Muraven, nem találta kielégítőnek azt a megfogalmazást, amelyet a '80-as évek elején a Stanford kutatói kidolgoztak, miszerint „az akaraterő tanulható készség, amelyet ugyanúgy meg lehet tanítani a gyerekeknek, mint a matematikát, vagy azt, hogy ha kapnak valamit, azt mondják, hogy köszönöm. Muraven azzal érvel, hogy igen gyakran előfordul, hogy az akaraterőnk cserben hagy minket, márpedig ha egyszerű készségről volna szó, ez nem fordulhatna elő.

Az akaraterő nem pusztán készség. Inkább olyan, mint egy izom, mint a karunk vagy a lábunk izmai, és elfárad, ha keményen kell dolgoznia, így később másra kevesebb energiája marad. Ha túl korán elhasználod a tartalékokat olyan unalmas feladatokra, mint a levélírás vagy bonyolult költségtáblázatok kitöltése, az akaraterődből semmi sem marad, mire ezekkel végzel. Charles Duhigg, A szokás hatalma című könyv szerzője szerint ez a felfedezés segíthet tisztázni, miért bonyolódnak egyébként sikeres emberek házasságon kívüli kapcsolatokba, amelyek a leggyakrabban késő este, egy hosszú, az akaraterőt kimerítő munkanap után kezdődnek.

 A munkával járó felelősség, a munkahelyi kötöttségek és konfliktusok, a teljesítménykényszer, a számítógép előtt töltött órák nagyon ki tudják meríteni az idegrendszert. Mivel azonban jól akarunk dolgozni, rászorítjuk magunkat a kemény munkára. Ha érezzük, hogy fáradunk, és egy kis lazításra, kötetlen beszélgetésre, vagy apró örömökre (például egy séta) volna szükségünk, nem állunk le. Inkább megfeszítjük az akaratunkat, és szükségleteinket elfojtva tovább húzzuk az igát.

Folyamatosan dolgoztatjuk tehát az akaraterőnket, mégpedig önmagunk ellen. Tudat alatt így megkeseredettség, üresség, fásultság alakul ki, és tulajdonképpen – mint egy elhanyagolt kisgyerek – megsértődünk a világra. Nap végére aztán az akaraterő kimerül, és közben sértődött tudatalattink arra lázít minket, hogy ledobjuk magunkról a felelősséget, és bepótoljunk minden örömöt, amit nap közben elmulasztottunk kielégíteni. Érzelmeink elfojtásával megnyomorítottuk az önmagunkkal szembeni – nem szexuális értelemben vett – intimitást, így a bensőségességre való igény torzult formában, szexuális hajtóerőként tör elő. Ha otthon is stressz vagy lelki magány várna minket, minden adott a hűtlenségre való kísértéshez.

Ha olyasmit akarsz csinálni, ami akaraterőt igényel, például kocogni munka után, napközben nem szabad teljesen lefárasztanod az „akaraterő-izmodat” –  magyarázza Muraven. A munkánk és az élet azonban megköveteli, hogy olyan feladatokat végezzünk el, amelyek igénybe veszik az akaraterőnket. Mielőtt arra gondolnánk, persze könnyű ezt mondani, esetleg a főnökünknek is elmagyarázhatná ez a Muraven, gondoljuk át, mi tehetünk ennek érdekében ésszerű határokon belül.

Charles Duhigg szerint a megoldás a szokásainkban rejlik. Mindennapi rutinjaink alapvetően strukturálják az életünket, megalapozzák lelki állapotunkat, és így azt is, hogy mit, és hogyan teszünk. Ha munka után már csak arra van erőnk, hogy leüljünk a tv elé, valami hibádzik abban, ahogyan az életünket éljük. Ha viszont szokásainkat tudatosan alakítjuk, olyan életvitelt tudunk kialakítani, amelynek természetes következménye az, hogy megvalósítjuk a céljainkat, sőt az is hogy egy nehéz nap végére is kiegyensúlyozottak és energikusak maradunk. Így az a cselekvés, amelynek az elvégzése korábban fárasztotta „akaraterő-izmunkat” mindenféle erőfeszítés nélkül következik majd abból, ahogyan a napjainkat éljük.

Azonban már egyetlen rossz szokás megváltoztatása vagy jó szokás felvétele is komoly erőfeszítést kíván. Szerencsére nem kell egyszerre minden szokásunkon dolgozni. Duhigg kulcsszokásoknak nevezi azokat a szokásokat, amelyek megváltoztatása dominóelv-szerűen alakítja át az egész életünket, és minden más szokásunkat a helyére zökkenti. Ilyen kulcsszokásnak bizonyult egy kísérletben az, hogy évek óta fogyásra képtelen emberek minden étkezés után gondosan felírták, hogy mit ettek. Az eredmény nem csak testsúlyuk csökkenésében nyilvánult meg, hanem hatékonyságukban, kiegyensúlyozottságukban és akár abban, hogy kedvet kaptak a rendszeres testedzéshez.

Sok minden lehet kulcsszokás, de az emberek többségénél az étkezési és alvási szokások kézbe vétele már hatalmas változásokat hoz. Ha csak annyit tartunk be mától, hogy este tizenegy, netán este tíz előtt lefekszünk, és hogy az ebédet dél és kettő, a vacsorát hat és nyolc közé időzítjük, pár héten belül érezni fogjuk a változás pozitív hatásait.

Gondolkodj el az alábbi kérdéseken:

1. Észreveszed-e, ha elfáradtál? Hogyan reagál rá a tested? Milyen érzések jelennek meg benned ilyenkor?

Lehet, hogy sosem figyelted meg, csak a fáradtság diffúz érzését érzed, és nem is célzottan igyekszel enyhíteni rajta. Sokan ilyenkor szörfölni kezdenek a neten kikapcsolódásként, pedig az csak tovább fárasztja az idegrendszert, sokkal hasznosabb lenne felállni egy pohár vizet inni és kiszellőztetni, vagy váltani néhány szót a kollégákkal.

2. Mi segít átlendülnöd a napközben rád törő fáradtságon?

A kávé rövid távon élénkítő hatású, mivel megemeli a vércukorszintet, amire a szervezet fokozottabb inzulintermeléssel reagál, ami megtöri a koncentrálóképességet, és akár nagyobb visszaesést is okoz. Ezután újabb élénkítőszerre van szükségünk, ami hosszú távon fizikai és lelki függőséghez vezet. A koffein megakadályozza többek között a B-vitamin felszívódását, aminek feladata éppen az idegrendszer tehermentesítése lenne. Hatékonyabb olyan élénkítő módszerek elsajátítása, melyek mellékhatás nélküliek, ilyenek a különböző relaxációs módszerek és a bizonyos élénkítő légzőgyakorlatok.

3. Mit csinálsz ilyenkor általában? Felismersz-e ismétlődő szokást magadnál? 

Charles Duhigg a szokások vizsgálatát először saját magával kezdte. Megfigyelte, melyek a saját kulcsszokásai, mert tudta, ez az első lépése annak, hogy átalakíthassa az életét. Amiről nem tudunk, az attól még ott van, és hat ránk. Amint felismered a kulcsszokásaidat és sikerül megfelelően alakítanod, lehetővé teszed, hogy a többi szokásod is automatikusan úgy alakuljon, hogy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb és teljesebb életet élhess. 

4. Szabadnak érzed magad?

Ha nem, hiába minden törekvésed, tudattalanul menekülni fogsz minden kötöttségtől. Munka után a munkahelyről, a magánéletedben a kapcsolatodból. Ha nem érzed szabadnak magad, nagy eséllyel fogva tartod önmagadat számtalan negatív hiedelemmel, lehet, hogy régi sebeket őrzöl, és leggyakrabban azért nem vagy még független, mert a gyerekkori fejlődésed során nem érted el a szimbiózis, eltávolodás, függetlenség lépcsőfokain át a szabad együttműködés fokozatát. Talán még mindig erős betöltetlen szükségletekkel küzd a benned élő belső gyermek, és nem is a jelenből akar kitörni, hanem az életben tartott, túlhordott múlt által ma megteremtett körülményekből.

Mindenki tapasztalta már, hogy dühös lett valakire, mikor valójában nem is ő rá volt mérges, csak éppen egész nap hordozta a feszültséget, és valahol ki kellett törnie.

Éppen ilyen az, mikor a gyerekkori befejezetlen fejlődési szakaszaink miatt a szüleink akkori viselkedése helyett a párunk jelenlegi viselkedésén borulunk ki. A tranzakcióanalitikus önismereti munka és a belső gyermekkel való munka sokat segíthet a lelki felszabadulásunkban.

Saját viselkedésünk megfigyelése, az ismétlődő minták felismerése és megváltoztatása rengeteg lekötött energiát szabadíthat fel bennünk, és ezáltal sok felesleges feszültséget is elengedhetünk.

Balázs Árpád, Geszvein Erika