezek, szeretnék boldog lenni. Amikor reggel felébredek, azt akarom érezni, hogy ez egy szép, új nap, ami tele van izgalmakkal, örömmel, aminek minden percét élvezhetem. Vonzódni szeretnék a páromhoz, intelligensnek, csinosnak, kedvesnek érezni őt évek múltán is, örülni, hogy velem van. Szeretnék nagy baráti társaságot, hogy mindig legyen kit felhívnom, ha magányos vagyok.

A pornó mindezt lehetetlenné teszi. Persze nem rögtön, csak ha már bekaptad a horgot, észrevétlenül. Egy 2007-es kutatás szerint (Viegas, J. 2007) pusztán attól, hogy valaki sűrűn lát nőkről szexuális színezetű képeket, tudattalanul elkezdi párját leértékelni, és nemcsak a külső megjelenése, hanem az érzelmi melegsége és intelligenciája tekintetében is. Ha az egyszerű képek ilyen erős hatást gyakorolnak egy férfira, képzeljük el, milyen erős a hatása egy pornófilmnek? A természetes szex soha sem tudja felvenni a versenyt az internetes pornó kínálta ingerekkel, a videók ugyanis ún. szupernormális ingerekkel árasztják el az agyat. 

porn2.jpg

A mesterségesen megnövelt méretek, legyen szó péniszről vagy mellekről, a csoportos aktusok, az eltúlzott kéj szinte sci-fiszerűvé teszi az élményt. Megvan a lehetőségünk újabb és újabb videókra váltani, percenként újabb és újabb partnerrel ”lenni”, anélkül, hogy  a valódi emberi kapcsolatteremtés sokszor félelmetesnek tűnő és bizonytalan útját be kellene járnunk. Az agykutatás szerint az evolúció szempontjából fontos ingerek – például a szexuális ingerek, a magas kalóriatartalmú ételek vagy a közösséghez tartozást erősítő viselkedések – az agyunk jutalomközpontjára hatnak. Így az ember újra és újra meg kívánja tenni a jutalmat ígérő cselekedetet. A pornográf szexualitásban megjelenő szupernormális ingerek a valódi szexnél (és a csokinál és mások meghallgatásánál is) jóval erősebb választ váltanak ki a szervezetből.  Ha ez a fajta szupernormális jutalom újra és újra elárasztja az agyat, a szervezet minimuma, ingerküszöbe elkezd beállni erre az extrém magas ingerszintre és idővel elkezd függővé válni tőle. Hasonlóan, mint a drognál, egy idő után egyre nagyobb adagra lesz szükség ugyanahhoz a hatáshoz, és minden más inger leértékelődik.

A szexuális tartalmú képek iránti érdeklődés a szexualitás teljesen normális része! De az internetpornó nem az, ugyanis észrevétlenül átprogramozza az agyat és mérhető változásokat idéz elő benne. Egy idő után nem elég a megszokott inger: új forgatókönyv, új téma kell az orgazmus eléréséhez, az új pedig felülírja a régit. Egy idő után a meglévő valódi szexpartnertől nem tud kielégülni az agy, mert az agyi plaszticitás kompetitív sajátossága miatt érzéketlenné válik a hétköznapi örömökre és a szélsőséges örömöket kezdi hajszolni.

Az internetes pornófüggőség 4 fokozata:

1. Az első gyanús jel, hogy ugyanarra az ingerre tompább válasz jön, ez az ún. deszenzitizáció vagy érzéketlenedés fázisa. A kezdődő pornófüggő elkezdi kevésbé észrevenni a hétköznapi örömöket és egyre éhesebb lesz az izgalmi szintjét emelő tevékenységekre és anyagokra. Egyre több időt tölt el pornónézéssel.

2. A függőség következő fokozata, mikor elindul a sóvárgás a pornó iránt és a gyönyör perceire emlékezve felerősödik a vágy. Ez a szenzitizáció vagy túlérzékenyedés fázisa, amikor a pornó minden másnál vonzóbb és fontosabb kezd lenni.

3. Harmadik lépésben kimutathatóan csökken az agy prefrontális lebenyének aktivitása (hipofrontalitás), ami kontrollvesztéssel és a cselekvések következményeinek gyenge felmérésével áll kapcsolatban. Elindul az agyi kötélhúzás, egy részünk akarja az ingert, másik részünk érzi, hogy ez már túl sok, abba kéne hagyni.

4. Végül a stressz-idegpályák diszfunkcionálissá válnak, bármiféle stressz esetén azonnal bekapcsol a pornó iránti sóvárgás.

porno7.jpg

Ha a függő nem jut pornóhoz, elvonási tünetek jelentkezhetnek. Előfordulhat, hogy szinte ledermed, megbénul a hiányérzettől, extrém fokú kimerültséget érez, rendkívül szétszórt, képtelen tartósan figyelni, türelmetlen, van, aki  éjjel-nappal nyugtalan, esetenként előfordulhat hiperaktivitás és depressziót, sőt mániás-depresszió is. A szexualitásban is különböző zavarok alakulhatnak ki, merevedési zavar, orgazmusképtelenség, korai vagy késői magömlés, a valódi partner iránti vágy megszűnése, csökkent szexuális fogékonyság vagy csökkent libidó. Idővel mindez nemcsak partnerrel, hanem a pornónézés közben is fellép.

Ha szexuális problémáid vannak, és nem tudod, hogy ezek a pornónézés miatt vannak-e, egy egyszerű teszt segítségével eldöntheted:

TESZT

1. Vizsgáltasd ki magad urológiailag, hogy teljesen egészséges vagy-e!
2. Végezz önkielégítést a kedvenc pornódra, és jegyezd le 1-10-ig, milyen mértékű volt az erekciód!
3. Végezz önkielégítést pornó nélkül és pornóról fantáziálás nélkül, és ugyanígy skálázd az erekció mértékét!

ÉRTÉKELÉS

Ha a 2. pont esetén erősebb erekciót tapasztaltál, és a 3. pont esetén gondjaid voltak, valószínű, hogy a pornó miatt vannak a problémáid, és nem csupán megfelelési kényszer vagy teljesítményszorongás okozza.
Ha a 3. pontnál megfelelő volt az erekciód, de valódi emberrel mégsem megy, akkor valószínűbb, hogy szorongás áll a háttérben.
Ha a 2. és 3. pont is problémás, egészségügyi zavar állhat fenn, ami eredhet súlyosabb pornófogyasztásból.

Bár a pornó átprogramozza az agyat, de agy vissza is alakítható. Aki hosszabb ideig képes tartózkodni a pornótól, még ha már valóban függővé is vált, idővel felébred benne a vágy, hogy elkezdje keresni az emberi kapcsolatokat. Ez lehet, hogy hosszú hónapokba telik, de kitartó munkával az agy újra visszaáll a pornófüggés előtti állapotára. 
ferfi11.jpg
Szabadulás a pornófüggőségből 9 lépesben

A tapasztalat szerint csak időszakos megoldást hoz az enyhébb pornótartalmakkal való lépésről lépésre való leszokás és nem igazán működnek a pornópótlékok sem, mint például a társkeresőzés és azon való fantáziálás. A legfontosabb, hogy valódi emberekkel kell a valóságban találkozni, hogy újra kedvet kapj az élethez, találkozz emberekkel, esélyt adj a szerelemnek és a valódi örömök megtapasztalásának. Eleinte ez nyűg lesz számodra, mert az agyad számítani fog az eddig izgalom révén megkapott dopaminmennyiségre. Légy kitartó! Gary Wilson Pornóra kattanva című könyve (Kiskapu Kiadó, 2015) 9 lépést ajánl követni, hogy aki függővé vált, újra örülni tudjon az élet apró örömeinek is és újra saját életét élhesse!

1. Töröld az összes pornót! Mindenhonnan, a számítógépedről és az okostelefonodról is!
2. Rendezd át a szobát, ahol eddig pornóztál, hogy megszűnjenek az erős ún. jelölő ingerek, amelyek emlékeztetik az agyadat a pornóra!
3. Használj pornóblokkoló programokat, hogy véletlenül se ess kísértésbe!
4. Számold a pornómentes napokat!
5. Ha már elég erősnek érzed magad, megpróbálkozhatsz az ún. jelzőinger-kioltó tréninggel vagy más néven a megkísértés-válaszreakciót megelőző terápiával. Fontos, hogy ez nem mindenkinél működő technika. Ha félsz, hogy túl nagy a csábítás, és már egy pillantás is elég, hogy elcsábulj, inkább erősítsd akaratodat más módszerekkel (sport, meditáció stb.). Ha mégis kipróbálod, a következőt tedd: amint megnyitsz egy pornóoldalt, rögtön zárd be, és ezt ismételgesd!  
6. Keress támogató csoportokat, csatlakozz fórumokhoz vagy szerezz magadnak egy kontrolltársat, akivel segítitek egymást a pornómentességben! Ha nem boldogulsz, érdemes pszichológust is felkeresned!
7. Írj naplót a haladásodról! Az újraindítási folyamat nem lineáris, hanem hullámzó.
8. Keresd meg a számodra megfelelő stresszkezelő módszereket, hogy stresszhatás esetén legyen mihez nyúlnod pornó helyett. Például testedzés, szabad levegő, társas érintkezés, meditáció, relaxáció, hobbi, alkotás.
9. Minél kevesebb időt tölts otthon, főleg az első időkben!

Ha mégis elkap a leküzdhetetlen vágy, a következők segíthetnek. (Ezt a listát érdemes magadnál hordanod!)  Tedd fel a következő kérdéseket, hogy kijózanodj!

7 lépéses vágyleküzdő lista

1. Mit érzek?
2. Mennyi az idő?
3. Ki van még a közelemben?
4. Mit csináltam az előbb?
5. Hol vagyok?
6. Milyen hasznos dolgot csinálhatnék?
7. Érdemes előre egy tervet írnod, hogy mit fogsz csinálni, ha érzed, hogy mindjárt visszaesel. Ezt is jó, ha magadnál tartod egy papírra írva. „Ha ez és ez történik (kiváltó inger) ezt és ezt fogom tenni (új rutin), mert ez és ez a jutalom (jutalomérzések). Ne felejtsd el, hogy egy régen berögzült szokást kell átírnod, és a szokás hatalma nagy.

Utógerjedés és átmeneti szexhalál

Két gyakori dolog van, ami könnyen visszaesésre csábíthat. Jó, ha tudsz róla, és nem ijedsz meg, hanem ugyanúgy kezeled, mint bármelyik megvonási tünetet, tudva, hogy idővel el fog múlni. Az egyik az ún. utógerjedés, mikor valódi szexuális aktust követő orgazmus után megerősödik a sóvárgásod a pornó iránt. Tudatosítsd, hogy ez csupán a szervezeted neurokémiai ingadozása, és kövesd a 7 lépéses vágyleküzdő listád! Semmi nem garantálja, hogy ha már egyszer leszoktál a pornóról, később függőség nélkül visszatérhetsz hozzá. Jobb nem kísértésbe hoznod magad. Még akkor sem, ha átmenetileg csökken a libidód, és ettől megijedsz. Átmeneti szexhalálnak nevezik azt az állapotot, amikor a libidód gyakorlatilag nullává válik. Az impotenciától való iszonyú félelem a legtöbb embert visszakergeti a pornóhoz, mivel végtelennek tűnő hónapokig is eltarthat, míg a nemi vágy természetes módon helyreáll. Ne felejtsd el, hogy bár a pornó átprogramozza az agyad, de agy kitartó munkával vissza is alakítható.

Geszvein Erika
pár-és családterápiás
tanácsadó szakpszichológus

 

Hogyan bírjuk együttműködésre a gyerekeinket?

Ne könyörögjünk a gyereknek!

Nem lehet könnyű gyereknek lenni. A felnőttek egész nap majdnem minden megnyilvánulásukkal valamilyen más cselekvésre próbálják rávenni őt, mint amit csinálni szeretne. A folyamatos instruálás nem csak a szülőnek fárasztó.

Hogyan bírjuk együttműködésre őket anélkül, hogy százszor el kéne mondanunk valamit?

1. Ne magyarázzuk túl!

A játékában elmerülő gyermeknek rettentő fárasztó, ha valaki állandóan korrigálja a viselkedését. Nem is fontos és nem is érthető az a sok magyarázat a bacilusokról, a koszról és a kutyapisiről, ami azt követi, miért kell játszótér után kezet mosni. Sok esetben elég, ha egyszerűen annyit mondunk: „Kézmosás!” Persze ne csináljunk katonaiskola-hangulatot rövid, szigorú parancsszavakkal, de bízzunk benne, ha egyszer-kétszer elmagyaráztuk már, hogy miért kell kezet mosni, nagyon jól tudja, nem kell századszorra is elmondanunk. Adjunk magyarázatot, ha kell, tanítsuk meg, mi az oka a kérésünknek, de ne magyarázzuk túl.

egyuttmukodes_1.jpg

2. Ne könyörögjünk!

A gyerek nem süket. Az esetek többségében nem kell százszor elmondani valamit, pláne nem kell könyörögnünk neki, nagyon jól hallotta, amit kértünk. Ahelyett, hogy belehergeljük magunkat és minden újabb ismétléssel koptatnánk a tekintélyünket, az energiánkat tegyük inkább abba, hogy megértsük, mi akadályozza meg őt a hallott kérés teljesítésében! Ahelyett, hogy „nem hallottad, hogy azt mondtam, vedd fel az előkét, hallod??!” Próbáljuk meg kitalálni, vajon mi akadályozza meg őt az együttműködő viselkedésben. „Talán nem vagy még éhes.” Lehet, hogy túlságosan belemélyedt a játékba, vagy hatalmi harcba akar kergetni minket (nyilván nem rossz szándékból, hanem mert ez az életkori feladata). Engedjünk teret és időt neki jól viselkedni! Kis idő múlva térjünk vissza a kérésre, vagy mondjuk el neki, hogy még egy mese és jönnie kell, így felkészülhet. A kérésünk sokszor úgy ér célt, hogy felhívja a figyelmét az éhségérzetére, így egy kis idő múlva önként jönni fog.

3. Választhasson és várhasson!

Legyen tere és ideje tehát megfelelően viselkedni. Választhasson és várhasson, míg felkészül a kért viselkedés megvalósítására.  Mi van, ha magán akarja hagyni az új harisnyáját és úgy venni fel a pizsamát? Lesz baja belőle? Nem. Akkor? Mi van, ha semmi áron nem akarja levenni a kabátot a lakásba érve? Lesz baja belőle? Nem. Előbb-utóbb melege lesz, és önként le fogja venni. Engedjük megtapasztalni! Persze ha a koszos cipőjét nem akarja levenni a lakásban, azt már hiszti ide vagy oda sem engedem meg, anyaként nem csinálhatok magamnak plusz feladatokat csak, hogy ne hisztizzen.egyuttmukodes6.jpg

4. Ne zavarjuk össze!

Ha egyszerre több dolgot kérünk tőle, vagy ha egymás után következő kéréseket sorolunk, ha kisgyereknek kettőnél több választási lehetőséget kínálunk fel, összezavarodhat. Főleg ne kérdezgessünk vissza egyes kérések végén, hogy „jó?”! „Gyere, vegyük fel az előkét, jó?” Máris tálcán kínáljuk a lehetőséget, hogy úgy döntsön, „nem, nem jó”, és indul a hatalmi harc. Ha nincs választási lehetősége, ne keltsük annak látszatát! Ha dönthet úgy, hogy „nem, nem jó”, akkor természetesen megkérdezhetjük, de ne zavarjuk össze!

5. Maradjunk őszinték!

Ha érezzük, hogy lassan szakad a cérnánk, nem kell kedvességet mímelnünk, és lágyan a gyermek fülébe dudorásznunk, hogy „vedd fel a cipőcskédet, légy szíves, naaa.” Emberek vagyunk, igenis érezheti a gyermek, hogy anya a határainál jár. Ha az ötödik „léccikére” sem teszi meg a gyerek, amit kérünk, biztos, hogy felcsattanunk és nagyobb kontraszttal váltunk viselkedést a kedves „légy szíves”-ből dühös „azonnal fogadj szót”-ba, és a gyermek nem fogja érteni, mi történt. Ha viszont előre szólunk, hogyan érezzük magunkat éppen, a gyermeknek van lehetősége empatizálni, és egy hatalmi harc lehetőségét önként kihagyva ezúttal együttműködni. A férjem, ha érzi, hogy a pillanatnyi hangulata nem alkalmas az ellenállás letörésére, csak annyit tesz hozzá a kéréséhez, „most harap a majom.”  Ezzel legtöbbször sikerül megértetnie, hogy most jobb szót fogadni. Ennek egy változata, például, ha nincs idő az ellenállásra, mert sietünk kell, hogy megkérdezzük, „szép szóval, vagy erővel?”  Ha egy-két alkalommal megélte, hogy ha nem száll be maga az autóba, anya, apa beteszi erővel (nem erőszakkal), viszont szép szóval is kérhetik őt, és ilyenkor beszállhat ügyesen egyedül, akkor képes lesz választani. A gyermekem néhány alkalom után megtanulta felmérni, hogy van-e annyira fáradt, hogy nem tud „szép szóval” beszállni, így inkább választotta az „erővel”-t. Ilyenkor hagyja, hogy kölcsönadjam az erőmet, és én tegyem be az autóba, és lemond az önálló beszállás, hosszan mojolós biztonsági öv becsatolásának saját sikeréről, egyszerűen azért, mert érzi, hogy túl fáradt. Ő így őszinte hozzám, azt nem tudná még részletesen elmagyarázni nekem, hogy fáradtnak érzi magát.egyuttmukodes5.jpg

6. Legyen saját sikere a jó viselkedés!

A „kapcsold le a lámpát”, „vedd fel az előkét” utasítások helyett sikerélményhez juttathatjuk! „Égve maradt a lámpa!”  - mondhatjuk, és ő vidáman megy és lekapcsolja, amit közös öröm követhet. „Mit felejtettünk el?”- kérdezhetjük evés előtt, és ő boldogon rá fog jönni, hogy az előkét felvenni. Ezek sikerélményt keltenek benne ahelyett, hogy frusztrálnánk az örökös kérésekkel.

7. Saját történet

A gyerekek arra mennek, amerre több kaland várja őket. Keresik az örömöt, ez az életelemük. Az angol így fejezi ki: „much more fun”, azaz „még több vidámságot”! Ha a fenti módszerek egyikével sem sikerül megfelelő viselkedésre bírnunk, ahelyett, hogy kifogyva a szelíd módszerekből dühösen felcsattannánk, van még egy mentőövünk! Kerüljük ki a hatalmi harcot egy saját (ha lehet, igaz) történet elmesélésével. Ha humoros, még a jó hangulatot is megteremthetjük, és tudjuk, hogy jó hangulatban könnyebb jól viselkedni. „Képzeld el, gyerekkoromban egyszer süteményt ettem lefekvés előtt, és én sem akartam fogat mosni…” Ezzel nem csak eltereljük a figyelmét az ellenállásról (amivel csak még több törődést, figyelmet akar kiharcolni), hanem empatizálni is elkezdhetünk a gyermekünkkel (milyen nehéz volt nekünk is gyerekkorunkban ez az állandó fogmosáskényszer).  Így magunkat is jobb állapotba hozhatjuk, hogy megértsük és szeretettel vegyük rá együttműködésre, továbbá azt is megadjuk neki, amiért nem akart szót fogadni, a történet mesélése közben időt és figyelmet adunk neki. Sok esetben már közben el is kezdhetjük a fogmosást, el is feledkezik az ellenállásról. A gyermekem sokáig minden fogmosásnál elmeséltette a saját történetemet, egészen addig, míg egyértelművé vált számára, hogy lefekvés előtt fogat kell mosni. Nem csak az én mentőövem lett a saját történet, hanem az övé is. Ha érezte, hogy szüksége van a saját történet megerősítő hatására, ahhoz, hogy együttműködjön, kérte a mesét. Az este rettegett pillanata helyett örömteli közös program lett a fogmosás.

Geszvein Erika
pár- és családterápiás
tanácsadó szakpszichológus

Így vegyük rá gyermekünket a jó viselkedésre!

Milyen a hatékony dicséret?

Mindenki tudja, hogy sokat kell dicsérni a gyerekeket, mert számukra ez a megerősítés egy cselekvés megismétlésére. Mindenki tudja, hogy így lehet őket aktivitásra és önállóságra buzdítani. Feltéve, hogy megfelelő módon dicsérünk. Nem mindegy ugyanis, hogy a gyermek egy dicsért cselekedetet csak a mi kedvünkért és csak a mi jelenlétünkben tesz-e meg, vagy saját belső indíttatásból is így tenne akkor, amikor mi nem látjuk. 

Hogyan dicsérjünk és hogyan ne?

A külső kontrollos dicséret idővel árthat!

Ha a gyermekünk rajzol valamit és mi csak rögtön rávágjuk, hogy „jaj, de szép”, vagy sikerül bilibe pisilnie, és azt mondjuk, „jaj, de ügyes vagy”, ezzel idővel ún. külső kontrollossá fejlesztjük őt. Sok és csak ilyen típusú dicséret hatására a gyermek, ha örömet akar nekünk szerezni, megismétli a cselekedetet, de nem saját indíttatásból, hanem, csak azért, hogy mi örüljünk. Nem magának akar megfelelni, hanem a külső elvárásoknak. Így fordulhat elő az is, hogy ha borsot akar törni az orrunk alá, mert például éppen dackorszakban van, és el akarja érni, hogy rá figyeljünk, szándékosan a bugyijába pisil majd a bili helyett. Nem azért, mert rosszalkodni akar, hanem mert egyrészt nincs más eszköze a figyelemfelkeltésre, másrészt, mert a „jaj, de ügyes”-bilibe pisilést a mi kedvünkért csinálja, nem a saját igénye miatt.dicseret3.jpg

Hogyan dicsérjünk jól?

1. Részletező dicséret

Az egyszerű, tényszerű, instant dicséret helyett (például: „de szép, ügyes, okos vagy…”) amikor csak tehetjük, próbáljuk meg inkább leírni, amit látunk! Ez sokkal hitelesebbé teszi a dicséretet, és a gyermek tanul is általa. Nem külső elvárásoknak akar majd megfelelni, hanem belsővé válik a motivációja. Ha az önálló öltözködésére ahelyett, hogy azt mondjuk „de ügyes voltál” részletesen elmondjuk, miben találtuk ügyesnek  („hűha, ez igen, egyedül sikerült felvenned a nadrágod, még zoknit is húztál mindkét lábadra és pulcsit is választottál magadnak”) a gyermek megéli, hogy valóban figyelnek rá, a részletezés által újraéli/gondolatban újragyakorolja a cselekedetét, és ezek után ő maga fogalmazhatja meg magának, hogy valóban milyen ügyes. Nem az a lényeg, hogy ne nevezzük meg a méltatott tulajdonságot, hanem az, hogy segítsük a gyermeket afelé, hogy képes legyen önmagát megdicsérni. Megfogalmazhatjuk, mi volt igazán dicséretre méltó, például így:  „Hűha, egyedül sikerült felvenned a nadrágod, ezt nevezem önállóságnak” vagy  „Mennyi szín, milyen sok-sok pici pötty, ez ám az aprólékos munka!” Persze ez nem jelenti azt, hogy soha nem mondhatjuk, hogy "ügyes vagy", "szép vagy", és mindig litániát kéne zengenünk a cselekvés részletezésével, mert ez nyilván fárasztó és ha csak ilyen módon dicsérünk, nem is életszerű, amit a gyerekek azonnal kiszagolnak. A részletező dicséret elve arra szólít, hogy ha egy új készséget sajátít el a gyermek (például szobatisztaság) vagy ha korábban hiába próbáltuk rávenni egy viselkedésre, és most először sikerül (például óvatosan lapoz a könyvben), akkor sokkal hatékonyabb részletezve, figyelmesen dicsérni, hogy valóban belsővé váljon a motivációja. 

2. A belső kontrollos dicséret

Ha segítjük a gyermeket az érzelmek megélésére (például azáltal, hogy kifejezzük a sajátunkat, elmondjuk neki, ha dühösek, szomorúak, boldogok vagyunk, és segítünk neki, hogy nyűgös pillanataiban együtt találjuk meg az ő bajára illő érzelmet is) azzal a későbbi lelki egészségét váltjuk meg. Aki gyermekkorában felismeri, és megtanulja kifejezni az érzéseit, az felnőttként kevésbé fog szomatizálni, azaz testi-lelki betegségekben kiélni a feszültségét. Azzal, hogy segítünk neki a saját érzéseiről beszélni, segítjük a belső kontrollpont kialakulását. Ha azért csinál valamit, hogy büszke lehessen önmagára és nem azért, hogy anya büszke legyen rá, akkor is érték lesz számára az a bizonyos viselkedés, ha anya éppen nem látja. Ahelyett, hogy azt mondanánk, „büszke vagyok rád, hogy rendet raktál” dicsérjük inkább ilyesmi módon: „Igazán büszke lehetsz magadra, jó érzés bejönni ebbe a szobába!”dicseret9.jpg

3. Tanulj tinó?

Ha a sikert nem üdvözöljük, hanem mintegy a gyermekünk fölé helyezkedve azt mondjuk, mi tudtuk előre, ezzel egyáltalán nem a belé vetett bizalmunkat fejezzük ki, hanem nagyon sokat árthatunk. („Én tudtam, hogy úgyis ötöst kapsz!”) A bölcsességünket hangsúlyozzuk, messze magasabbra helyezzük magunkat tőle, főleg, ha ki is oktatjuk felemlegetve a korábbi kudarcot („Másodszorra látod, sokkal többet tanultál, át is mentél a vizsgán.”) ahelyett, hogy őt és a mostani sikert méltatnánk. Hiába tesszük mindezt jó szándékból, tanító célzattal, elrontjuk a gyerek kedvét. Bízzunk benne, hogy ő is leszűrte a tanulságot, ne rontsuk el a közös örömöt prédikációval! Fogalmazzunk inkább ekképpen: „Jó, hogy ennyire kitartóan tudsz küzdeni, és csak azért is megcsinálod, amit akarsz!”

4. Önbeteljesítő jóslat

Építő kritika nincs. A gyermekünk gyengeségeit nem érdemes kritikaként megfogalmazni, mert minél többet hallja, annál erősebben azonosul a negatív tulajdonsággal, és rövid idő után feladja, hogy más akarjon lenni. „Úgyis azt mondják, hogy buta, ügyetlen, rendetlen vagyok, minek törjem magam.” Sőt már a ki nem mondott, pusztán csak fejben megfogalmazott előzetes elvárás is önbeteljesítő jóslatként működik. Ha egy gyerekben nem hiszünk, rossznak, erőszakosnak, rendetlennek gondoljuk, idővel olyanná is kezd válni. Ha segíteni szeretnénk, hogy fejlődjön azokon a területeken, ahol gyengébbnek bizonyul, először az erősségeit emeljük ki, szidás helyett emlegessünk fel egy korábbi sikert, majd ebben a pozitív légkörben erősítsük meg, hogy bízunk benne, hogy képes újra ugyanerre. Ha még sosem sikerült neki, tételezzük fel, hogy ezúttal fog, és ahelyett, hogy intenénk ( „Jaj, vigyázz, ki ne öntsd a vizet, vigyázz, küszöb, nézz az orrod elé, el ne ess!”)  fogalmazzunk így: „nagyon ügyesen tudod hozni a vizet, látom, tudod, hogy küszöb jön és óvatos léped át, nagyon jó”. Mindig pozitívan fogalmazzunk, ne azt mondjuk, hogy „ne legyél már ennyire türelmetlen”, hanem azt, hogy „tudom, hogy türelmesen meg tudod várni, míg elkészül a sütemény, a múltkor is, emlékszel, milyen sokáig tartott, csak vártuk, vártuk, vártuk, míg egyszer csak elkészült, és hamm, mind megettük.”

dicseret5.jpg

5. A kudarc fájhat, de taníthat

Engedjük meg a gyermeknek a negatív érzések megélését, ne bagatellizáljuk el a kudarcot!(„Ugyan, ne sírj már, nem lehetsz mindig mindenben győztes, azért ez nem akkora tragédia!”) A pozitív légkörű nevelés nem jelenti a negatív érzelmek tagadását, és nem jelenti azt sem, hogy a hibákról ne vegyünk tudomást. A hibákat tanulási lehetőségként közelítsük meg és fogadjuk el őket! Ez akkor igazán hiteles, ha a szülő példát mutat benne. Könnyen előfordul, hogy szülőként egy hiba után káromkodva vagy önmagunkat negatívan minősítve ( „Jaj, de hülye vagyok!”) észre sem vesszük, hogy milyen rossz mintát adunk át, („A francba, mindig is béna voltam a sütésben, minek próbálkozom egyáltalán?”) miközben a gyermekünktől pedig ennek ellenkezőjét várjuk el.

Óvatosan a dicséretekkel!

A megdicsért viselkedés ugyanis ismétlődni fog. Sokszor, nagyon sokszor! Főleg, ha jól dicsértünk. Úgyhogy jól gondoljuk át, mit dicsérünk!

 

Geszvein Erika
pár- és családterápiás
tanácsadó szakpszichológus

 

 

Így lesz önálló a gyermeked

Az önállóságra nevelés 7 lépése

Ha egy gyerek jól érzi magát, semmi oka rosszalkodni. Hogyan segíthetjük hozzá, hogy jól érezze magát, de közben ne kényeztessük el?

A magatehetetlen csecsemő hamar cselekedni akaró gyermekké cseperedik. A gyermeknevelés lényege, hogy a kezdetben teljesen ránk támaszkodó gyerekeink önálló, autonóm felnőttekké váljanak. Az önállóságra nevelés azonban nem egyenlő azzal, hogy egy idő után megunjuk, hogy állandóan utánuk pakolászunk, úgyhogy mától arra kötelezzük őket, hogy egyedül rakjanak rendet maguk után. Mint minden új dolog bevezetése, ez is fokozatosságot igényel.

Az önállóságra nevelés 7 lépése

1. Nézzünk önmagunkba!

Legelőször vizsgáljuk meg saját hozzáállásunkat! Tényleg megengedem, hogy elkezdődjön egy fokozatos leválás? Akarom, hogy óvodába járjon, egyedül aludjon el, a család helyett a barátaival menjen nyaralni, stb...? Nehéz megélni, hogy már nincs akkora szüksége rám, mint korábban? Néha nem könnyű a féltésünkön túllépni és önállóságot engedni valakinek, akit eddig mi pelenkáztunk, altattunk, etettünk, tartottunk meg, nehogy elessen stb...

onallosag2.jpg

2. Engedjük választani és dönteni!

Bizonyos döntéseket bízzunk a gyermekünkre, életkorától függően biztosítsunk neki választási lehetőségeket! Egy idő után képes lesz eldönteni, hogy ha itt a lefekvés ideje, szüksége van-e még egy kis meseolvasásra a mesefotelben, vagy mehetünk rögtön aludni az ágyba, hogy a kék vagy a piros pulóvert szeretné-e felvenni, hogy gyalog jön a játszótérre vagy kismotoron.  Ezzel a gyermek megtanulja megfigyelni saját érzéseit, és ami nagyon fontos, hogy megéli, van beleszólása a saját életébe. 

3. Hagyjuk erőfeszítéseket tenni!

Több időt kell hagynunk az elindulásra, ha a gyermek éppen cipőt kötni vagy öltözködni tanul. Persze, hogy egy felnőtt gyorsabban nyitja ki a befőttes üveget, cipeli fel a lakásba a bevásárlószatyrot, zárja ki a bejárati ajtót, de ha mindent megcsinálunk helyette, hogy tanulja meg? Ha önállóságra akarjuk szoktatni, nem mulaszthatunk el egyetlen alkalmat sem, hogy ő maga küzdjön meg a feladattal. Természetesen segíthetünk neki, és ha kudarcot vall, elmondhatjuk, hogy ”ez néha nehéz” vagy adhatunk tippeket, hogyan csinálja (”néha segít, ha...”). Ne vigasztaljuk viszont úgy, hogy ”ó, hisz ez nagyon nehéz” vagy ”ez senkinek sem könnyű”, mert ezzel nem csinálunk neki kedvet, hogy tovább próbálkozzon.  A kudarc érzését se bagatelizáljuk el, és ne is tagadjuk le, az empátia a legtöbb, amit adhatunk. Így taníthatjuk meg, hogy a kudarc ellenére újra próbálkozzon. Mindehhez tartozik az is, hogy sose végezzünk el olyat a gyermek helyett, amire már maga is képes.  

onallosag1.jpg

4. Tiszteljük a testi határait!

Talán nem is gondolnánk, de aláássuk az önállóságra törekvését, ha örökké igazgatjuk a ruháját, elsimítjuk a szeme elől a haját, rászólunk, hogy ne túrja az orrát vagy hogy húzza ki magát. Amennyire lehet, uralkodjunk magunkon, és egy kicsit vonuljunk vissza, mint gondos, állanóan figyelő, aggódó szülő. Így taníthatjuk meg, hogy gondoskodni tudjon önmagáról.

onallosag3.jpg

5. Nem süket, ellenkezőleg, csupafül!

Sose beszéljünk a gyerekről elmarasztalóan a jelenlétében, a gyerek mindig mindent hall. Néha még azt is, amit mi nem. Nem beszélhetünk róla úgy, mint egy tárgyról, se arról, hogy mennyiszer kakil még be, se arról, hogy mennyire utálja az iskolát. Ha valaki megkérdezi tőlünk, szeret-e óvodába járni, válaszoljon rá a gyermek, hisz őt érinti a kérdés. Ezzel segítjük megfogalmazni az érzéseit, és megmutatjuk neki, érezhet bárhogy, minden érzés jogos.

6. Ne erőltessünk!

Sose erőltessünk semmit, amiben szerintünk már önállónak kellene lennie, bízzuk rá, mikor áll készen. Ezt akár mondjuk is el neki: ”Tudom, hogy abba fogod tudni hagyni az ujjszopást, ha készen állsz rá/úgy döntesz.” Így megélheti, hogy bízunk benne és nem érzi magát sürgetve, nem nyomasztják az elvárásaink.

7. Csak azt ne, hogy ”NE!”

Ha azt akarjuk, hogy önálló legyen, ne halmozzuk a tilalomfákat, mert akkor folyton kifelé akar majd megfelelni (vagy éppen dacolni fog és azért se). A szó mágikus erejű. Ugyanaz a mondat más hatású másként megfogalmazva! Ha megkérdezi vacsora előtt pár perccel, bekapcsolhatja-e a tévét, ahelyett, hogy azt mondanánk, ”nem”, mondjunk például ilyeneket:

1. ”Öt perc múlva megérkezik apa, és vacsorázunk.” (Ezzel tájékoztattuk, mi következik a napirendben, új dolog felé tereltük a figyelmét, ahelyett, hogy megpróbáltuk volna letörni az önálló akaratát.)

2.”Előbb terítsünk meg és várjuk apát meleg vacsorával!” (Ezzel ahelyett, hogy afelé terelnénk, mit ne akarjon, lehetőséget adunk arra, hol cselekedhet önállóan.)

3. ”Segítségre volna szükségem a terítéshez, mielőtt apa hazaér.” (Ezzel leírjuk az okot, amiért nem engedjük, ahelyett, hogy azt mondanánk, ”nem”!)

4. Hadd gondoljam át!” (Mindig kérhetünk időt, ha nem akarunk elhamarkodottak, majd következetlenek lenni. )

Az önállóságra nevelés mint a gyermeknevelésben minden, tanulási folyamat. Ha teret és időt engedünk a gyermeknek saját maga ”felnövesztéséhez”, kevesebb kényszerre és dacra számíthatunk.

 

Geszvein Erika
Pár-és családterápiás
tanácsadó szakpszichológus

Az örömteli dackorszak 11+1 lépése

Pofon vagy simogatás?

Az örömteli dackorszak 11+1 lépése

A hagyományos nevelés olykor kissé bosszúálló. A gyerek rosszalkodását megtorolva próbálja rávenni a gyereket, hogy viselkedjen úgy, ahogy akkor viselkedne, ha jól érezné magát. Azért nem működik a büntető nevelés, mert ha valaki azt mondja, nekünk, ”menj a sarokba és gondolkodj el azon, amit tettél” biztos, hogy nem kezdenénk el azon gondolkodni, mit tettünk, sokkal inkább foglalkoznánk a szégyennel, dühvel, csalódottsággal, lázadással, bosszúval, amit a büntetés okozott bennünk. Ami pedig még fájdalmasabb: később biztos, hogy nem ahhoz az emberhez fordulnánk az érzelmi problémáinkkal, aki korábban rendszeresen ilyen érzéseket keltett bennünk!

A dackorszak pár év, ellenben egy életre szóló jó vagy rossz kapcsolatot alakítunk ki ezalatt a gyermekünkkel. Magam is anya vagyok, tudom, hogy türelemből és nyugalomból mindig kevesebb van, mint amennyi elkelne. A pozitív pszichológia követőjeként mégis azt mondom, hogy csak úgy lehet rávenni a gyermeket valamire, ha kedvet csinálunk neki hozzá. Mi, felnőttek is sokkal szívesebben dolgozunk jó hangulatban.

“Honnan vettük azt a bolondos ötletet, hogy ha azt akarjuk,hogy gyermekeink jobban viselkedjenek, ahhoz az szükséges, hogy először rosszul érezzék magukat?” -írja dr. Jane Nelsen, a Pozitív Fegyelmezés című módszer megalkotója, aki szerint pozitív légkörben jobban megérthetjük, hogyan nevelhetjük egyszerűbben és könnyebben a gyermekeinket.

Pozitív gyereknevelés

  1. A rosszalkodás oka az elkeseredés és a megfelelő készségek hiánya. A gyerekek a figyelmünket akarják elnyerni, de ehhez életkorukból adódóan még rossz módszereket választanak, így a viselkedésükkel sokszor csak haragot provokálnak. Pedig ők csak tartozni akarnak valahová, érezni akarják, hogy fontosak és szükségünk van rájuk.dac3.jpg
  2. Ha a gyerek rosszul viselkedik, annak legnagyobb részben a szülő az oka, ő a felelős (de nem vétkes), amiért a gyermeke a ”rosszalkodás” eszközéhez kell nyúljon, hogy valamit elérjen. Ha a szülő azt akarja, hogy a gyereke uralkodjon magán, erre neki kell megtanítania,de nem szavakkal, hanem példamutatással. Semmi értelme dühösen rákiabálni a gyerekre, hogy ”most meg miért üvöltesz?”. Egyrészt a gyerekek legritkábban tudnak a ”Miért?”- kérdésekre válaszolni, másrészt nem valószínű, hogy meg tudja fogalmazni, hogy mit érez, az érzések különböző árnyalataira éppen a szülőnek kell megtanítania őt. Arról nem is beszélve, hogy egy ” Most meg miért üvöltesz?” -re biztos, nem nyugszik meg, legfeljebb levegőt vesz a következő, most már a szülő haragjával is feldúsított dührohamhoz.
  3. Ellenséges hangulatban békés megoldást találni lehetetlen! Legelőször pozitív légkört kell kialakítanunk, hogy a gyermeket saját térfelünkre állítsuk. Csak akkor tudunk változni, ha akarunk. Segítenünk kell a gyermeknek, hogy jobban érezze magát, mert csak akkor tud jobban viselkedni.dac1.jpg
  4. A felelősségre vonás sosem lehet megszégyenítés. Ha óvatosságra intjük, de ő dacolva velünk végül pórul jár, például figyelmeztetjük, hogy felmostunk, csúszhat a padló, de ő mégis rohangál és elesik, felesleges a ”Na ugye, látod, látod, én megmondtam!”-típusú megrovás. Sőt, aláássa a tanulság megfogalmazásának lehetőségét, mert a gyermek a felnőtt megszidása révén benne keletkező szégyennel kezd foglalkozni ahelyett, hogy megjelenhetne benne a belső belátás, és megfogalmazná magának a cselekedete természetes következményét. Sokkal hasznosabb, ha prédikáció helyett empatikusan segítünk megérteni az érzéseit.
  5. Hagyjuk, hadd tapasztalja meg a gyermek a saját tettei következményét, persze csak ha nem életveszélyes a helyzet, amibe a gyerek beleviszi magát. Ha pedig valami másra akarjuk rávenni, mint amit ő akar, ne kezdjünk hatalmi harcba! Azt mondjuk el, hogy mi mit fogunk tenni, és ne azt, hogy mit követelünk tőle. Például elmondhatjuk, hogy mi megyünk a konyhába, ha nem hajlandó felöltözni, mert meg kell főznünk az ebédet.dac4.jpg
  6. Nem baj, ha a gyerek jól érzi magát miközben rendbehoz valamit, amit elrontott. Nem fog attól rászokni a tányérja kiborítására, ha megkérjük, hogy segítsen összetakarítani a kiborult ételt, és ő ebben láthatóan örömét leli. Miért kéne rosszul éreznie magát miközben a hibáiból tanul?
  7. A gyermek érezni akarja, hogy képes dolgokat megtenni, hogy szükség van rá, hogy képes befolyásolni azt, ami történik vele, szüksége van az érzései megértésére, a másokkal való együttműködésre, alkalmazkodásra és helyes értékrend és ítélőképesség kialakítására.
  8. Tegyük aktívvá a gyereket! Ahelyett, hogy állítanánk, kérdezzünk!
    Például ha kiömlik a teája, ahelyett, hogy utasítanánk, mit tegyen, kérdezzük meg, mit is kell ilyenkor csinálni. Öröm lesz számára, ha meg tudja mondani, és jókedvében örömmel meg is fogja csinálja. A gyerekek működésének titka, hogy mindig azt választják, ami több örömöt ad számukra, egész nap a vidámságot keresik. Bármire rávehetjük, ha kedvet csinálunk neki hozzá. Viszont semmi olyat ne tegyünk meg helyette, amit maga is meg tud tenni. Éreznie kell, hogy képes megtenni dolgokat, ez segíti az önállóság felé és növeli az önbizalmát, továbbá csökkenti az akaratosságát.jokapcsolat3.jpg
  9. Az egyéni akarat kialakulásának módszere a hiszti. Sikeres kezelésére egyetlen szempontot kell észben tartani: mindig keressük meg a viselkedés mögötti motivációt! Például ha vendégeink vannak és a gyerekünk tör-zúz, hisztizik, kiabál, lehetséges, hogy csak azt szeretné, hogy vele foglalkozzunk. Ezt meg is kérdezhetjük tőle. Zaklatottan nem tudjuk leszerelni a gyereket. Ha mindketten lehiggadtunk, és erre akár jó lehet a megnyugtató távolság (például, ”Gyere, üljünk le a fotelbe megnyugodni és beszéljük meg a dolgot!”) és már nem vagyunk idegesek, csak akkor tudunk megoldást találni. Hiszti esetén az együttműködést négy lépés révén érhetjük el:
  10. 1. Mondjuk ki a gyermek érzéseit! (Ezzel érzelmi intelligenciáját növeljük és megtudhatjuk, jól értjük-e, mi a baja.)
    2. Meséljünk el egy hasonló, saját esetet! (Ezzel hitelessé válunk számára és elfogadásunkról biztosítjuk.)
    3. Mondjuk el a saját érzéseinket! (Így újra megerősíthetjük, hogy minden érzés jogos.)
    4. Biztassunk, hogy keressen lehetséges megoldásokat, majd válasszuk ki együtt a használhatóakat és egyezzünk meg!

A hiszti sikeres kezelése csakis bátorítás és a szeretet kifejezése révén történhet, hatalmi harccá alakulva csak vesztes-vesztes játszmába bonyolódhatunk. Fontos viszont az időzítés, lehet, hogy várnunk kell, míg lehiggadunk. Ha ez megtörtént, és megnyugszik a gyermek is, látva, hogy nem vesztette el a szeretünket, nyitottá válik a szavainkra. Csukott füleknek hiába beszélünk.

      11. Az erőszak nem vezet eredményre. Ha végképp nem tudjuk rávenni valamire, azt kell elérnünk, hogy ő akarja megtenni. Ahelyett hogy azt szajkóznánk, tegyen rendet, elmondhatjuk, mi mit teszünk, például amíg nincs rend, addig mi olvasunk, így lelkileg kivonulunk a helyzetből, és egy kicsit pihenhetünk. Fontos, hogy tudnia kell, mit tartunk rendnek, ehhez az kell, hogy sokszor együtt csináljuk meg, hogy megtanulja, mit jelent a rend. Kérdezgessük: "Szerinted mit kell csinálni ahhoz, hogy rend legyen?" Ha a lelki kivonulás módszerét választjuk, azt közönyösen tegyük, semmi esetre se bosszúból, és utána bíztassuk, dicsérjük. Ha nem eszik, ne erőltessük, tegyünk finom, egészséges ételeket a tányérunkra,teremtsünk vidám hangulatot, de a gyereket hagyjuk békén. Így hamarabb megjön a kedve az evéshez, mint ha erőltetjük.

+1. Amit látsz a gyerekedből, azt kapod. Mennyi jót és mennyi rosszat látsz benne? Ha elővételezzük a magában még ki nem fejlesztett sok jót, könnyebben kialakul bennük. Ha olyan mondtokat hall, mint pl: ”Tudom, hogy szépen is tudsz enni”, vagy ”Megvárom, míg meg tudjuk szépen is beszélni”, és ”Tudom, hogy találunk közös megoldást”, megelőlegezett biztalmunk légkörében örömmel megteszi, amit kérünk tőle. Először az erősségeit kell kiemelni, csak aztán mutatni rá arra, amiben még fejlődhetne.

Dr. Jane Nelsen elmondja, hogy a pozitív fegyelmezés módszere először lehet, hogy átmenetileg viselkedésromlást hoz, hisz ha hirtelen másként kezdünk el viselkedni a gyermekünkkel, az gyanús. Időre van szüksége, hogy meg merjen bízni bennünk újra, és feladja a rendszer próbára tételét, elfogadva azt. Ha ez meg tud történni, sokkal több örömünket leljük majd egymásban.

 

Geszvein Erika
pár- és családterápiás
tanácsadó szakpszichológus